előző nap
következő nap

„...Dávidnak eljövendő országa!” Mk 11,1–14

1 Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, 2 és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide! 3 Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi. 4 Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották. 5 Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót? 6 Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket. 7 Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá. 8 Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat; 9 az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! 10 Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban! 11 Jézus bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel. 12 Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett, 13 és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. 14 Megszólalt, és ezt mondta a fának: Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha többé! A tanítványai is hallották ezt.

„...Dávidnak eljövendő országa!" (10). Az emberek régi dicsőségük helyreállítóját várták, őt akarták látni Jézusban. A lelkesedés és ünneplés nem a kölcsönszamáron jövő, alázatot, békességet és szegénységet hirdető Názáretinek szól, hanem a politikai vezérnek és uralkodónak. Elvárásaikat vetítették rá, hogy ő legyen vágyaik megvalósítója, a király, aki újra felépíti Dávid országát. A jelek szerint azonban ő Isten országát hozta, és nem forradalmi mozgalmat.

RÉ 330 MRÉ 211

„…csak egy lépés választ el a haláltól.” (1Sámuel 20,1–34) 1Sámuel 20,1–34

(3) „…csak egy lépés választ el a haláltól.” (1Sámuel 20,1–34)* Döbbenetes fordulat az ember életében az, amikor világossá lesz számára, hogy milyen közel jár minden percben a halálhoz. A halált itt most ne „lelki” értelemben vegyük, hanem úgy, mint „meghalást”, hiszen Jézus Krisztus nélkül folyamatosan a halálban vagyunk és ez megtérés híján fokozatosan kitejesedik rajtunk (Jelenések 3,1). – 1. Valóban, egy lépés választja el az életet a haláltól (3). Bármi történhet a következő percben… – 2. Igeszakaszunkban egy haragos okozza ezt a „halálos” élményt. Saul király, féltékenységében meg akarja ölni Dávidot (5–9). Ez az indulat olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy már a saját fiát, Dávid barátját sem kímélte, feléje is repült a lándzsa (30–33). Az izzó harag nem ismer korlátokat, az izzó harag átragad másokra, sokakra, és tömegeket képes elpusztítani, közben nem ismer semmi szentet, se Istent, se embert (34). – 4. Egyetlen reménységünk van csak, de ez elég: – Isten gondot visel övéire, megtartja őket, amíg szolgálatuk van; – és a meghalásban is kegyelmével veszi őket körül, hogy Jézus Krisztus feltámadása által részesülhessenek az örök életben.

___

* Döbbenetes fordulat az ember életében az, amikor világossá lesz számára, hogy milyen közel jár minden percben a halálhoz.

A halált itt most ne „lelki” értelemben vegyük, hanem úgy, mint „meghalást”, hiszen Jézus Krisztus nélkül folyamatosan a halálban vagyunk és ez megtérés híján fokozatosan kitejesedik rajtunk (Jelenések 3,1).

– 1. Valóban, egy lépés választja el az életet a haláltól (3).

Bármi történhet a következő percben: egy váratlan fordulat, egy óvatlan mozdulat, egy baleset, egy lappangó betegség megjelenése, vagy éppen egy haragosunk elég ahhoz, hogy alapvetően megváltozzon az életünk, és megtapasztaljuk „azt az egy lépést”, a meghalás közelségét.

– 2. Igeszakaszunkban egy haragos okozza ezt a „halálos” élményt.

Dávid, és barátja, Saul fia, Jónátán számára is világossá lett, hogy Saul király, féltékenységében meg akarja ölni Dávidot (5–9).

Ez az indulat olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy már a saját fiát, Dávid barátját sem kímélte, feléje is repült a lándzsa (30–33).

Az izzó harag nem ismer korlátokat, az izzó harag átragad másokra, sokakra, és tömegeket képes elpusztítani, közben nem ismer semmi szentet, se Istent, se embert (34).

– 3. Ha magunkban nézünk, az Isten színe előtt, még azt sem kérdezhetjük, hogy mi az én bűnöm (1), mit vétettem, hogy ilyen közel jött hozzám a halál; – hiszen bűnünk van bőven, teológiai értelemben.

Bár ennek ellenére állítom, hogy „emberileg” egy konkrét ügyben sokan lehettek ártatlanok (nem makulátlanok, hanem ártatlanok), és mégis meg kellett halniuk.

– 4. Egyetlen reménységünk van csak, de ez elég: Isten gondot visel övéire, megtartja őket, amíg szolgálatuk van, és a meghalásban is kegyelmével veszi körül őket, hogy Jézus Krisztus feltámadása által részesülhessenek az örök életben.

Hit által elmondhatjuk, hogy az itteni „vég”, nekünk az élet teljességének kezdete…