előző nap
következő nap

„De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni” Lk 9,51–62

51 Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, 52 és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. 53 De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. 54 Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? * 55 De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, 56 mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Azután elmentek egy másik faluba. 57 Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: Követlek, akárhova mégy. 58 Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. 59 Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat! 60 Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát! 61 Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől! 62 Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.

„De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni" (53). A Krisztus-hívő ember a mennyei Jeruzsálem felé igyekszik. Ez ma is sokakat bosszant, akik földi útjuk végén csak az elmúlást látják. Az sem „vigasztalja" őket, hogy a mennybe vezető út is sok szenvedéssel járhat nemcsak Krisztus, de a mi számunkra is. Barátságtalanságukat azonban nem bosszulhatjuk meg, hiszen akinek saját életútja kilátástalan, attól nagyvonalú szeretetet nehéz elvárni.

RÉ 500 MRÉ 290

„Dicsőítsétek szent nevét…” (1Krónikák 16,8-43) 1Krónikák 16,8-43

(10) „Dicsőítsétek szent nevét…” (1Krónikák 16,8-43)* – 1. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő az egyetlen Isten, minden „egyéb” csak bálvány (26-27), és bizony „bálványokkal” vagyunk körülvéve, ezekre építünk fel mindent, ezeknek „énekelünk” (23-25), mint ahogy a bolond szerelmes a kedvesének dúdol egy múlandó pásztoróráért. Minden bálvány elmúlik, ledől, egyedül az Úr dicsősége marad meg, és az, aki-ami Őneki „énekelt” (27). – 2. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő soha nem hagyja el népét; hatalmas tettei nem csupán a múltban lettek nyilvánvalóvá, hanem a jövőben is megmutatja azokat; ebben a bizonyosságban pedig a jelen elhordozható (12-22). Nem nyúlhat senki az Ő elhívott népéhez, akiket megváltott; csak az Ő tudtával, próbatételként történhet ilyen (22). Tartósan senki nem emelhet kezet ránk, halálosan végképpen nem, hiszen feltámadott a mi Urunk. – 3. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő az egész világ Ura (30-33), népét pedig mindenhonnan összegyűjti (28-36); - megment (35) és megszilárdít minket (30).

___

* Dávid hálaadó énekének részletei a 105. zsoltár mellett a 96. és 106. zsoltárokban is olvashatók. Az ének Isten magasztalása, benne konkrét hálaadással és örömmel (8-11).

– 1. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő az egyetlen Isten, minden „egyéb” csak bálvány (26-27), és bizony „bálványokkal” vagyunk körülvéve, ezekre építünk fel mindent, ezeknek „énekelünk” (23-25), mint ahogy a bolond szerelmes a kedvesének dúdol egy múlandó pásztoróráért. A „bálványok” ledőlnek. Egy neves bajnoknőnek mondta gyermekkori barátnője, amikor a sikerei után már nem állt vele szóba: „Elmúlik!”. Minden bálvány elmúlik, ledől, egyedül az Úr dicsősége marad meg, és az, aki-ami Őneki „énekelt”. Viszont erő és öröm van az Úrnál, még a halálban is (27).

– 2. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő soha nem hagyja el népét; hatalmas tettei nem csupán a múltban lettek nyilvánvalóvá, hanem a jövőben is megmutatja azokat; ebben a bizonyosságban pedig a jelen elhordozható (12-22). Nem nyúlhat senki az Ő elhívott népéhez, akiket megváltott; csak az Ő tudtával, próbatételként történhet ilyen (22). Tartósan senki nem emelhet kezet ránk, halálosan végképpen nem, hiszen feltámadott a mi Urunk.

– 3. Az élő Isten méltó a dicséretre, mert Ő az egész világ Ura (30-33), népét pedig mindenhonnan összegyűjti (28-36); - megment (35) és megszilárdít minket (30). Reszket az, aki az Urat figyelmen kívül hagyja, ez nem fenyegetés, hanem tény, hiszen retteg ez a világ, és ezernyi „drogba” menekülne félelmei elől (30). Isten azonban örömöt akar, ezért hitre hív, övéit pedig hitre segíti (31).