előző nap
következő nap

„Férfiak, testvérek és atyák, halljátok!” 7,1–16

1 A főpap megkérdezte: Valóban így van ez? 2 Ő erre így szólt: Férfiak, testvérek és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, 3 és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked. 4 Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten elvezette őt erre a földre, amelyen ti most laktok. 5 Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyi földet sem, de megígérte, hogy birtokul adja azt neki és utódainak, pedig nem volt gyermeke. 6 Így mondta meg Isten, hogy utódai jövevények lesznek idegen földön, rabszolgává teszik és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. 7 De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom, így szólt az Isten, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és szolgálni fognak nekem ezen a helyen. 8 A körülmetélés szövetségét is adta neki. Így nemzette Ábrahám Izsákot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon, Izsák pedig Jákóbot, Jákób pedig a tizenkét ősatyát. 9 Az ősatyák pedig féltékenykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba, de Isten vele volt. 10 Megszabadította őt minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, és kormányzóvá emelte Egyiptom és a fáraó egész háza fölé. 11 Éhínség támadt egész Egyiptomban és Kánaánban, és olyan nagy nyomorúság, hogy atyáink sem találtak élelmet. 12 Amikor azonban meghallotta Jákób, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte először atyáinkat. 13 A második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó tudomására jutott József származása. 14 József pedig magához hívatta atyját, Jákóbot és hetvenöt főből álló egész rokonságát. 15 Így ment le Jákób Egyiptomba, ott halt meg ő és a mi atyáink is. 16 Átvitték őket Sikembe, és elhelyezték abban a sírban, amelyet Ábrahám ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Sikemben.

„Férfiak, testvérek és atyák, halljátok!" (2). A megrágalmazott István indulatmentesen, bátran tett bizonyságot, így utasította el a vádat. A hitében biztos ember még a rágalmazások közepette is megőrzi méltóságát, mindig és mindenhol. István vádlóinak megszólításában ezért tudott tiszteletet, sőt bizalmat tanúsítani. Az erő, a hatalom és a józanság lelke (2Tim 1,7) sugárzott belőle. Ezt a lelkületet nekünk is kérnünk kell.

RÉ 425 MRÉ 366

„Az Úr pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket…” (2Sámuel 12,15–23) 2Sámuel 12,15–23

(15) „Az Úr pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket…” (2Sámuel 12,15–23) Kegyelmet kaphatunk, de BŰNEINK ITTENI KÖVETKEZMÉNYEIT HORDOZNUNK KELL. Micsoda igazságtalanság, mondhatnánk, hogy Dávid parázna tetteiért a kisgyermekét veri meg az Úr (2Mózes 20,5). Ez a szófordulat, hogy „megverte az Isten”, valójában azt jelenti, hogy jelzést kaptunk, mert nem az élet ösvényén járunk, hanem a halál útján; – aki pedig erre az útra lép rá, az mindig magával ránt másokat is. Nehogy azt gondoljuk, hogy például a mi bármiféle botlásaink nem tették „beteggé” a gyermekeinket, a körülöttünk élőket, amit aztán akár egész életük során is hordozniuk kellett. „Isten verése” rámutat valós állapotunkra! Vigyázzunk, ez nem azt jelenti, hogy egy konkrét betegség valami konkrét bűn büntetése lenne; – de azt igenis jelenti, hogy a betegség jelzi bűnös, nyomorult, kegyelemre szorult állapotunkat. Dávid kegyelmet kapott, de ennek a kegyelemnek nagy ára volt, amit más fizetett meg helyette. Az evangélium éppen az, hogy ezt az árat Isten, egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban végérvényesen kifizette.*

___

* – Aki ezt a kegyelmet elfogadta, többé nem folytat „önkínzó” böjtöt, hanem elengedi bűneit, eszik, iszik és teszi a dolgát, mert ez a kegyelem többé nem engedi őt elhajlani (20–23).

– A kegyelmet nyert ember azt is tudja, hogy a dolgok igazából soha nem itt, hanem majd csak odaát fognak megoldódni, de ott bizonnyal: „Én megyek majd őhozzá…” (23).