előző nap
következő nap

„A régi helyén állították föl az oltárt...” Ezsd 3,1–7

1 Amikor elérkezett a hetedik hónap, és Izráel fiai már a városaikban laktak, egy emberként összegyűlt a nép Jeruzsálemben. 2 Ekkor fogott hozzá Jésúa, Jócádák fia szolgatársaival, a papokkal és Zerubbábel, Sealtíél fia testvéreivel együtt, hogy felépítsék Izráel Istenének az oltárát, és égőáldozatokat mutassanak be rajta úgy, ahogyan meg van írva Mózesnek, Isten emberének a törvényében. 3 A régi helyén állították föl az oltárt, és bár rettegtek a tartományok népétől, égőáldozatokat mutattak be rajta az Úrnak: reggeli és esti égőáldozatokat. 4 Majd megtartották a lombsátrak ünnepét, ahogyan az meg van írva: napról napra bemutatták az égőáldozatot, megfelelő számban, a rendtartás szerint, mindegyiket a maga napján; 5 továbbá az állandó égőáldozatot, az újhold napján és az Úr minden szent ünnepén esedékes égőáldozatot és mindazoknak az önkéntes áldozatát, akik ilyet vittek az Úrnak. 6 A hetedik hónap első napjától kezdtek égőáldozatokat bemutatni az Úrnak, bár az Úr templomának az alapkövét még nem rakták le. 7 De pénzt adtak a kőfaragóknak és az ácsoknak, ételt, italt és olajat a szidóniaknak és a tírusziaknak, hogy szállítsanak cédrusfát a Libánonról Jáfóba a tengeren, Círus perzsa király engedélyével.

„A régi helyén állították föl az oltárt..." (3). A párhuzam nyilvánvaló a korábbi templom építése és az újjáépítés között. Templom még nincs, de ott áll a „régi helyén" az oltár. A tét óriási: vagy visszaépül a hamis reménység a múlt dicsőségein a kiválasztottságról, vagy lelki fundamentummá lesz. A „fölépüléseink" kísértése mindig az önhittség megerősödése, lehetősége pedig az újraalapozott élet gyümölcstermése.

RÉ 134 MRÉ 134 R

„…a törvény megtartói…”(Róma 2,11-16) Róma 2,11-16

(13) „…a törvény megtartói…”(Róma 2,11-16) Elveszni, ítéletre jutni. Nem merjük végiggondolni ezeket a kifejezéseket.* Az élő Isten nélkül már e-világban elveszett, ítéletes, halott állapotunkat éljük: ezt az igazságot a mindennapokban úgy fejezzük ki, hogy „pokollá tesszük egymás életét”; - márpedig azzá tesszük. Keveseket izgat igazán az ítélet. Kegyelmi állapot, ha valaki legalább összerezzen a hallatán, de aki összerezzen, az megtalálja a megmenekülés útját is, mint Isten gyermeke. Az Úr tökéletes rendjét, az emberi élet kiteljesedését szolgáló igazságát, a zsidók és a pogányok egyaránt megismerhették, a konkrét, vagy az általános kijelentés szerint (14-15).** De nem az isteni rend és törvény ismerői, hanem annak cselekvői, megtartói kedvesek Isten előtt (11-13). Vigyázzunk, ez a cselekvés úgy érvényes, ahogy azt a mi Urunk kijelentette a Hegyi beszédben, vagyis a gondolt bűn már cselekedett bűn, mint ahogy alkalomadtán az is lesz (16). Ki állhat meg? Az, akit Isten, Jézus Krisztus evangéliuma szerint ítél meg, azaz ingyen kegyelemből felment (16).

___

* Pedig nemcsak a mai igeszakaszban, hanem sok meghatározó helyen figyelmeztet ezekre az Úr. Arról nem is beszélve, hogy noha teológiai értelemben evilági példákkal nem lehet kifejezni az elveszett állapot rettenetét, bizony az már ebben a világban elkezdődik.

** Az Úr tökéletes rendjét, az emberi élet kiteljesedését szolgáló igazságát, a zsidók és a pogányok egyaránt megismerhették, a konkrét, vagy az általános kijelentés szerint (14-15): - a kijelentett és a szentlélek által megnyitott értelem és szív által befogadott isteni törvény, - vagy a világ alkotmányában megjelenített és lelkiismeret által megragadott törvény szerint (1,19-21).