(19) „…megtörte a kenyeret és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak…” (Máté 14,13-21)[1] Jézus a tanítványoknak adta a megáldott és megtört kenyeret, és azok tovább adták a többieknek (19). Ez a „szent ingajárat” a tanítványok szolgálatának lényege: üresen Jézushoz menni, Ő meggazdagít; amit pedig Ő ad, az úgy túlcsordul, hogy jut belőle másoknak is. Jézus töri meg a kenyeret, adja a testi, a lelki, az üdvösséges táplálékot, amit mi megkapunk és továbbadunk. Ez a kenyér táplálja a testet, de Ő nem azért jött, hogy a testet táplálja, hanem hogy életünket megváltsa. Jézus Krisztus megtöretett teste üdvösségre táplál bennünket. Ezért a tanítványság mindenekelőtt az üdvözítő Jézus Krisztus hirdetése, és nem valami közéleti és társadalmi jobbító tevékenység. Miután valamennyien ettek, a maradékot összeszedték (20-21). Ez a záró sor nem csak a jóléti világ pazarlására figyelmeztet; nem csak a szegényekről való gondoskodás fontosságát hangsúlyozza, hanem a „maradék emberek” iránti szeretetre is utal: betegek, idősek, élet peremére kerültek; sikertelenek, csúnyák, buták, tehetségtelenek, kövérek tisztelete mind ide tartozik.* Na, hol itt a keresztyén?

___

* Az ötezer ember megvendégelésének homiletikuma.

- Jézus Krisztus rendszeresen elvonult, imádkozni; erre nagy szüksége volt akkor is, amikor meghallotta Keresztelő János halálhírét (13). Isten előtti bensőséges csendességünk mélységétől függ az érette való nyilvános szolgálatunk értéke. Bár, nem hagyják elcsendesedni az Urat, Ő mégis mindig megtalálta az imádság idejét, ugyanakkor örömmel fogadta a sokaságot.

- Sokan követték az Urat, mert látták a jeleket, amelyeket tett. Lám, sok a szűkölködő, a beteg, a szánnivaló sokaság (14.). Megszánni azt jelenti, hogy nem azt nézem, hogy az illető a maga hibájából jutott-e nyomorúságába, vagy sem; hanem szeretek és segítek. Jézus Krisztus ilyen. A párhuzamos evangéliumi helyeken itt olvassuk azt, hogy olyanok voltak ezek a szánandó emberek, mint a pásztor nélküli juhok (Márk 6,34). A bárány nem tud tájékozódni, nem tudja megvédeni magát, ki van szolgáltatva a vadaknak és a rablóknak, ezért szüksége van a pásztorra. A rabló (manipulálva a nyájat) a nyájból él; a pásztor a nyájért él; a jó pásztor pedig életét adja a juhokért (János 10,11). Az igazi istentisztelet mindig az emberekért végzett szolgálat. A konkrét istentisztelet az erre való felkészülés.

- A tanítványok kérik Jézust, hogy bocsássa el az éhes sokaságot, hogy élelmet vegyenek maguknak a környező falvakban. A tanítványok igazából azt fejezik ki, hogy mindenki oldja meg a maga problémáját (15). Jézus azonban hangsúlyozza, hogy Isten nem csupán egymásra bízott bennünket, hanem a tanítványokra a többieket; vagyis az Úr tanítványainak feladata a közvetlen közelükben élőkről való gondoskodás (16).

- De már a mindennapi életet illetően is kiderül, hogy milyen tehetetlenek vagyunk: mennyi az éhes száj, hány alapvetően nélkülöző ember él a földön, de a közvetlen közelünkben is; és nem tudjuk, mit tegyünk velük. Hogyan foglalkoznánk akkor az igazán nagy kérdésekkel? Nekünk „nincs”, vagy ha van valamink, öt kenyerünk és két halunk, az nem elég (17). Ami azonban nálunk „nincs”, vagy a mi kezünkben nem elég, azt bátran adjuk át Jézus Krisztusnak, a többit pedig bízzuk Őrá, majd Ő cselekszik, majd Ő megszaporítja azt a keveset, ami nekünk van (18).[i]

- A csoda elemei (19-21): Jézus leültette a sokaságot, vette a kenyereket és a halakat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, a tanítványoknak adta, azok pedig a sokaságnak, összeszedték a maradékot tizenkét tele kosárral. - Gyönyörű eleme ennek a csodatörténetnek, hogy a sokaságot „rendbe” kell hozni, külsőleg is „rendezni” kell őket (19). Jézus szereti a sokaságot, de nem tárgyal csürhével. Más evangéliumoknál erről a sokaság csoportokba ültetésével kapcsolatban olvasunk (Márk 6,40). Tehát nem csak arról van szó, hogy így számolták meg a sokakat, hanem ez azt hirdeti, „rendnek” kell lenni, Isten rendjének kell érvényesülni, a legnagyobb szabadság pedig éppen ez a rend: engedelmes betagolódás egy Jézusi rendbe. - Jézus feltekintett az égre (19). Az ég nem „kozmológiailag”, hanem teológiailag értendő: ahonnan Jézus jött, ahová visszatért, ahonnan visszavárjuk. Az ég nem pusztán lokalitás, hiszen Istent az egek egei sem fogadhatják be (1Királyok 8,27), mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk (Cselekedetek 17,28). Az ég, a menny, az egyetlen minőségi hely: amit szem nem látott, fül nem hallott és emberi értelem el sem gondolt (1Korinthus 2,9).

