előző nap
következő nap

„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket,...” Mk 10,1–16

1 Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2 Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? 3 Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? 4 Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. 5 Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6 mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. 7 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, 8 és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9 Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! 10 Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. 11 Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben; 12 és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el. 13 Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. 14 Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. 15 Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda. 16 Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.

Jézus nyilvánosan (1), önmagát a rosszindulatúak támadásának is kitéve (2–4) kiáll az isteni eredetű szeretet, és annak elemi szintű megnyilvánulása, az ember megbecsülése mellett. Legyen szó házasságban kicsúcsosodó párkapcsolatról (6–12), vagy kisgyermekekről (13–16), a nagyrabecsülés legbiztosabb alapja az, ha az érintette(ke)t azzal a szerető Istennel is összefüggésben látjuk (6.9.14–15), aki kész átölelni és áldásával megajándékozni (16).

RÉ 469 MRÉ 447

„…gyalázni meri az élő Isten seregét?” (1Sámuel 17,26–58) 1Sámuel 17,26–58

26) „…gyalázni meri az élő Isten seregét?”(1Sámuel 17,26–58)* Egyetlen esélyünk ez: az Úrban elhordozni a gyalázatot. Valójában, emberileg esélytelen küzdelem ez: Dávid és Góliát küzdelme. Emberileg olyan esélytelen, mint Jézus Krisztus tanácsa, miszerint nem kell lemosni a gyalázatot, nem kell visszaütni, nem kell megölni, felkoncolni azt, aki gyaláz bennünket (46). Erre a „koncolásra” egyébként minden emberi ingerenciánk meglenne egy halálosan gyalázatos helyzetben. Jézus Krisztus hangsúlyozta: nem kell ellent állni (Máté 5,39). Az Isten népének igazi ereje abban van, hogy Urára hagyatkozva, aki az események Ura is, várja az Ő szabadítását. Bizony, szinte minden „aktivitást” kizár ez a krisztusi lelkület. Illetve az Úr cselekvésére hagyatkozik olyan helyzetekben, ahol olyan súlyossá lett a helyzet, hogy még a védekezés is csak a másik felkoncolásával lenne lehetséges (46–54). 

___

* – 1. Mit jelent gyalázni a másikat? Góliát ugyanis gyalázta Isten népét.

Amikor valakit gyaláznak, akkor azzal kétségbe vonják az illető életének alapvető jogait és értékeit, amely kihat annak szeretteire és népére is, sárba tapossa az illető hitét, ember voltát, mindenét. A gyalázat a megalázás maximuma, a halál előszobája, ha még életben is maradna az illető, valójában már halott.

Azonnal felmerül bennünk a kérdés, hogyan lehet lemosni a gyalázatot? Főleg, ha a gyalázkodó erősebb és hatalmasabb, mint mi, így valójában esélytelenek vagyunk ebben a helyzetben. 

A mai Igében is ez az alapvető kérdés, Dávid kérdése is: hogyan lehet elhallgattatni a gyalázkodó Góliátot, miként lehet megölni azt, akit ha mi nem ölünk meg, akkor ő veszejt el bennünket? (26–31)

– 2. Valóban, ebben a világban, a mi gondolkodásunk szerint ez az egyetlen megoldás: Valahogy le kell győzni a gyalázkodót.

Saul király ezért engedte el végül a fiatal Dávidot a harcba, aki nyáját is puszta erővel védte meg a vadállatoktól (32–37).

Dávidra azonban nem való Saul páncélja (38–39), mert másként küzdött Saul, és másként Dávid, alapvetően másként: Dávid az élő Isten erejével állt oda az Istent és az Ő népét szidalmazó Góliát elé (40–48).

– 3. Egyetlen esélyünk ez: az Úrban elhordozni a gyalázatot.

Valójában, emberileg esélytelen küzdelem ez: Dávid és Góliát küzdelme.

Emberileg olyan esélytelen, mint Jézus Krisztus tanácsa, miszerint nem kell lemosni a gyalázatot, nem kell visszaütni, nem kell megölni, felkoncolni azt, aki gyaláz bennünket (46). 

Erre a „koncolásra” egyébként minden emberi ingerenciánk meglenne egy halálosan gyalázatos helyzetben.

Jézus Krisztus hangsúlyozta: nem kell ellent állni (Máté 5,39).

Az Isten népének igazi ereje abban van, hogy Urára hagyatkozva, aki az események Ura is, várja az Ő szabadítását.

Bizony, szinte minden „aktivitást” kizár ez a krisztusi lelkület. Illetve az Úr cselekvésére hagyatkozik olyan helyzetekben, ahol olyan súlyossá lett a helyzet, hogy még a védekezés is csak a másik felkoncolásával lenne lehetséges (46–54).