előző nap
következő nap

„Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” ApCsel 9,1–9

1 Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, 2 és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. * 3 Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, 4 és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? 5 Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 6 De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. 7 A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. 8 Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, 9 és három napig nem látott, nem evett és nem ivott.

Az Isten „ügye" iránti buzgóságból Jézus „ügye" ellen „fenyegetéstől és öldökléstől lihegő", az egyházat pusztító Saulnak a Feltámadott személyesen (4–5) állt az útjába. Nem sokkal később az egykori Saul így írt erről: „Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem..., hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést..." (Fil 3,8.10). Ezt a vágyat, ezt a mindent felülíró törekvést akarja bennünk is ébreszteni az ige és a Lélek.

RÉ 467 MRÉ 413

„Absolonhoz hajolt az izráeliek szíve!” (2Sámuel 15,13–23) 2Sámuel 15,13–23

(13) „Absolonhoz hajolt az izráeliek szíve!” (2Sámuel 15,13–23) Szeretem a jegenyéket. A magas, sudár fákat messziről látni. Ezek a legvégsőkig ellent állnak mindenféle szélnek, egy ideig hajlékonyak, de nem törnek meg. Végső esetben összetörnek, a földre zuhannak holtan, de nem adják meg magukat. Az ember „szíve” más! AZ EMBER NAGYON HAJLÉKONY, befolyásolható, érdekei által vezérelt, még a legszentebb helyzetekben is. Az emberi „szív” gumiból van. Ennek tényszerű megállapítása az, ahogy a hírnök közli Dávid királlyal, hogy Isten népének nagy része elhajolt tőle, mégpedig a saját fiához, aki ellene szervezkedett. Ez csak a nyomorúság látható tünete, mert annak forrása az, hogy Isten népének szíve az Őt kiválasztó Úrtól is sokszor elhajolt „szebb és tekintélyesebb istenekhez”. Minden elhajlás gyökere ez. Sokféle elhajlás következik ebből: elhajlunk egymástól, családtól, baráttól, ügytől, feladattól, rendtől, értéktől; – mert elhajoltunk az üdvözítő Istentől. Olyan ez, mint amikor a drótkerítésből kihajlik egy kis darab, nem illeszkedik a rendbe, és sebez, bök, felsért, súlyos bajt okoz. Dávid most élete tévesztéseinek jogos büntetését hordozza, saját fia elől menekülve (13–16). Isten azonban büntetésében is kegyelmes, mert nem mindenkinek hajlott el a szíve, vannak hűségesek is (17–22).