„Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma,..." Jel 12
Az asszony Izráel jelképe, aki a Megváltót szülte, ez adta meg dicsőségét (1–2). Mitikus vonásokat hordoz az ellenség is, hiszen szereti magát isteníteni, károsítja Isten rendjét, és támadja a Megváltót (3–4). Jézus feltámadt, és a mennybe ment, az egyház a pusztában, a megmenekülés és az Istennel való közösség helyén van (5–6). Vádlónkat Jézus megváltó halála győzte le, itt a földön igyekszik még ártani (7–12). Üdvösségünket már nem támadhatja, de az egyházat még gyötri. Ez nehéz, de átvészelhető korszak, ideje korlátozott (13–18).
RÉ 286 MRÉ 379
„Ha háborúba vonulsz…” (5Mózes 20) 5Mózes 20
(1) „Ha háborúba vonulsz…” (5Mózes 20) Közelítsük meg „távolabbról” a mai igeszakaszt. Isten nem a hadviselés Istene, hanem olyan Úr, aki az Isten országának, emberi értelemmel fel sem fogható békességét munkálja, Jézus Krisztus által (Ézsaiás 11,1-10). Ez a világ azonban olyan, mint a rothadó gyümölcs:* ki kell vágni a rothadó foltot a gyümölcsből, ha nem akarjuk, hogy az egész tönkre menjen; illetve a teljesen rothadt darabokat ki kell venni, ki kell dobni a többi közül, mert az egész megrothad (18). Ebben a „rothadó” világban a békesség is csak állandó „hadviseléssel” munkálható. Az illúzió, hogy mi majd békességben, szelíden élünk, és akkor megoldódnak a dolgok; - ennek vége „kereszt” (nem teológiai értelemben). De mivel az „egyszeri, tökéletes”, krisztusi áldozat már a miénk, ezért nekünk nem kell mindenáron a „keresztet” választani; csak ha ez Isten akarata. Isten a bomló világban is szabályozza a hadviselést: ez fontos! Még hadakozni is csak Isten vezetését és segítségét kérve lehet (1-4), csakis azt védve, amit az Úr ránk bízott (13-16), akkor viszont „kisebb, esélytelen sereggel” is bátran (1; 5-9), nem meglágyulva (3); - de mindig azzal a lelkülettel, hogy az Úr végső gondolata nem ez!
___
* Az Ige most ezzel a képpel szemlélteti a „bűn” teológiai jelentését.