„Ekkor Isten azt a gondolatot adta nekem...” Neh 7,4–38
„Ekkor Isten azt a gondolatot adta nekem..." (4). Nehémiás hálásan emlékezik vissza erre. A város gyéren lakott. Nemzetségtáblázatokkal kell most foglalkozni? De a mellékesnek tűnő munkából hatalmas áldás származik. Isten indította, mert ő tudta, mit vált ki a lelkekből ez a lépés. A héten erről olvasunk. Ha az Isten előtti csendben és alázatban egyszer csak Urunk ránk bíz valamit, tegyük meg! Még a jelentéktelent is. Ne kérdőjelezzük meg az értelmét! Majd meglátjuk, hogyan bontakoztatja ki tervét a Mindenható!
RÉ 95 MRÉ 95
„… engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak…”(Róma 13,1-7) Róma 13,1-7
(1) „… engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak…”(Róma 13,1-7)* Isten a rend Istene. Ez a rend biztosítja a legnagyobb szabadságot. A rend és a szabadság együtt a boldogság, amelynek „maximuma” az üdvösség. Az emberi bűn, romlottság azonban szétzilál mindenféle rendet, végképp nem ismeri el a vitathatatlan, örökkévaló isteni rendet, ezért még a legnagyobb szabadság is valójában rabság, hiszen folyamatosan sakkban tartjuk egymást ebben a káoszban. Mégis szükséges valamiféle ideiglenes, látható, de nem üdvözítő rendet biztosítani. Ezért fontos az, amit az apostol hangsúlyoz, hogy minden ember engedelmeskedjen a vezetőinek, feletteseinek, mert minden vezetés Istentől való, és minden hatalom Istentől rendeltetett (1). Aki hatalmat kapott, az azért kapta, hogy biztosítsa ebben a világban az isteni rendet (2). A hatalom mindig szolgálatra használható fel. Csak akkor állhatunk ellent a hatalomnak, ha az direkten Isten és a másik ember ellen fordítana bennünket, vagyis nem az eredetileg rá bízott isteni küldetését hajtja végre, hanem hatalmával visszaél. Jaj, az ilyeneknek! (2-5)
___
* – 1. Isten a rend Istene. Ez a rend biztosítja a legnagyobb szabadságot. A rend és a szabadság együtt a boldogság, amelynek „maximuma” az üdvösség. Az emberi bűn, romlottság azonban szétzilál mindenféle rendet, végképp nem ismeri el a vitathatatlan, örökkévaló isteni rendet, ezért még a legnagyobb szabadság is valójában rabság, hiszen folyamatosan sakkban tartjuk egymást ebben a káoszban. Mégis szükséges valamiféle ideiglenes, látható, de nem üdvözítő rendet biztosítani.
– 2. Ezért fontos az, amit az apostol hangsúlyoz, hogy minden ember engedelmeskedjen a vezetőinek, feletteseinek, mert minden vezetés Istentől való, és minden hatalom Istentől rendeltetett (1). Aki hatalmat kapott, az azért kapta, hogy biztosítsa ebben a világban az isteni rendet (2). Tehát csupán annyi a feladat, hogy be kell tartani az isteni rendet kifejező törvényeket, és nem kell félni az elöljáróktól, akik a törvényes rendet felügyelik. Aki pedig fél tőlük, az joggal fél, mert nem tartja be a rendet, és ezzel nemcsak Isten dicsőségét csorbítja, hanem mások javát ugyanúgy, mint saját magáét is, hiszen a rossz lelkiismeret még elnyomva is gyilkolja az embert (4).
– 3. A hatalom mindig szolgálatra használható fel. Ezért nagy baj, ha a fentieken túl, mégis félnünk kell a hatalmasságoktól. Sok példa volt már erre a történelemben. Nagy baj ez. Az Ige üzenete mégis az, hogy csak akkor állhatunk ellent a hatalomnak, ha az direkten Isten és a másik ember ellen fordítana bennünket, vagyis nem az eredetileg rá bízott isteni küldetését hajtja végre, hanem hatalmával visszaél. Jaj, az ilyeneknek! (2-5)
– 4. Általános következtetést is megfogalmaz az apostol mindezekből: figyeljünk oda egymásra, mert a rend több mint látható törvények láttatott betartása, vagyis az adó és a vám kifizetése. Adjunk több félelmet, alázatot, tiszteletet, szeretetet is a másiknak: azoknak is, akik felettünk vannak, és azoknak is, akik felett éppen most mi vagyunk. Egy percig se felejtsük el, hogy minden ideig tartó ebben a világban, Istentől kapott mandátumunk van, szolgálatra kaptuk, és el kell vele számolnunk. Legyünk Isten szolgái minden helyzetben, szívünk utolsó dobbanásáig, akik éppen most fáradozunk (6-7).