előző nap
következő nap

„Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat” Lk 15,1–10

1 A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. 2 A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. 3 Ő ezt a példázatot mondta nekik: 4 Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? 5 És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, 6 hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. 7 Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre. 8 Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? * 9 Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. 10 Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.

„Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat" (6). Jézus példázata az elveszett juhról és drahmáról Isten szívébe enged bepillantanunk. Isten a teremtés és a megváltás jogán a sajátjának tekint bennünket, ezért fáj neki, ha eltévelyedünk tőle. Mindenki fontos neki, a látszólag legkisebb is. Mindenkinek örül, aki visszatalál hozzá. Vár bennünket, és azt is kéri tőlünk, hogy tudjunk örülni más megtérőknek is.

RÉ 215 MRÉ 375

„…a szent ajándékok kincstárának a felügyelője.” (1Krónikák 26,20-32) 1Krónikák 26,20-32

20) „…a szent ajándékok kincstárának a felügyelője.” (1Krónikák 26,20-32)* A templom kincstárában odaszentelt adományokat, szent kincseket (20-26), valamint hadizsákmányból odaszánt értékeket őriztek; - ez utóbbiakat az Úr házának fenntartására használták fel (27). A leírás szerint Sámueltől és Saultól is maradtak ajándékok a templomi kincstárban. Saul életéből csak az ébresztett jó emlékeket, amit az Úrnak odaszentelt. Bárcsak előbb adta volna önmagát az Úrnak, és azután a javait (2Korinthus 8,4). Életünkből csak az marad meg, amit Istennek odaszentelve tettünk. Életharcaink zsákmányaiból is csak az a maradandó, amit nem önmagunkért harcolva, hiúságból és önzésből cselekedtünk, hanem csakis az, amit Isten dicsőségére, Jézus Krisztus ügyében harcoltunk meg, a hit harcaként (28). A léviták bírói feladatot is elláttak (2Krónikák 19,8-11). Ezek a lévita elöljárók és bírák felügyelték az ékes és szép rendet, az Urat illető minden dologban, és a király szolgálatát hirdető minden dologban is. Ez azt jelenti, hogy Isten népe életében a „szent” és „világi” feladatok egymástól való elválasztása lehetetlen, mivel Isten az Úr az élet minden területe felett.

___

* Tovább folytatódik a léviták szolgálatának részletezése. Az áldozatok bemutatásán kívül minden templomi szolgálatot a léviták végeztek; ideértve az áldozat pontos megvizsgálását és előkészítését, a templomi istentiszteleten való éneklést, a kapuknál, a kapuk melletti raktáraknál, a templom kincstáránál való őrködést is.

– 1. A templom kincstárában odaszentelt adományokat, szent kincseket (20-26), valamint hadizsákmányból odaszánt értékeket őriztek; - ez utóbbiakat az Úr házának fenntartására használták fel (27). A kincstár őrzői Lévi fiai közül Kehát utódai; Mózes fiai közül pedig Gérsóm utódai voltak (21-24). A leírás szerint Sámueltől és Saultól is maradtak ajándékok a templomi kincstárban. Saul életéből csak az ébresztett jó emlékeket, amit az Úrnak odaszentelt. Bárcsak előbb adta volna önmagát az Úrnak, és azután a javait (2Korinthus 8,4).

– 2. Ebben a sorrendben viszont érvényes az igei igazság, miszerint életünkből csak az marad meg, amit Istennek odaszentelve tettünk. Életharcaink zsákmányaiból is csak az a maradandó, amit nem önmagunkért harcolva, hiúságból és önzésből cselekedtünk, hanem csakis az, amit Isten dicsőségére, Jézus Krisztus ügyében harcoltunk meg, a hit harcaként (28).

– 3. A léviták bírói feladatot is elláttak (2Krónikák 19,8-11). Más leírások szerint hatezer ilyen elöljáróról és bíráról olvashatunk (1Krónikák 23,4). Ezek a lévita elöljárók és bírák felügyelték az ékes és szép rendet, az Urat illető minden dologban, és a király szolgálatát hirdető minden dologban is. Ez azt jelenti, hogy Isten népe életében a „szent” és „világi” feladatok egymástól való elválasztása lehetetlen, mivel Isten az Úr az élet minden területe felett.