- Jézus hálát adva megáldotta a kenyeret, mert a hálaadás Istent magasztaló bizonyosság (19). Az áldás az, amikor Isten ad abból, ami csak Őneki van, nekünk csak adatik. Ez az áldás nem csupán mennyei világának gazdagsága, hanem földi szükségeink betöltése, az „elég” lelkületével. Az ilyen ember minden helyzetben észreveszi, amiért hálát lehet adni. Jézus Krisztus hálaadása Istent magasztaló bizonyosság: „…hálát adok, hogy meghallgattál, tudtam is Uram, hogy mindig meg fogsz hallgatni” (János 11,41-42).

- Jézus a tanítványoknak adta és azok tovább adták a többieknek (19). Ez a „szent ingajárat” a tanítványok szolgálatának lényege: üresen Jézushoz menni, Ő meggazdagít, amit pedig Ő ad, az úgy túlcsordul, hogy jut belőle másoknak is. Jézus töri meg a kenyeret, adja a testi, a lelki, az üdvösséges táplálékot, amit mi megkapunk és továbbadunk. Ez a kenyér táplálja a testet, de Ő nem azért jött, hogy a testet táplálja, hanem életünket megváltsa. Jézus Krisztus megtöretett teste üdvösségre táplál bennünket. Ezért a tanítványság mindenekelőtt az üdvözítő Jézus Krisztus hirdetése, és nem valami közéleti és társadalmi jobbító tevékenység.

- Miután valamennyien ettek, a maradékot összeszedték (20-21). Ez a záró sor nem csak a jóléti világ pazarlására figyelmeztet; nem csak a szegényekről való gondoskodás fontosságát hangsúlyozza, hanem a „maradék emberek” iránti szeretetre utal: betegek, idősek, élet peremére kerültek; sikertelenek, csúnyák, buták, tehetségtelenek, kövérek tisztelete mind ide tartozik. Na, hol itt a keresztyén?

- Szám szerint ötezren ettek, csak férfiak. Ez is jel volt, hogy Jézus az, akinek el kellett jönnie a világba. De óriási kísértés, ma is, hogy Őt „evilági” kenyérkirálynak nézzük, aki földi szükségeinkben majd segít nekünk. Ezért minden forradalmi és szegényteológia eleve elhibázott. Jézus Krisztus sokkal többet készített nekünk, nem társadalmi problémák kezelésének csodadoktora Ő. Ezért, amikor királlyá akarják tenni kenyércsodája miatt, eltűnik közülük (János 6,15).

= Összegezzük az igeszakasz Jézus-képét.

- Jézus megszán. Ebben a megszánásban nem tehetetlen sajnálkozás van, nem is gőgös lesajnálás, hanem melegség és szeretet egy rideg, irgalmatlan, és problémái elől határozottságba menekülő világban. Ez a melegség nem fülledt, ez a szeretet nem fárasztó és tapintatlan. Ebben a jézusi megszánásban az Isten megváltó szeretete öltött testet.

- Jézus megoldja a kenyér-gondot. Jézus tudja, hogy szükségünk van a kenyérre, a „mindennapira” (Máté 6,11). Ha Isten világra jön, csak kenyér formájában jöhet a világra, - mondta Gandhi, utalva ezzel arra a határtalan nyomorra, ami ebben a világban fellelhető.

- Jézus Krisztus azonban a kenyérgondnál többet old meg. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely elvész, hanem azért, amely megmarad az örök életre (János 6,27). Gyökössy Endre szerint az ember annyiban ember, amennyiben nemcsak kenyérrel él. A kenyér-gond megoldása fontos, de az ember igazi problémái csak ezután jönnek elő. Lásd, a jóléti társadalmakban van idő és lehetőség arra, hogy az ember rádöbbenjen létének ürességére (Victor Frankl). Ezekre a kérdésekre azonban csak a megváltás adhat megoldást. Az ötezrek megvendégelésének csodája: Jézus szétszaporította magát. Ez az igazi csoda: az üdvösség. Az ötezrek csodája messiási jel, amely erre az igazi csodára utal: megváltott emberek vagyunk, Ő a megígért megváltó. A megváltott ember aztán tud nélkülözni is, bővelkedni is (Filippi 4,12), és tud egy rideg világban „melegséget” árasztani.

- János evangélista képe hangsúlyozza mindezt együtt. Jézus mondja: Én vagyok az élet kenyere (János 6,35), amely a mennyből szállt alá, és életet ad a világnak (kereszt). Őt Isten a pecsétjével igazolta (feltámadás, János 6,27). Az Ő testét enni, és az Ő vérét inni (úrvacsora) annyit tesz, hogy Jézus a „gyomorember” nyelvén fogalmaz; valójában a megváltott ember Jézus Krisztussal való közösségének valóságát fejezi ki (János 6,52).