„Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással!” Mk 9,42–50
„Jó a só...", és jó a bennünk békességre kibontakozó só. Figyelnünk kell azonban arra, hogy ki van téve annak a veszélynek, hogy elveszítheti jó ízét és ezzel pozitív hatását (50). Sőt, a belsőnkből kiinduló, a másikat megbotránkoztató megnyilvánulás negatívvá válhat, és végletesen (42b.44.46.48) kapcsolat- és közösségromboló lehet (42–48). Jézus azt mondja: „Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással!" (50b).
RÉ 452 MRÉ 381
„…megrettentek és igen féltek.”(1Sámuel 17,1–25) 1Sámuel 17,1–25
(11) „…megrettentek és igen féltek.”(1Sámuel 17,1–25)* Ez a félelem segít! – Ez a félelem elvégzi azt, hogy soha ne mi támadjunk, hanem mindig a filiszteus góliátok álljanak elő. Isten népe nem kezdeményez harcot (4). – Ez a félelem azonban nem ijedtség! – Ez a félelem nem a maga erejéből cselekszik, hanem hittel arra vár, hogy az Úr, a kellő időben és módon majd szabadítót küld (12–25). – Ez a félelem elhordozza a gyalázatot, de azzal a reménységgel, hogy Isten nem sokáig engedi meg azt, mert az Úr mindig oltalmazza népét (24–25). – Ez a félelem nem egy tehetetlen félelem, hanem az Úr erejére és „módszereire” hagyatkozó félelem. – Ez a félelem élő hitté virágzik: nem támad, de nem is fut, hanem vár, remél, és az Úr vezetésével cselekszik.
___
* – 1. Isten népének története állandó harcból állt.
Az ott lakó népeket „le kellett győzni”, vissza kellett szorítani. Ez a harc a mai napig tart.
Most azonnal általánosítok. „Olcsó”, de tagadhatatlan ez az általánosítás.
A bűntől terhelt világ természete a harc, amely mindig irgalmatlan, erőpolitikára épül, csak a maga érdekeit nézi, hivatkozzon akár nemes eszmékre, vagy Igékre, vagy Isten akaratára...
Jó tudni, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus már győztesen megharcolt minden harcot, így mi másként élhetnénk; – ha igazán hinnénk Őbenne. (1–3)
– 2. Persze sokan nem hisznek az Úrban, és a mi hitünk is gyarló. Ezért marad a harc.
Egy ilyen helyzet mindig azzal kezdődik, hogy felállunk egymással szemben, sokféleképpen „megszemlézzük” egymást. Ebből már eleve kiderül, hogy emberileg ki az esélyesebb.
A filiszteusok hatalmas serege jól felszerelt volt. Ráadásul volt egy hatalmas, páncélozott szószólójuk, Góliát, aki Isten népét gyalázva, olcsó alkut ajánlva ordított a völgyön át nekik.
Isten népe megrettent és félt.
Az Úr áldott ajándéka, ha népe megretten, mert a félelem alázatban tart és valódi szabadítás után kiált. (11)
– 3. Ez a félelem segít!
– Ez a félelem elvégzi azt, hogy soha ne mi támadjunk, hanem mindig a filiszteus góliátok álljanak elő a „csatára”. Isten népe nem kezdeményez harcot (4).
– Ez a félelem azonban nem ijedtség!
– Ez a félelem nem a maga erejéből cselekszik, hanem hittel arra vár, hogy az Úr, a kellő időben és módon majd szabadítót küld (12–25). – Ez a félelem elhordozza a gyalázatot, de azzal a reménységgel, hogy Isten nem sokáig engedi meg azt, mert az Úr mindig oltalmazza népét (24–25).
– Ez a félelem nem egy tehetetlen félelem, hanem az Úr erejére és „módszereire” hagyatkozó félelem.
– Ez a félelem élő hitté virágzik: nem támad, de nem is fut, hanem vár, remél, és az Úr vezetésével cselekszik.