előző nap
következő nap

„Íme, én előttetek hallgattam ki,...” Lk 23,13–25

13 Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, 14 és így szólt hozzájuk: Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok. 15 De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: 16 megfenyítem tehát, és elbocsátom. 17 Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot. 18 Erre valamennyien felkiáltottak: Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk! 19 Ez az ember a városban történt lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe. 20 Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. 21 De ezek kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg őt! 22 Ő azonban harmadszor is így szólt hozzájuk: De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom. 23 De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. 24 Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: 25 szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadás és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

A zsidókat provokáló Pilátus nehéz helyzetbe kerül. Az izráeliták megfenyegetik őt, hogy ha nem teljesíti kérésüket, és felmenti a
császárellenes összeesküvéssel vádolt rabbit, méltatlanná válik „a császár barátja" kitüntető, rangos címre (Jn 19,12), és így minden
más kiváltságra is. Úgy tűnik, Jézus kiszolgáltatottan sodródik Pilátus cinikus packázása (14–15), Isten népének árulása (15b) és a
zsidó papok trükközésének (21) játszmarendszerében. A felszínes szemlélő előtt gyakran tűnhet úgy, Jézus és az övéi épp így sodródnak
ma is a hatalom különböző erőtereiben. Milyen nagy dolog, ha valaki meglátja a sodródás megrendítő pillanatai mögött Isten
világra szóló tervét.

RÉ 466 MRÉ 471

„De eltemették őt, mert ezt mondták róla: Jósáfát unokája volt, aki tiszta szívvel kereste az Urat.” (2Krónikák 22) (2Krónikák 22

(9) „De eltemették őt, mert ezt mondták róla: Jósáfát unokája volt, aki tiszta szívvel kereste az Urat.” (2Krónikák 22) Mindannyian az Úr kegyelméből élünk, akár tudjuk, akár nem; ezért ezzel a drága kegyelemmel visszaélni, bármilyen felelősségi körben is, maga a halál, a kárt szenvedett élet mélysége. Csak ettől óvj meg bennünket, Urunk! Jórám, júdai királyt a legkisebb fia, Ahazjá (Jóáház) követette a trónon (Kr. e. 842-841). Ő korábban megmenekült egy arab rablócsapat támadásától, amelyben a testvéreit legyilkolták, így lehetett, mint legkisebb fiú, királlyá (1). Megtapasztalta tehát Isten kegyelmét. Ennek ellenére apja istentelen útján járt, hatalomvágyó anyja, Ataljá uralkodott rajta, rossz tanácsadók vették körül, felesleges háborút viselt Arám királya ellen, majd egy éves uralkodás után, negyvenhárom évesen megölték (2-8). Egyetlen mentsége volt, de ez is csak a tisztes eltemettetéséhez volt elég, hogy Jósáfát unokája volt, aki tiszta szívvel kereste az Urat (9).