(44) „…gazdátlanul…” (Máté 12,38-50) Nem elég „kiüresedni” a régi rossztól. Az üresség akkor is veszélyes, ha ebben az állapotában az ember már-még nem gonosz. Az „üresség” ugyanis valójában egy elméleti állapot, és az „üres” edényt azonnal elkezdi megtölteni valami: por, kosz, lepedék; kivéve, ha megtisztítása után tele nem töltjük valami nemes anyaggal, fedővel lefedve. - A gazdátlanság (44) tarthatatlan, mert hamar „szabad a gazda”, és számos gondolat, indulat, arculat formájában támad a régi. Ezért azonnal fel kell töltekezni az újjal, mégpedig csakis a mennyei újjal, ami nem itteni, romlandó kincs. Egyébként az ember visszaesik a régi állapotába és az rosszabb lesz a korábbinál (45).* A gazdátlanság, „egyedüllét” során kiüresedik az emberi élet, és életveszélyesen romboló erők, hatalmak fogságába kerülhet az ilyen élet. Számos példát tudunk erre mondani. A lelki-hitéletben még inkább így van ez. Nem maradhatunk gazdátlanul; - de nem mindegy, hogy ki a gazdánk. Ha Jézus Krisztus a gazdánk, akkor nem „hangulatilag tértünk meg”, hanem valóságosan, ezért nem eshetünk ki a kegyelemből, nem eshetünk vissza a régibe (Zsidókhoz írt levél 10,26-28).

___

* - Teológiai értelemben ez az igeszakasz a visszaesés, a kegyelem elveszíthetőségének kérdését veti fel. Ravasz Lászlót idézem itt: „A Zsidókhoz írt levél 10,26-28 ezt a kérdést egy éles, konkrét formában tárgyalja. Aki szándékosan vétkezik az Úr ellen, megtapodja a szövetség vérét, tisztátalannak tartja azt, és a kegyelem lelkét bántalmazza: elárulja az Urat. Az ilyen, valójában nem visszaeső, mert igazából soha nem ismerte meg az Urat. Előző hite, megtérése valójában öncsalás, és az ilyen ember az eleve elrendelés vastörvénye szerint valójában elveszett.”

- Áll ez minden hangulati újjászületésre, divatos és látványos megtérésekre, áll ez minden kegyességre, amit nem ápolnak, nem gyakorolnak, közösségben nem helyeznek el.