„Jó az Úr igéje, amelyet hirdettél." Ézs 39
1 Abban az időben Meródak-Baladán, Baladánnak, Babilónia királyának a fia levelet és ajándékot küldött Ezékiásnak, mert hallotta, hogy beteg volt, de újra erőre kapott. 2 Ezékiás megörült a követeknek, és megmutatta nekik a kincstárát, az ezüstöt és az aranyat, a balzsamokat és a finom olajokat, egész fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik Ezékiás. 3 Ekkor Ézsaiás próféta elment Ezékiás királyhoz, és megkérdezte tőle: Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád? Ezékiás így felelt: Messze földről, Babilóniából jöttek hozzám. 4 Ézsaiás így szólt: Mit láttak a palotádban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak a palotámban van; semmi sincs a kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik. 5 Akkor Ézsaiás így szólt Ezékiáshoz: Halld meg a Seregek Urának igéjét: 6 Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az Úr! 7 Utódaid közül is, akik tőled származnak, akiket te nemzel, elvisznek néhányat, és udvaroncok lesznek Babilónia királyának a palotájában. 8 Ezékiás így válaszolt Ézsaiásnak: Jó az Úr igéje, amelyet hirdettél. Mert ezt gondolta: Akkor az én időmben béke és biztonság lesz.
Ezékiás király gáláns úriemberként fogadja a követeket és vezeti őket végig javain. Jámbor beteglátogatókként tekint rájuk, vagy talán új erőre kapott büszkesége, kivagyisága, ezért mutatja meg gazdagságát? Ki tudja? Isten figyelmeztet: ami ma csillogó és büszkeség tárgya, az egyszer semmivé lesz! Vagy elveszik, vagy itthagyjuk. Semmit nem viszünk el erről a világról! – mondják sokan. De vajon el is hisszük, és aszerint is élünk?
RÉ 52 MRÉ 52
„Amikor imádkoztok…” (Máté 6,5-15) Máté 6,5-15
(5) „Amikor imádkoztok…” (Máté 6,5-15)* Ravasz László szerint az imádság: nász; a lélek násza a Vőlegénnyel. Ezért az imádság igazi helye a „belső szoba”, vagyis az a sötét fészer, amely a palesztinai házak egyetlen bezárható része volt, ahová magányosan el lehetett rejtőzni. – 1. Valóban, az imádság olyan „intim” viszony a Szentháromság Istennel, hogy az imádság nyilvánossága kérdéses, mert sok veszélyt rejt. Az imádság nyilvánossága könnyen szolgálhat idegen célt, szereplést, éppen ezért képmutatást (5-6).– 2. Ezzel az Ige nem tagadja azt, hogy az imádságnak közösségi áldása is van, a testvérek közösségében, sőt! Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan szorult helyzetek, amikor egymás között is csak az imádság az egyetlen hiteles és „korrekt” beszéd, mert nem is tudunk „mást” mondani, nem lehet sem vigasztalni, sem magyarázkodni. A kötött, liturgikus imádságok műfaja segítene, hogy ne legyen a nyilvános imádságból szereplés. – 4. Erre Jézus Krisztus „mintát” is ad nekünk, az Úri imádságban (9-13). Nemcsak ezt, de így imádkozzunk. A „Miatyánk” minden tekintetben olyan imádság, amelynek nyilvános elmondása során soha nincs olyan érzésünk, hogy valaki is szereplésre használná a legszentebb beszédet.
___
* Ravasz László szerint az imádság: nász; a lélek násza a Vőlegénnyel. Ezért az imádság igazi helye a „belső szoba”, vagyis az a sötét fészer, amely a palesztinai házak egyetlen bezárható része volt, ahová magányosan el lehetett rejtőzni.
– 1. Valóban, az imádság olyan „intim” viszony a Szentháromság Istennel, hogy az imádság nyilvánossága kérdéses, mert sok veszélyt rejt. Ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet Jézus Krisztus. Az imádság nyilvánossága könnyen szolgálhat idegen célt, szereplést, önmutogatást, alakítást, éppen ezért képmutatást. Nem az imádság a veszély, hanem a nyilvánosság, amelyben az ember észre sem veszi, hogy emberekre, azok elismerésére figyel, és a magad dicsőségét szolgálja (5-6).
– 2. Ennél már csak az veszélyesebb, ha bőbeszédűen, szinte szájba rágjuk Istennek a gondolatainkat: legyen az hálaadás, bűnvallás, vagy kérés. Ő tud mindent rólunk; azt kimondanunk magunk miatt kell, nem Őmiatta (7-8).
– 3. Ezzel az Ige nem tagadja azt, hogy az imádságnak közösségi áldása is van, a testvérek közösségében, sőt! Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan szorult helyzetek, amikor egymás között is csak az imádság az egyetlen hiteles és „korrekt” beszéd, mert nem is tudunk „mást” mondani, nem lehet sem vigasztalni, sem magyarázkodni. A kötött, liturgikus imádságok műfaja segítene, hogy ne legyen a nyilvános imádságból szereplés.
– 4. Erre Jézus Krisztus „mintát” is ad nekünk, az Úri imádságban (9-13). Nemcsak ezt, de így imádkozzunk. A „Miatyánk” minden tekintetben olyan imádság, amelynek nyilvános elmondása során soha nincs olyan érzésünk, hogy valaki is szereplésre használná a legszentebb beszédet.