előző nap következő nap

„...,mert vele volt Istenének a jóakarata” Ezsd 7,1–10

1 Ezek után Artahsasztá perzsa király uralkodása alatt Ezsdrás, Szerájá fia, aki Azarjá fia, aki Hilkijjá fia, 2 aki Sallúm fia, aki Cádók fia, aki Ahítúb fia, 3 aki Amarjá fia, aki Azarjá fia, aki Merájót fia, 4 aki Zerahjá fia, aki Uzzí fia, aki Bukkí fia, 5 aki Abísúa fia, aki Fineás fia, aki Eleázár fia, aki pedig Áron főpapnak volt a fia, 6 ez az Ezsdrás eljött Babilóniából. Ő írástudó volt, jártas Mózes törvényében, amelyet Izráel Istene, az Úr adott. A király pedig teljesítette minden kérését, mert vele volt Istenének, az Úrnak az ereje. 7 Izráel fiai közül is jöttek Jeruzsálembe papok, léviták és énekesek, kapuőrök és templomszolgák Artahsasztá király uralkodásának hetedik évében. 8 A király uralkodásának hetedik évében, az ötödik hónapban érkezett meg Jeruzsálembe. 9 Az első hónap első napján határozta el, hogy eljön Babilóniából, és az ötödik hónap első napján érkezett meg Jeruzsálembe, mert vele volt Istenének a jóakarata. 10 Mert Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és előírásokat.

 

Az első hazatérők és az általuk megélt csodák után a következő hullámra évtizedekig kellett várni. Isten ebben a mozzanatban is Ezsdrást használja eszközül. Isten munkatársa esetében a hivatali szerep betöltésénél fontosabb az a szilárd elhatározás, szívbeli törekvés (10), amivel lelkiismeretét Isten igéjének fogságára adja. Az ilyen ember mindig megtapasztalja: Istenének jóakarata vele van (9).

RÉ 34 MRÉ 34

„Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem?” (Róma 6,1-11) Róma 6,1-11

(1) „Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem?” (Róma 6,1-11) Olyan az emberi élet, mint egy gennyes kelés: Nincs igaz ember egy sem (3,10). Elsőre azt gondolnánk, hogy Isten konkrét kijelentése, Igéje, tökéletes törvénye segít, hogy végre rend legyen ebben a világban. A zsidók büszkék is voltak a törvényre: övék a világosság, ezért ők mások, mint a sötétségben járó „többiek”. Pál gránátot dobott ebbe a szemléletbe, amikor azt hangsúlyozta, hogy a törvény csak nehezíti a helyzetet, mert nevén nevezi a bűnt; így ahol még nem láttunk bűnt, ettől kezdve ott is lássunk (1-2). Igen, a „hívő” embereknek több bűnük van, mint a hitetleneknek, mert ismerik az Isten szerinti jót, és nem cselekszik azt; - ráadásul még gőgösek is arra az ismeretre, ami adatott nekik; - amiből másokat kioktatnak, de maguk nem úgy tesznek. A gennyes fekélyre kötést tettek, nem azért, hogy befedjék, hanem hogy gyorsítsák a gennyesedés folyamatát, és az mihamarabb kifakadjon, majd gyógyulhasson. A törvény rámutat a lüktető, gennyes fekélyre; Isten pedig Jézus Krisztussal befedi azt, hogy amikor összeesünk a saját kínzó és sokféle nyomorúságunk lüktetésének fájdalmától, és kifakad a seb, akkor az Ő kegyelme felemelhessen bennünket az új életre (4). Ővele együtt meghalunk, hogy Ővele együtt feltámadhassunk. Ennek pecsétje a keresztség, a Szentlélek által (3-5).