„...ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele” 1Tim 6,1–10
„...ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele" (8). Milyen alázattal és bűnbánattal kellene olvasnunk ezeket a sorokat! Hol vagyunk már attól, hogy megelégedjünk, ha nem fázunk és nem vagyunk éhesek! Mennyi titkos és szégyellt, vagy éppen bevallott és büszkén vállalt anyagi becsvágy űz és hajt bennünket, hogy örökké boldogtalanok legyünk, és boldogtalanná tegyünk magunk körül másokat!
RÉ 215 MRÉ 375
„Az Úr eljön szent helyéről, leszáll…” (Mikeás 1,1-7) Mikeás 1,1-7
„Az Úr eljön szent helyéről, leszáll…” (Mikeás 1,1-7) Amikor az Úr szól, akkor figyeljen a föld, és aki rajta él (2). Az Úr látja, mi mindent művelünk mi, ebben a világban, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Isten számára saját népének hűtlensége a legfájdalmasabb (5). Kellő időben, eljön az a pillanat, amikor az Úr „megálljt” parancsol, leszáll, és minden parázna szerzeményünket összedönti, tűzben égeti el (6-7). Jézus Krisztusban már eljött, finoman bekopogtatott hozzánk, „hátha” szeretete meglágyítja szívünket, és nem a hegyek olvadnak meg ítéletétől (4), hanem az emberi bűnök szeretetétől. Persze Isten mindent szépen elrendezett, ezért nem érte váratlanul a kereszt. Köszönjük, Urunk, hogy mi leborulhattunk a kereszt alatt; másokra is ezzel a reménységgel tekintünk.