előző nap
következő nap

"És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből,..." Jel 20,1–6

1 És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. 2 Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte ezer esztendőre, 3 levetette az alvilágba, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre. 4 És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. 5 A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. 6 Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.

Az ezeréves birodalom (3) jövendölése sok spekulációra adott okot, rajongó hívők szívesen számítgatták elérkezésének idejét. Az apokaliptikus műfaj képei és metaforái bátorítani és vigasztalni akarják az üldözött keresztyéneket. De nem egy jövőbeli isteni menetrendet akar adni ez a könyv, hogy hogyan és mikor jön el ez az átmeneti békekorszak. Augustinus szerint ezt a váradalmat spirituálisan kell érteni, a reformátorok is fenntartással kezelték vagy elvetették ennek várását. Szabadító Urunk birodalma már most jelen van közöttünk.

RÉ 464 MRÉ 467

„Rád hoz majd az Úr messziről, a föld széléről egy nemzetet…” (5Mózes 28,49-69) 5Mózes 28,49-69

(49) „Rád hoz majd az Úr messziről, a föld széléről egy nemzetet…” (5Mózes 28,49-69)* – 1. Messziről nemzetek jönnek és megnyomorítják életünket. Isten jogos büntetésének eszközei ők, mert gyalázatosan „istentelenné” lettünk. Nem számolunk az Úrral, Jézus Krisztus Atyjával, még a „számadást” is kitöröltük a szótárunkból, ezért átlépünk minden létező határt, és megtébolyodik a világ. – 2. Isten ránk enged egy másik kultúrát, akikről azt írja igeszakaszunk, hogy annyira mások, hogy nem érthetjük meg egymást (49), de ezek emellett vadak, kegyetlenek, kíméletlenek, öregekhez, nőkhöz és gyerekekhez; sőt, ellenségei Jézus Krisztus irgalomról és megváltásról szóló ügyének, mert saját erejükre büszkék (50). Nem én mondom (4), hanem az Ige, hogy ez „az idegen nemzet” nem dolgozik, hanem elveszi, letarolja azt, amiért a másik megdolgozott (51), amíg tönkre nem tesz, ki nem pusztít téged (51). – 3. Itt nem egyes emberek nyomorúságáról van most szó: azokkal együtt érzünk, bármelyik nép gyermekei is legyenek, azokért könyörgünk és lehetőségeink keretei között teszünk is értük. – 4. Itt azonban, nagyobb távlatból tekintve, másról van szó. Emberi értelemben itt nagyhatalmak gyarló játszmáiról beszélhetünk. Teológiai értelemben pedig, minden emberi gonoszság ellenére az Úr cselekszik, aki megbünteti, és ebben a büntetésben felrázza, hitre segíti népét, mint ahogy a szívmegálláskor, árammal csapják életre a halál peremén „táncolót”.

* Szíven ütnek ezek az Igék. Mintha ma szólna, nekünk szólna; bizonnyal, mert a Szentlélek által ez így is van.

– 1. Messziről nemzetek jönnek és megnyomorítják életünket. Isten jogos büntetésének eszközei ők, mert gyalázatosan „istentelenné” lettünk, ami annyit tesz, hogy már nem csupán istenfélelem nincs bennünk, de nem is félünk az élő Istentől, Jézus Krisztus Atyjától (hogy egészen pontos legyek, mert „istennel” tele van az életünk). Nem számolunk az Úrral, még a számadást is kitöröltük a szótárunkból, ezért átlépünk minden létező határt, és megtébolyodik a világ. Egy konkrét példa, idén húsvétkor egy megszűnt gyülekezet eladott katedrálisában, ahol az épület minden szeglete is az Úr szentségét hirdeti, nagy bulit tartottak.

– 2. Isten ránk enged egy másik kultúrát, akikről azt írja igeszakaszunk, hogy annyira mások, hogy nem érthetjük meg egymást (49), de ezek emellett vadak, kegyetlenek, kíméletlenek, öregekhez, nőkhöz és gyerekekhez; sőt, ellenségei Jézus Krisztus irgalomról és megváltásról szóló ügyének, mert saját erejükre büszkék (50). Nem én mondom (4), hanem az Ige, hogy ez „az idegen nemzet” nem dolgozik, hanem elveszi, letarolja azt, amiért a másik megdolgozott (51), amíg tönkre nem tesz, ki nem pusztít téged (51). Nem is megyek tovább az igeszakaszban, ennyi is elég. Én itt csak újra mondtam az Igét, amit akkor és ma is üzent az Úr!

– 3. Itt nem egyes emberek nyomorúságáról van most szó: azokkal együtt érzünk, bármelyik nép gyermekei is legyenek, azokért könyörgünk és lehetőségeink keretei között teszünk is értük.

– 4. Itt azonban, nagyobb távlatból tekintve, másról van szó. - Emberi értelemben itt nagyhatalmak gyarló játszmáiról beszélhetünk, amelyben az emberi érdek dönt, mégpedig irgalmatlanul. - Teológiai értelemben pedig, minden emberi gonoszság ellenére az Úr cselekszik, aki megbünteti, és  ebben a büntetésben felrázza, hitre segíti népét, mint ahogy a szívmegálláskor, árammal csapják életre a halál peremén „táncolót”.