előző nap
következő nap

„Megharagudott az Úr valamennyi népre..." Ézs 34

1 Jöjjetek ide, népek, halljátok, figyeljetek, nemzetek! Hallja meg a föld és ami rajta él, a világ és minden szülötte! 2 Megharagudott az Úr valamennyi népre, haragra lobbant egész seregükre, kiirtja, vágóhídra viszi őket. 3 Az elesettek kidobva hevernek, bűzt árasztanak a hullák, a hegyek is tocsognak a vértől. 4 Széthull az ég minden serege, összecsavarodik az ég, mint egy könyvtekercs; úgy lehull egész serege, ahogy a levél lehull a szőlőről, vagy ahogy a lomb a fügefáról. 5 Vért akar inni mennyei kardom, ezért lesújt Edómra, a népre, amelyet kiirtásra ítéltem. 6 Az Úr kardja csupa vér, csepeg róla a zsír, bárányok és bakok vére, kosok veséjének kövérje, mert áldozatot tart az Úr Bocrában, nagy mészárlást Edóm országában. 7 Hullanak a bivalyok, és a marhák az erős bikákkal együtt. Vértől részegedik meg a földjük, kövérjétől lesz zsíros ott a por. 8 Mert az Úr bosszúállásának napja ez, a megtorlás esztendeje Sion perében. 9 Patakjai szurokká változnak, pora kénkővé válik, földje pedig égő szurokká. 10 Nem alszik el sem éjjel, sem nappal, szüntelenül gomolyog a füstje. Nemzedékről nemzedékre pusztaság marad, soha senki nem jár arra. 11 Pelikán és bölömbika veszi majd birtokba, fülesbagoly és holló tanyázik benne. Mert kifeszíti fölötte az Úr a mérőzsinórt, hogy kietlenné váljon, és a mérőónt, hogy pusztává legyen. 12 Nemesei senkit sem kiáltanak királlyá, vezetői mind semmivé lesznek. 13 Palotáit gaz veri föl, erődjeit csalán és tüskebozót. Sakálok hajléka lesz, struccmadarak tanyája. 14 Ott találkozik a vadmacska a hiénával, egyik pusztai démon a másikkal. Ott pihen az éjjeli boszorkány, ott talál magának nyugvóhelyet. 15 Ott fészkel a bagoly, oda rakja tojásait, melengeti és kikölti azokat a maga árnyékában. Ott gyülekeznek a kányák: az anyamadár és a párja. 16 Keressétek majd ki az Úr könyvéből, és olvassátok el! Egy sem fog hiányozni ezek közül, sem egyik, sem másik nem marad távol, hiszen az Úr ad parancsot nekik, az ő lelke gyűjti össze őket. 17 Ő sorsolta ki ezt nekik, az ő keze mérte ki mérőzsinórral a részüket. Birtokba veszik azt örökre, nemzedékről nemzedékre benne tanyáznak.

„Megharagudott az Úr valamennyi népre..." (2). Isten jogosan haragszik minden népre (1–4). Edóm népére különösképpen megharagudott, mert noha Isten népének testvérnépe volt, de mindig akadályozta az Isten ügyét. Amikor Isten Edómot a többi nép szeme láttára, okulásul eltörli a föld színéről, ez nem azt jelenti, hogy a többi nép különb lenne. Bármelyikünk megmaradása csakis az ő kegyelmének ajándéka. Attól, hogy a másik elbukott és megbüntették, én még nem leszek jobb. Isten jogos haragja megtérésre hív.

RÉ 49 MRÉ 49

„Semmire sem való már…” (Máté 5,13-16) Máté 5,13-16

(13) „Semmire sem való már…” (Máté 5,13-16)* Kinek az életét ízesíted meg, kinek vagy fénylő lámpása, kit oltalmazol? Kinek számára teszed láthatóvá az Urat, mint ahogy a hegyen épített, még romjaiban is felkiáltójeles vár látható; hát, ha még ép is lenne, és oltalmat is adna? - Másként kérdezve lesz eleven az üzenet: kiknek az életét keseríted meg, kit hagysz árván és „sötétségben”, kit dobsz oda oltalom helyett a saját érdekeidnek, kit botránkoztatsz meg? - Még döbbenetesebb az Ige, ha mindezt közösségi értelemben vetjük fel: kik, miért keserítik meg ezt a világot, miért takarnak le minden fénylő lámpást? Miért akarják ezek a megnevezhetetlen valakik, hogy az érdek, a haszon, a „még több” mindent vigyen? Bizony, mondjuk ki az Ige szavaival, hogy semmire való az a világ, amiben élünk, kidobandó, eltaposásra méltó (13), megérett az ítéletre. „Könyörülj Krisztus herceg!” (Villon)

___

* Mi a keresztyénség, kicsoda a Krisztust követő ember? Szemléltetve, képekben kapjuk a választ.

- Olyanok vagyunk, mint a só, mint a lámpás, mint a hegyen épített város (13-15). A só ízesít, a lámpás világít, a város oltalmaz; egyik sem önmagáért van, hanem másokat szolgál, miközben van „Valaki”, aki mindegyiket kézben tartja: vagyis az Úr az, aki sóz, aki meggyújt, aki felépít. A megízetlenült só, a letakart lámpás, az üres és eldugott város értelmetlen. Jézus Krisztus kezében nyer értelmet a saját életem, másokkal „jót” cselekedve, miközben felragyog közöttünk az Isten dicsősége (16).

- Kinek az életét ízesíted meg, kinek vagy fénylő lámpása, kit oltalmazol? Kinek számára teszed láthatóvá az Urat, mint ahogy a hegyen épített, még romjaiban is felkiáltójeles vár látható; hát, ha még ép is lenne, és oltalmat is adna?

- Másként kérdezve lesz eleven az üzenet: kiknek az életét keseríted meg, kit hagysz árván és „sötétségben”, kit dobsz oda oltalom helyett a saját érdekeidnek, kit botránkoztatsz meg?

- Még döbbenetesebb az Ige, ha mindezt közösségi értelemben vetjük fel: kik, miért keserítik meg ezt a világot, miért takarnak le minden fénylő lámpást? Miért akarják ezek a megnevezhetetlen valakik, hogy az érdek, a haszon, a „még több” mindent vigyen?

Bizony, mondjuk ki az Ige szavaival, hogy semmire való az a világ, amiben élünk, kidobandó, eltaposásra méltó (13), megérett az ítéletre. „Könyörülj Krisztus herceg!” (Villon)