előző nap
következő nap

"...a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni,..." Jak 3,1–12

1 Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk. 2 Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. 3 Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk. 4 Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahová a kormányos akarja. 5 Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: 6 a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. 7 Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; 8 a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. 9 Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: 10 ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. 11 Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? 12 Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet.

Az Istentől való elválasztottságunk nyomorúsága tükröződik abban, hogy a bűn annyira szervesen hozzátartozik mindennapi életünkhöz (2), mint amennyire szerves része a nyelvünk a testünknek. Ott van bennünk, mint „a gonoszság egész világa” (6), hatásában féktelen (2.7–8) és pusztító, mint a tűz (5–6). Hatása nem korlátozódik ránk, hanem kiterjed az embertársainkkal és az Úrral való kapcsolatunkra is (9–10). Érdemes észrevenni az ellentmondásokat életünkben (10–12), és odafigyelni nyelvünk tevékenységére (1).

RÉ 465 MRÉ 310

„…áldottak lesztek…” (Zakariás 8,9-23) Zakariás 8,9-23

„…áldottak lesztek…” (Zakariás 8,9-23) Átkozottak voltunk, áldottak lettünk. Ez a változás az egyetlen, ami valóságosan meglátszana az emberi életen. Ezt a „minőségi” változást csak az Úr ereje cselekedheti (13).* - Az átok azt jelenti, hogy nem ér semmit, amit keresünk, amit elérünk. Szabó Lőrinc írja versében, hogy az életből, egy két pillanatot leszámítva, a többit viheti a „fene”. Igen, ez biblikus, ez a hiábavalóság átka. Isten jelenléte nélkül ez az osztályrészünk; sőt, maga az Isten is egymás ellen indít bennünket, hogy fájjon ez az átok, és kikívánkozzunk abból (10-11). Az átok alatt a templomépítés és minden vallás is csak pótcselekvés, önmagunk, gyarlóságunk igazolása (9). Isten azonban úgy határozott, hogy áldást nyerjünk, és áldássá legyünk mások számára, a Krisztusban (11-12).**

___

* Isten cselekvése veszi el félelmeinket, és tesz bennünket is erőssé, minden körülmények között (13).

** Isten jót tesz velünk, bár nem ezt érdemeljük (14-15). Mindezt azért teszi velünk az Ő kegyelme, hogy mi is jobbá legyünk (16-17). Az áldás, az Istentől való, egyedüli „jó” megtapasztalása, amelynek nyomán a böjt is örvendezéssé, boldog ünneppé, lakomás vacsorává lehet (18-19). Az áldás maximuma pedig az a csoda, hogy más népek is „felfedezik az Urat”, mert látják rajtunk, letagadhatatlanul, hogy velünk az Isten (20-23).

Vigyázzunk, nem arról van itt szó, hogy ugye, végezetül mégis nekünk lesz igazunk a végső kérdésekben! Nem erről van szó! Arról van szó, hogy Isten áldásának, Jézus Krisztusban kijelentett maximuma, hogy a sokféle ember, egymásra találhat. Ami itt egyre inkább elképzelhetetlen, mert mindenki, minden tekintetben egy kezelhetetlen „fafej”; az Istennél lehetséges! Még van remény; Őbenne.