„Amikor fölépült a várfal,...” Neh 6,15–7,3
15 A várfal elúl hónap huszonötödikére, ötvenkét nap alatt készült el. 16 Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nem tartották többé olyan nagyra magukat, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett csak véghezvinni ezt a munkát. 17 Azokban a napokban a júdai előkelők is sokat leveleztek Tóbbijjával, Tóbijjá meg velük. 18 Júdában ugyanis sokan eskü révén álltak kapcsolatban vele. Ő Sekanjának, Árah fiának volt a veje; a fia, Jóhánán pedig Mesullámnak, Berekjá fiának a leányát vette el. 19 Jótetteit is emlegették előttem, és az én beszédeimet hírül vitték neki. Tóbijjá pedig leveleket küldött, hogy megfélemlítsen engem. 15 A várfal elúl hónap huszonötödikére, ötvenkét nap alatt készült el. 16 Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nem tartották többé olyan nagyra magukat, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett csak véghezvinni ezt a munkát. 17 Azokban a napokban a júdai előkelők is sokat leveleztek Tóbbijjával, Tóbijjá meg velük. 18 Júdában ugyanis sokan eskü révén álltak kapcsolatban vele. Ő Sekanjának, Árah fiának volt a veje; a fia, Jóhánán pedig Mesullámnak, Berekjá fiának a leányát vette el. 19 Jótetteit is emlegették előttem, és az én beszédeimet hírül vitték neki. Tóbijjá pedig leveleket küldött, hogy megfélemlítsen engem. 7,1 Amikor fölépült a várfal, fölszereltettem az ajtószárnyakat, és szolgálatba állították a kapuőröket, az énekeseket meg a lévitákat. 2 Jeruzsálem parancsnokává testvéremet, Hanánít és Hananját, a várnagyot neveztem ki, mert ő megbízhatóbb és istenfélőbb volt a többségnél. 3 Meghagytam nekik, hogy ne nyissák ki addig Jeruzsálem kapuit, amíg melegen nem süt a nap, és még mielőtt lemenne, csukják be az ajtószárnyakat, és reteszeljék be őket. Jeruzsálem lakói közül pedig állítsanak őröket: egyeseket az őrhelyekre, másokat meg a saját házukkal szemben.
Felépült a várfal. A külső körülmények, az ellenségeskedés, a fenyegetettség, a kilátástalannak tűnő helyzet ellenére Isten segítségével véghez lehetett vinni a munkát (16). Bizonyságot tesznek a falak arról, hogy nem az emberi tevékenység, akár buzgólkodás, akár gáncsoskodás az, ami győz, hanem az Úr munkája. Imádkozzunk, hogy Isten kegyelme úgy építse fel gyülekezeteinket is, mint annak idején a várfalat, hogy mi magunk tegyünk bizonyságot az ő áldásairól!
RÉ 225 MRÉ 414
„Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó.” (Róma 12,9-21) Róma 12,9-21
(17) „Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó.” (Róma 12,9-21) A szépség hamar elmúlik? Hogyan határozzuk meg a szépséget? Isten Igéje segít ebben a meghatározásban. A „jó” cselekvése széppé tesz. Mivel pedig csakis az Isten „jó” (Márk 10,18), ezért a „jó” az Ő ajándéka. Ez a jó minden ember számára jó, bárhol is él a világon (Máté 7,12). Ez a jó széppé tesz, maradandóan széppé, örökké széppé. Ez a szakasz a krisztusi ember „rajza”. Isten Szentlelke formál bennünket ilyenekké. Isten jósága, megváltó szeretetében mutatkozott meg. Ezért a szeretet, és ebből fakadóan a reménység, a tisztelet, a segítőkészség, a kitartás, az öröm, az együttérzés, az egyetértés, az alázat, a megbocsátás olyan vitathatatlan „jó” ajándékok, amelyek az életet kiteljesítik. Ugyanakkor, a fenti tulajdonságok ellentéte minden nyomorúságunk forrása. A tízparancsolat második kőtáblája még tömörebben fogalmazta meg az Isten megváltó szeretetéből fakadó jót, ami széppé tesz (2Mózes 20,8-17). Hangsúlyozzuk, nem vagyunk ilyenek (Máté 5,48), de egyre inkább ilyenekké formál bennünket a mi Urunk. Ez az egyetlen esélyünk.