előző nap
következő nap

„Ne féljetek!... Feltámadt, nincsen itt” Mk 16,1–8

1 Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. 2 A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, 3 és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? 4 Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. 5 És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. 6 De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7 De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek. 8 Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

„Ne féljetek!... Feltámadt, nincsen itt" (6). Sokan gondolják, hogy ma már nem lenne okunk a félelemre, azonban a lélek kutatói állítják, hogy a szorongás évszázadában élünk. „Mit ért el az emberiség? Egyetlen félelmétől sem tudott megszabadulni" – mondta C. G. Jung. Jézus Krisztus feltámadása felszabadít és megszabadít félelmeinktől. A bűnön és halálon diadalmas Krisztus kiveszi a félelmet az életünkből. „Ő él! Mi is élünk, a haláltól nem félünk" (RÉ 348).

RÉ 185 MRÉ 236

„…Dávid megragadta a ruháját és megszaggatta…” (2Sámuel 1,1–16) 2Sámuel 1,1–16

(11) „…Dávid megragadta a ruháját és megszaggatta…”(2Sámuel 1,1–16)* Mindig olyan döbbenetes, ahogy a temetéseken viselkedünk, már A SÍR FELÉ MENETBEN beszélgetünk egymással, néha képtelen témákról, akár nevetgélve is. – A felkent király, Saul halálhírét hozzák Dávidnak, megszaggatott ruhában, ami a gyász jele volt. A hírnök azonban hazudott, miszerint ő ölte meg Sault, Dávid nagy ellenségét, és ezért jutalmat várt Dávidtól. A hírnök gyásza is hazug volt (1–10). – Dávid soha nem emelt kezet az Úr felkent királyára, noha az méltatlanná vált erre a tisztségre, és őt magát is életveszélyesen üldözte. Ezt Dávid másoknak sem engedte (13–16). Amikor Dávid megszaggatta ruháit, az akkor az őszinte tisztelet és gyász jele volt. Dávid még az ellensége halálán is megrendült, tisztelve abban az Úr felkentjét. Fontos az Úrtól való tekintélytisztelet és mindenféle tisztelet. – Dávidnak Jónátán halála feletti gyásza pedig több volt, mint gyász; – facsaró szívfájdalom volt az (11–12). – Áldott legyen az Isten, hogy Dávid utóda, Jézus Krisztus húsvétkor legyőzte a halált (2Timóteus 1,10), és majdan ténylegesen is megold mindenféle ellenségeskedést; megajándékoz bennünket újra őszinte tisztelettel és szeretettel.

___

* Mindig olyan döbbenetes, ahogy a temetéseken viselkedünk, már a sír felé menetben beszélgetünk egymással, néha képtelen témákról, akár nevetgélve is.

Valójában gyakran képmutatóak és érdekvezéreltek még az érzelmeink is.

Alig tudunk más bajával akár egy picit is együtt érezni.

Alig van bennünk tisztelet, mert a gyászmenetben már elkezdjük sorolni az elhunyt hibáit. 

– A felkent király, Saul halálhírét hozzák Dávidnak, megszaggatott ruhában, ami a gyász jele volt.

A hírnök azonban hazudott, miszerint ő ölte meg Sault, Dávid nagy ellenségét, és ezért jutalmat várt Dávidtól.

A hírnök gyásza is hazug volt (1–10).

– Dávid azonban soha nem emelt kezet az Úr felkent királyára, noha az méltatlanná vált erre a tisztségre, és őt magát is életveszélyesen üldözte. Ezt Dávid másoknak sem engedte (13–16).

Amikor Dávid megszaggatta ruháit, az akkor az őszinte tisztelet és gyász jele volt.

Dávid még az ellensége halálán is megrendült, tisztelve abban az Úr felkentjét.

Az ellenségeskedés ugyanis mindenkit megnyomorít. Ez is benne rejtőzik Dávid megrendülésében, aki nem sorolta meghalt ellensége hibáit, hanem azokat megbocsátva gyászolt.

Emellett vegyük észre Dávid gyászában azt az üzenetet is, hogy fontos az Úrtól való tekintélytisztelet és mindenféle tisztelet.

– Dávidnak Jónátán halála feletti gyásza pedig több volt, mint gyász; – facsaró szívfájdalom volt az (11–12).

– Áldott legyen az Isten, hogy Dávid utóda, Jézus Krisztus húsvétkor legyőzte a halált (2Timóteus 1,10), és majdan ténylegesen is megold mindenféle ellenségeskedést; megajándékoz bennünket újra őszinte tisztelettel és szeretettel.