előző nap
következő nap

„...prófétái sem kapnak látomást az Úrtól” JSir 2,1–10

1 Jaj, de sötét az a felhő, amelyet az Úr haragjában Sion leányára borított! Az égből a földre dobta Izráel ékességét, nem törődött lábai zsámolyával haragja napján. 2 Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákób összes hajlékát, ledöntötte haragjában Júda leányának erődítményeit; földre terítette, meggyalázta az országot és vezéreit. 3 Izzó haragjában megfosztotta Izráelt minden hatalmától, visszavonta segítő jobbját, amikor jött az ellenség. Lángoló tűzként perzselte Jákóbot, emésztette körös-körül. 4 Fölvonta íját, mintha ellenség volna, ráemelte jobb kezét, akár egy támadó, és megölt mindent, ami a szemnek kívánatos, Sion leányának a sátrában tűzként öntötte ki haragját. 5 Olyan volt az Úr, mint az ellenség: pusztította Izráelt. Elpusztította minden palotáját, lerombolta erődítményeit, megsokasította Júda leányának búját és keservét. 6 Földúlta hajlékát, akár egy kertet, lerombolta ünnepeinek helyét. Feledésre juttatott az Úr a Sionon ünnepet, szombatot, bosszús haragjában megutált királyt és papot. 7 Elvetette oltárát az Úr, elhagyta szentélyét. Ellenség kezére juttatta falakkal körülvett palotáit; úgy hangoskodtak az Úr házában, mint egy ünnepnapon. 8 Az Úr akarta, hogy lerombolják Sion leánya várfalát: mérőzsinórt feszített, nem hagyta abba keze a pusztítást. Gyászol az erőd és a várfal, együtt omladoznak. 9 Földbe süllyedtek kapui, elpusztították, összetörték zárait. Királya és vezérei a népek közt vannak, ahol nincsen kijelentés, prófétái sem kapnak látomást az Úrtól. 10 Némán ülnek a földön Sion leányának vénei, port hintettek a fejükre, zsákruhába öltöztek; lehorgasztják fejüket Jeruzsálem szüzei.

„...prófétái sem kapnak látomást az Úrtól" (9). Fáj olvasni ennyi fájdalmat. Látjuk magunk előtt a város bevételének eseményeit. Az ellenség mögött az Úr akarata áll, ő teszi győztessé őket Jeruzsálem felett. Az elhagyott épületek tönkremennek. Lehorgasztott fejek és gyászruhába öltözött némaság van. A külső pusztításnál, a szörnyű fizikai szenvedésnél sokkal súlyosabb, ha Isten hallgat, és nem ad látomást prófétáinak. A csend alkalmas idővé is válhat, és erőssé teheti bennünk az Úr közelsége utáni vágyat!

RÉ 38 MRÉ 38

„…odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.” (Máté 14,22-36) Máté 14,22-36

(25) „…odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.” (Máté 14,22-36) Jézus hajón átparancsolta a tanítványokat a túlsó partra (22), mert nem akarta kitenni őket annak a kísértő látványnak, amikor a sokaság „kenyérkirállyá” kívánta tenni Őt (János 6,1). Emberként, a mi Urunk is folyamatosan imádkozott azért, hogy soha ne engedjen a kísértésnek (23). Bizony, sokszor nagyobb mélységet jelent a lelki és hitbeli kísértés, mint az itteni, viharzó elemek hatalma, beleértve minden szegénységet, betegséget, halált. Csak a lelkünkben, a hitünkben ne valljunk kárt (Máté 16,26). Jézus Krisztus az, akinek hatalma van az igazi mélységek és „ellenszelek” felett (24-27). Péter utánozni szerette volna Jézust, de ő is egy a megmentésre szorulók közül, mint mi mindannyian. Egyedül az Úr ereje, kegyelme tarthat meg minket; akkor is, amikor láthatóan beleveszünk a pusztító mélységekbe; mert életünk akkor is megmenekül, hiszen meghalunk, de nem veszünk el, Őbenne (28-33). Ezzel a mindenre elégséges hitvallással zárul ez a szakasz: „Valóban Isten Fia vagy” (33). Ez a felismerés a legnagyobb mélységekben is megóv attól, hogy kárhozatosan megijedjünk, és „kísértetet” lássunk (26), meg mindenféle hangokat halljunk, és képzelgéseket vizionáljunk, „öngyógyító” keleti-nyugati kúrákkal áltassuk magunkat, az Úr bátorító, üdvözítő közelségének bizonyossága helyett. Bízzunk tehát, Ő az Úr, ne féljünk! (27)