,„...bűnös ez az asszony” Lk 7,36–50
,„...bűnös ez az asszony" (39). A Jézust megkenő asszony nyilvánvalóan bűnös, prostituált, vagy legalábbis többszörösen elvált. De Krisztus előtt nemcsak az asszony bűne nyilvánvaló, hanem a farizeusé is. A farizeusnak állandó felszabadításra van szüksége abból a tudatból, hogy ha még erősebben próbál jó lenni, egyszer elég jó lesz. Ez az igyekezet állandó szorongással tölti el. Félelme a hibázástól olyan nagy, hogy az felfalja szívét, kiöli a szeretetet, a felszabadult örömöt, és ez bűn! Krisztus kész felszabadítani a bennünk élő farizeust is! Örüljünk ennek minden bűnössel együtt!
RÉ 223 MRÉ 305
„Dávid egyre jobban emelkedett, mert vele volt a Seregek Ura.” (1Krónikák 11,1-9) 1Krónikák 11,1-9
(9) „Dávid egyre jobban emelkedett, mert vele volt a Seregek Ura.” (1Krónikák 11,1-9) Aki „emelkedik”, soha nem önmagáért jut többre, hanem Isten kegyelméből, a rá bízottakért. Isten népének egész közössége felkereste Dávidot Hebrónban, mert noha még Saul volt a király, mégis Dávid volt az, aki foglalkozott velük, vezette és pásztorolta őket. A testi származás, miszerint valaki csontunkból való csont és húsunkból való hús, önmagában kevés. Dávid nem emiatt kapott bizalmat népétől. Akivel foglalkozunk, akit szeretünk, és akit nem szedünk rá, az megbízik bennünk, de ezzel áldott terhet is tesz ránk, önmagát (1-2). Dávid egy egész nép terhét kapta meg (3), de ehhez Isten erejét is birtokolta (9). Mit tehetett Dávid? Ő vezette, „hordozta”, pásztorolta Isten népét, az Úr gyülekezetét, miközben összefogta őket, „fővárost” épített nekik. Ez a város az Isten városává lett, ahol az élő Isten tisztelete a legfontosabb tevékenység volt (4-9). A mi Urunk Jézus Krisztus elhozta Isten örök városát nekünk, a maradandó város örömét. Ő nemcsak elhordozta életünk minden terhét, hanem le is vette azt rólunk; még ugyan hordozzuk azokat, de már nem sokáig.