„Örülni fog az igaz az Úrnak, mert nála talált oltalmat, dicséretet...” Zsolt 64
A 2–7. versek akár a 21. század mindennapi tapasztalatai címet is viselhetnék. Mert az ember mindig ilyen. Mi vagyunk ilyenek! Indulatainkkal (3), nyelvünk bűneivel (4), orvtámadásokkal (5), különös kegyetlenséggel, előre kitervelt módon (6) sebzünk, támadunk, ölünk, mert magunk sem ismerjük magunkat (7). A zsoltáros higgadtan írja le, hogy Istené az utolsó szó. Ő tud megállítani, megnevelni, kijózanítani és megváltoztatni (8). Csak ez adhat erőt az örvendezésre.
RÉ 64 MRÉ 64
„… a saját uraikat méltassák teljes tiszteletre…” (1Timóteus 6,1-10) 1Timóteus 6,1-10
(1) „… a saját uraikat méltassák teljes tiszteletre…” (1Timóteus 6,1-10) A mai igeszakasz első két versére figyelünk csak. Ravasz László magyarázatánál pontosabban nem lehet ezt a nehéz témát helyére tenni. „ – 1. A rabszolgák megtérésével és a gyülekezetbe való felvételével gyakorlati kérdések állottak elő. Más és más lett a helyzet aszerint, hogy uruk pogány volt, vagy keresztyén. – 2. A pogány úrnak tapasztalnia kell, hogy a keresztyén rabszolga még jobban végzi munkáját, mint pogány korában. A Krisztusban nyert szabadság nem lehet jogcím a lazaságra. A keresztyén rabszolga pogány urával apostoli tisztet kell, hogy végezzen: nyerje meg őt a Krisztusnak, példaadó életével. Ez egyik legszebb fejezete a misszió világtörténetének. – 3. Ha keresztyén az úr, a rabszolga ne akarja a Krisztusban nyert egyenlőséget társadalmira átcserélni. Viszont itt a gazdát terheli az a nagy felelősség, hogy a rabszolgának igazán testvére legyen. Úrra, szolgára egyaránt áll Jézus Krisztus követelménye: higgy és szeress!”