„...mi a palota sójával sózunk...” Ezsd 4,1–16
1 Amikor Júda és Benjámin ellenségei meghallották, hogy a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az Úrnak, 2 elmentek Zerubbábelhez meg a családfőkhöz, és ezt mondták nekik: Hadd építsünk veletek együtt, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket. 3 Zerubbábel, Jésúa és Izráel többi családfője azonban így felelt nekik: Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya. 4 Ezért az ország népe elcsüggesztette Júda népét, és elrettentette őket az építéstől. 5 Tanácsadókat béreltek föl ellenük Círus perzsa király uralkodásának egész idejében, Dárius perzsa király uralkodásáig, hogy meghiúsítsák szándékukat. 6 Ahasvérós uralkodása alatt, uralkodása kezdetén írásban vádolták be Júda és Jeruzsálem lakóit, 7 Artahsasztá idejében pedig Bislám, Mitredát és Tábeél, többi hivatalnoktársukkal együtt írtak Artahsasztá perzsa királynak. Levelet írtak arám írással, arám fordításban. 8 Rehúm kormányzó és Simsaj kancellár is írt ilyen levelet Jeruzsálem ellen Artahsasztá királynak. 9 Jelentést tett Rehúm kormányzó, Simsaj kancellár és többi hivatalnoktársuk, a bírók, tisztviselők, felügyelők és hivatalnokok, az erekiek, bábeliek és súsániak, vagyis élámiak 10 meg a többi nép, akiket a nagy és dicső Asznappar vitt fogságba, és telepített le Samária városaiba meg a többi városba a Folyamon túl. 11 Ez a szövege annak a levélnek, amelyet Artahsasztá királynak küldtek:„Szolgáid, a Folyamon túli emberek jelentik: 12 Tudtára adjuk a királynak, hogy a zsidók, akik eljöttek tőled, megérkeztek hozzánk Jeruzsálembe, építik ezt a lázadó és gonosz várost, helyreállítják a várfalakat, és javítgatják az alapokat. 13 Most azért tudtára adjuk a királynak, hogy ha ez a város felépül, és a várfalak elkészülnek, akkor nem fognak többé adót, beszolgáltatást és vámot fizetni, és így kár éri majd a királyi kincstárat. 14 Mivel pedig mi a palota sójával sózunk, és nem illik elnéznünk, hogy becsapják a királyt, ezért küldtük ezt a jelentést a királynak. 15 Nézzék csak át őseid krónikáit! Megtalálod és megtudod a krónikákból, hogy ez a város lázongó, a királyokat és a tartományokat folyton megkárosító város volt, és régtől fogva pártütések történtek benne; ezért is rombolták le ezt a várost. 16 Mi tehát tudatjuk a királlyal, hogy ha ez a város felépül, és várfalai elkészülnek, akkor nem lesz birtokod a Folyamon túl."
„...mi a palota sójával sózunk..." (14). Közös munkálkodásra hívják a helybéliek a visszatérőket, hogy így biztosítsák saját érdekeiket is. A visszautasítás nem kiközösítés, hanem elhatárolódás újabb hitbeli eltorzulásoktól, amelyeket az idegenek hozhatnának magukkal. A válasz rosszindulatú gáncsoskodás. A feljelentésben elhangzó érvek önleplező indoklása mellbevágó: életünk biztosítéka a rendszer kiszolgálása. Ettől már nincs messze a Krisztust kiszolgáltató vád: „Nem királyunk van, hanem császárunk!" (Jn 19,15).
RÉ 161 MRÉ 404
„…elnémuljon minden száj…” (Róma 3,1-20) Róma 3,1-20
(19) „…elnémuljon minden száj…” (Róma 3,1-20) Micsoda méltóság: Isten ránk, az Ő népére bízta üzenetét, az örömhírt (1-2). Ahogy akkori népe között, úgy mai népe között is sokan visszaélnek ezzel a csodálatos feladattal: elfelejtik, hogy kegyelem alatt állnak, és semmivel sem különbek azoknál, akik felé szólják az Igét. Sőt, Isten népének tagjain látszik igazán, hogy milyen gyarló, hazug, ámító az egyes ember; - a békesség útját nem ismeri, és az Úrra hivatkozva sem roppantja össze életét az Isten félelme (9-18). Igen, nincs visszataszítóbb annál, mint amikor a letagadhatatlan emberi gyarlóság bármiféle kegyesség álruhájában taglóz le bennünket. Milyen hatalmas az Úr kegyelme és ereje, hogy ennek ellenére hűséges az Ő népéhez, és ma is hat az általunk hirdetett és képviselt Ige, a krisztusi örömhír (3). Ne keressünk kifogásokat, hiszen Isten szava mindig igaz, ha megítél is (4-8). Őelőtte csak leborulhatunk, elnémulhatunk: az egész világ, benne az Ő népe, mi is (19-20). Azok igazán az Úréi, akik tényleg elnémulnak: itt kezdődik a megtérés. Elnémulni, összetörni. Igét hirdetni csak ezután lehet igazán. Addig csak magunkat szajkózzuk, krisztusozva is.