„...tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz” Lk 20,20–26
„...tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz" (21). A farizeusok, az írástudók és a főpapok tudták, hogy Jézus helyesen tanít. Nem
az a kérdés, hogy kell-e adót fizetni, vagy sem. Az országokat az állampolgárok adójából tartják fenn. Azon, hogyan gazdálkodnak
vele, lehet vitatkozni. Jézus azt mondja, ami az Istennek engedelmes emberekre vonatkozik: adjátok meg kinek-kinek azt, ami jár. Az
államnak az adót, Istennek a dicsőséget és a tiszteletet.
RÉ 72 MRÉ 72
„Így készült el Salamon minden munkája…” (2Krónikák 8,12-18) 2Krónikák 8,12-18
(16) „Így készült el Salamon minden munkája…”(2Krónikák 8,12-18)* – Befejeződött Salamon minden munkája, állapítja meg a szentíró (16); - de, mégsem, mert a szomszédos király küldött még aranyat az építkezéshez (17). – Nem lehetett megállni a szolgálatban, és mindennek pontosan kellett történnie, teljesítményes precizitással és szervezettséggel, mint egy multinacionális cégnél. Ezeknél a cégeknél „maximalistán” lehet csak „szerepelni”, és mindig a helyzetben lévő a maximalista, a másik pedig a lusta, akit hajtani kell. Ilyen lenne az Istennek kedves, odaszánt szolgálat? – Valóban, soha nincs vége a szolgálatnak, életünk utolsó percéig tehetjük azt az Úr dicsőségére; - micsoda méltóság ez. De a szolgálat soha nem robot, mintha a mi cselekvésünktől függne az Isten ügye. Vigyázzunk, mert ebben ma is tévedünk, ószövetségi módon gondolkozunk, szünet nélkül robotolva, alkalmak, módszere, stratégiák, szervezetfejlesztések ezrével próbáljuk igazolni az egyház létjogosultságát, biztosítva, láttatva életét, mint ahogy a templom felszentelésekor több ezer áldozat vérfürdőjével szentelték fel az épületet. Ez a robotoló, „soha semmi nem elég” túlbuzgóság és állandó gyanús, öncélú megújítási szándék nem szolgálat, és ugyanúgy megbetegíti az egyházat, mint a közömbösség.
____
* A templomi istentisztelet ékességének fontossága miatt a krónikás megismétli az istentiszteleti feladatokat: - az áldozatok bemutatásának rendjét a mózesi törvények szerint: naponta, valamint a nyugalom napján és a három főünnepen (12-13); - Dávid rendelkezése szerint a papok, léviták, kapuőrök szolgálatának rendjét (14-15).
– Befejeződött Salamon minden munkája, állapítja meg a szentíró (16); - de, mégsem, mert a szomszédos király küldött még aranyat az építkezéshez (17).
– Nem lehetett megállni a szolgálatban, és mindennek pontosan kellett történnie, teljesítményes precizitással és szervezettséggel, mint egy multinacionális cégnél. Ezeknél a cégeknél „maximalistán” lehet csak „szerepelni”, és mindig a helyzetben lévő a maximalista, a másik pedig a lusta, akit hajtani kell. Ilyen lenne az Istennek kedves, odaszánt szolgálat?
– Valóban, soha nincs vége a szolgálatnak, életünk utolsó percéig tehetjük azt az Úr dicsőségére; - micsoda méltóság ez. De a szolgálat soha nem robot, mintha a mi cselekvésünktől függne az Isten ügye. Vigyázzunk, mert ebben ma is tévedünk, ószövetségi módon gondolkozunk, szünet nélkül robotolva, alkalmak, módszere, stratégiák, szervezetfejlesztések ezrével próbáljuk igazolni az egyház létjogosultságát, biztosítva, láttatva életét, mint ahogy a templom felszentelésekor több ezer áldozat vérfürdőjével szentelték fel az épületet. Ez a robotoló, „soha semmi nem elég” túlbuzgóság és állandó gyanús, öncélú megújítási szándék nem szolgálat, és ugyanúgy megbetegíti az egyházat, mint a közömbösség.
– Tehát amíg élünk, nem lehet abbahagyni a szolgálatot, de meg lehet állni, sőt valamikor veszteg kell maradni, mert a valójában Isten cselekszik és nem mi (2Mózes 14,14). Amikor pedig menni kell, mert Isten rendelése szerint befejeződött e testben a szolgálatunk, tudjuk, hova megyünk; - kegyelemből, Jézus Krisztusunk vár ott (János 14,1-2), ahol sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23).