előző nap
következő nap

„lesz bőven megvetés és fölháborodás” Eszt 1,10–22

10 A hetedik napon a királynak jó kedve támadt a bortól, és megparancsolta Mehúmánnak, Bizzetának és Harbónának, Bigtának és Abagtának, Zétarnak és Karkasznak, annak a hét udvarnoknak, akik Ahasvérós király mellett teljesítettek szolgálatot, 11 hogy vezessék be Vasti királynét a király elé királyi koronával a fején. Meg akarta mutatni a népnek és a vezető embereknek, hogy milyen szép; mert szép termetű volt. 12 De Vasti királyné nem volt hajlandó bemenni, hiába adta parancsba az udvarnokok által a király. Ezen nagyon fölháborodott a király, és forrt benne a harag. 13 Megkérdezte tehát a király a múltat ismerő bölcseket, mert az volt a szokás, hogy a király minden ügyét a törvény- és jogtudósok tanácsa elé terjesztették. 14 Ezek közül a következők álltak hozzá a legközelebb: Karsená, Sétár és Admátá, Tarsís és Meresz, Marszená és Memúkán, Perzsia és Média hét vezető embere, akik bármikor megjelenhettek a király előtt, és a legfőbb tisztségeket töltötték be az országban. 15 Megkérdezték, hogy mit kell tenni a törvény szerint Vasti királynéval, mivel nem teljesítette Ahasvérós királynak az udvarnokok által küldött parancsát. 16 Akkor ezt mondta Memúkán a király és a vezető emberek előtt: Nemcsak a király ellen vétett Vasti királyné, hanem Ahasvérós király minden tartományának összes vezető embere és egész népe ellen is. 17 Mert a királyné tettének a híre eljut majd minden asszonyhoz, és ők is megvetik férjüket. Azt fogják mondani, hogy Ahasvérós király is megparancsolta, hogy Vasti királynét vezessék be hozzá, de ő nem ment. 18 A királyné tettének a hallatára így fognak majd beszélni az előkelő perzsa és méd asszonyok a király összes vezető emberével, és lesz bőven megvetés és fölháborodás. 19 Ha jónak látja a király, bocsásson ki királyi rendeletet, és jegyezzék azt föl a perzsák és a médek megmásíthatatlan törvényei közé, hogy Vasti nem jelenhet meg többé Ahasvérós király színe előtt, királynői méltóságát pedig adja a király valaki másnak, aki különb nála. 20 Ha kihirdetik a király rendeletét, amelyet végre kell hajtani az egész hatalmas birodalomban, akkor minden asszony, a legnagyobb és a legkisebb rangú is megadja majd férjének a tiszteletet. 21 Tetszett ez a beszéd a királynak és a vezető embereknek, úgyhogy a király Memúkán szavai szerint járt el. 22 Levelet küldött valamennyi királyi tartományba, minden tartománynak a maga írásával és minden népnek a maga nyelvén, hogy hirdessék ki minden népnek a maga nyelvén: Mindenütt a férfi legyen az úr a házban!

Micsoda kihatással van a példaadás! A hívő ember imádkozó, istenfélő viselkedése is hat. Hassa át a mi személyes köreinket istentiszteletünk! Minél nagyobb valakinek a hatalmi köre, annál többekre hatnak ki a tettei. A király nem hagyhatja válasz nélkül Vasti királyné tettét, mert ha úgy marad, „lesz bőven megvetés és fölháborodás" (18), és a birodalom ereje megrendülne. Örökérvényű igazság, hogy a család békéje és rendje az ország erejét is érinti. Kár, hogy a király gőgös módon nem is keresett kegyelmes megoldást a problémára!

