előző nap
következő nap

„Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön” Dán 6,19–29

19 Azután a király bement a palotájába, és böjtölve töltötte az éjszakát; nőt sem engedett be magához, és kerülte őt az álom. 20 Pirkadatkor aztán fölkelt gyorsan a király, és az oroszlánok verméhez sietett. 21 Amikor odaért a veremhez, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt Dánielhez a király: Dániel, aki az élő Isten szolgája vagy! A te Istened, akit olyan állhatatosan tisztelsz, meg tudott-e menteni az oroszlánoktól? 22 Dániel így felelt a királynak: Király, örökké élj! 23 Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem. Mert ő ártatlannak talált engem, és téged sem bántottalak meg, ó, király, semmivel. 24 Erre a király nagyon megörült, és megparancsolta, hogy húzzák ki Dánielt a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és egyetlen sérülést sem találtak rajta, mert hitt Istenében. 25 Ezután a király odavitette azokat az embereket, akik bevádolták Dánielt, és bedobták őket fiaikkal és feleségeikkel együtt az oroszlánok vermébe. Még a verem fenekére sem értek, máris megragadták őket az oroszlánok, és összezúzták minden csontjukat. 26 Akkor Dárius király ezt írta a birodalmában lakó különböző nyelvű népeknek és nemzeteknek: Békességetek növekedjék! 27 Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. 28 Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából. 29 Ennek a Dánielnek aztán jó dolga volt Dárius, majd a perzsa Círus uralkodása alatt.

„Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön" (28). E vallomás értéke, hogy a Dánielt verembe vető Dárius mondja. Szüleimet évtizedekkel házasságkötésük után megkérdezték, hogy mi volt az igazi kihívásuk. A közös életüket megáldó igét idézték a Hegyi Beszédből, s hozzátették: Nemcsak azt találjuk Jézus szavaiban, hogy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hanem hogy „úgy" ragyogjon, hogy látva az emberek a ti jó cselekedeteiteket, „dicsőítsék" mennyei Atyátokat! Az erős istenbizalom ma is következményekkel jár.

RÉ 233 MRÉ 395

„…hányszor akartam összegyűjteni fiaidat…” (Máté 23,37-24,2) Máté 23,37-24,2

(37) „…hányszor akartam összegyűjteni fiaidat…” (Máté 23,37-24,2)* Az önhitt nép engedetlenné lesz az Úrhoz. Ennek az engedetlenségnek letagadhatatlan jele, hogy az Úr össze akar gyűjteni bennünket, mint tyúk a csibéit, a szárnyai alá, mi pedig folyamatosan csak szakadozunk, ezerfelé; és ez a folyamat már csak felgyorsult, noha éppen most lenne szükségünk arra, hogy együtt jelenítsük meg Jézus Krisztus evangéliumát. Mi a saját erőnkből akarunk boldogulni, nekünk nem kell az Úr szárnyainak védelme, mert akkor egymáshoz is közelebb kellene bújnunk; ez pedig még az egy felekezeten belüli kegyességi irányzatok között is szinte lehetetlennek tűnik. Így marad a saját igazunk, erőnk, teológiánk, az Úr „biztonságos szárnyai” nélkül, védelem nélkül, „szárnyalás” nélkül (37-39).

___

* Isten népe nem lehet elbizakodott, mert a gőgös nép nem az Úrban, hanem a maga erejében bízik, még akkor is, ha folyton az Úr nevét emlegeti, de nem hallja meg az Úr szavát, és elhallgattatja az Úr követeit (37). A szent város sem lehet elbizakodott, a szent nép sem lehet önhitt, a templom sem jelent önmagában védelmet.

– 1. Az önhitt nép engedetlenné lesz az Úrhoz. Ennek az engedetlenségnek letagadhatatlan jele, hogy az Úr össze akar gyűjteni bennünket, mint tyúk a csibéit, a szárnyai alá, mi pedig folyamatosan csak szakadozunk, ezerfelé; és ez a folyamat már csak felgyorsult, noha éppen most lenne szükségünk arra, hogy együtt jelenítsük meg Jézus Krisztus evangéliumát. Mi a saját erőnkből akarunk boldogulni, nekünk nem kell az Úr szárnyainak védelme, mert akkor egymáshoz is közelebb kellene bújnunk; ez pedig még az egy felekezeten belüli kegyességi irányzatok között is szinte lehetetlennek tűnik. Így marad a saját igazunk, erőnk, teológiánk, az Úr „biztonságos szárnyai” nélkül, védelem nélkül, „szárnyalás” nélkül (37-39).

– 2. Az önhitt nép és a gőgös ember elhagyatottá lesz, nemcsak épületei, templomai, hanem „lelki templomai” is összedőlnek egy napon. Micsoda ellentét: az ember büszkén mutatja eredményeit, látható „épületeit”, az egyházban is láthatóbb a kővel való építkezés, mint a lelki; az Úr azonban ezekre csak legyint, mindez semmi, mert Őnélküle kő kövön nem marad sem templomainkból, sem önigazult kegyességünkből, sem épületeinkből, sem kierőlködött eredményeinkből (24,1-2).

– 3. Ugyanakkor Isten népe nem veszhet el. Az önhitt népét ugyan megalázza az Isten, de azért, hogy hitre segítse és felemelhesse, szívét, fülét megnyissa, hogy azok meghallják az evangéliumot: Áldott, aki eljött az Úr nevében (39). Ez az üdvbizonyosság azonban eleve alázatossá és engedelmesé tesz.