RÉ 253 MRÉ 357

„… Hitben járunk…”(2Korinthus 5,1-15) 2Korinthus 5,1-15

(7) „… Hitben járunk…”(2Korinthus 5,1-15)* – 1. Hitben járva joggal sóhajtozunk (1-4). – 2. Hitben járva látunk igazán. Egyfelől megterhelten sóhajtozunk, másfelől ujjongunk a bizonyosság ígéretében. Joggal, de reménységgel sóhajtozunk; - mert a hit „szemüvegével”, Jézus Krisztusban bízva sokkal többet látunk, mint pusztán testi szemeinkkel (7). Az ilyen ember nem áltatja magát, látja az élet sok nyomorúságát, a mérhetetlen szenvedést és megoldhatatlan ellentmondásokat, ezért joggal sóhajtozik; - de látja az egyetlen megoldást, a húsvéti üres sírt; - vagyis álmegoldásokkal sem áltatja magát. Ezt a bizalmat a Szentlélek támasztja bennünk. A hit szemüvege ajándék (5). – 3. Hitben járva önmagunkat is valóságosan látjuk. Tudjuk, hogy amíg ebben a testben élünk, távol lakunk az Úrtól. Noha törekszünk arra, hogy kedvesek legyünk Őelőtte, ez soha nem sikerül maradéktalanul (9). Azt is tudjuk, hogy az Úr ítélőszéke előtt rólunk is minden kiderül. Hiába féltünk ettől a mezítelenségtől, hiába akartuk volna a testi ruhára mindjárt felölteni a mennyeit (2-3), valamit átmenteni az itteni világból odaátra: ott rólunk is minden leplezetlenül kiderül. De mégsem azt kapjuk, amit megérdemlünk, hanem az Úr kegyelmében örök életet nyerünk (10). Ráadásul, ami Jézus Krisztusban itt fontos volt, odaát is az lehet.

___

 

* – 1. Hitben járva joggal sóhajtozunk. Az alaphelyzetünk letagadhatatlanul ez: megterhelten sóhajtozunk, magunkon hordva földi sátorházunkat, mint csiga a házát. Ez a földi sátorház egy szimbólum: az egész életünket jelenti, annak minden törékenységét, labilisságát, ideig valóságát; - mindent, amit az életünkben hordozunk, mint a vándor az összes cuccát. Jó kirándulni, de aztán elég volt a járkálásból, a sátorban alvásból; - még jobb hazaérkezni. Később az apostol egy másik képet is elénk fest a „sátor képe mellé”: a földi testre szeretnénk felvenni a mennyei testet. Kifejezi ezzel a mindenkori ember vágyát: sok mindent szeretnénk átmenteni magunknak innen odaát. Ez a szándék csak növeli a megterhelt sóhajtozást (1-4).

– 2. Hitben járva látunk igazán. Egyfelől sóhajtozunk a földi élet terhei alatt, másfelől ujjongunk a bizonyosság ígéretében. Joggal sóhajtozunk, de reménységgel sóhajtozunk; - mert a hit „szemüvegével”, Jézus Krisztusban bízva sokkal többet látunk, mint pusztán testi szemeinkkel. Persze testi szemeinkkel láthatunk ideig való, bíztató dolgokat; de aztán kiderül, „az élet hó, hamar olvad, ami ma volt, semmi holnap”. Boldog az olyan ember, aki hitben jár, a hit látásával jár, Jézus Krisztusban él, nem pusztán „testi” látásban (7). Az ilyen ember nem áltatja magát, látja az élet sok nyomorúságát, a mérhetetlen szenvedést és megoldhatatlan ellentmondásokat, ezért joggal sóhajtozik; - de látja az egyetlen megoldást, a húsvéti üres sírt; - vagyis álmegoldásokkal sem áltatja magát. Ezt a bizalmat a Szentlélek támasztja bennünk. A hit szemüvege ajándék (5).

– 3. Hitben járva önmagunkat is valóságosan látjuk. Ez a bizalom azonban zálog is, az Ő Lelke által, elvehetetlen üdvbizonyosság. Mert hitben járva önmagunkra is másként tekintünk. Tudjuk, hogy amíg ebben a testben élünk, távol lakunk az Úrtól. Noha törekszünk arra, hogy kedvesek legyünk Őelőtte, ez soha nem sikerül maradéktalanul (9). Azt is tudjuk, hogy az Úr ítélőszéke előtt rólunk is minden kiderül. Hiába féltünk ettől a mezítelenségtől, hiába akartuk volna a testi ruhára mindjárt felölteni a mennyeit (2-3), valamit átmenteni az itteni világból odaátra: ott rólunk is minden leplezetlenül kiderül. Éppen az a kegyelem, hogy rólunk is kiderül, a szuperhívőkről is kiderül, mindenkiről kiderül minden; - és ez megérdemelt, igazságos. De mégsem azt kapjuk, amit megérdemlünk, hanem az Úr kegyelmében örök életet nyerünk (10). Ráadásul, ami Jézus Krisztusban itt fontos volt, odaát is az lehet.