„Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel ránézett,” ApCsel 13,1–12
Isten csodálatos munkája a megtért ember megváltozása. Az egyik Heródes ifjúkori társa, a másik a zsidó Pál, aki a farizeusok tanítványa, az egyház üldözője volt. Mindkettő keresztyén próféta és tanító lett. Elkezdődött a misszió (13,1–3). A belső ellenség a legveszedelmesebb: Elimász egyszerre próféta és az okkultizmus követője; sikere is van. Ahol nehezebb a helyzet, nagyobb a segítség. Így tesz csodát Pál az ellenségen, és megtisztul az evangélium útja (13,4–12).
RÉ 359 MRÉ 240
„…a király hozzánk áll közelebb.” (2Sámuel 19,41–44) 2Sámuel 19,41–44
(43) „…a király hozzánk áll közelebb.”(2Sámuel 19,41–44)* MIÉRT MENT MENNYBE A MI URUNK? – 1. Ő a mennyben, az Atya színe előtt közbenjárónk. Ő, mint a mi fejünk, minket tagjait szintén fel fog vinni oda. Ő Lelkét küldi nekünk, akinek ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén az Istennek jobbján (Heidelbergi Káté 49.). – 2. A mai Ige szerint is nagy szükségünk van az Úr Jézus Krisztus közbenjárására, amit népéért mond. Nagy szükségünk van a mennyei reménységre és Lelkének erejére, mert Isten népét kezdettől fogva sokféle széthúzás gyengíti. Már itt, Júda törzse és a többi törzsek, összefoglaló néven az izráeli törzsek összevesztek egymással, most éppen Dávid királyon. – 3. Milyen gyerekes ez a veszekedés, és mégis halálosan komoly, amely aztán Isten népének kettészakadásához, és sok nyomorúsághoz, méltatlan állapotokhoz vezet. Ma sem különb a helyzet. Veszekszünk azon, hogy ki a hívőbb, kinek van tökéletesebb teológiai látása, ki az igazabb, kihez áll közelebb a „király”; – és közben olyan „belterjesekké” lettünk, hogy a világ elrohant mellőlünk. A világ nagy bajba kerül az élő hit nélkül. Viszont ezt az Úr rajtunk kéri majd számon!
___
* MIÉRT MENT MENNYBE A MI URUNK?
– 1. Ő a mennyben, az Atya színe előtt közbenjárónk.
Ő, mint a mi fejünk, minket tagjait szintén fel fog vinni oda.
Ő Lelkét küldi nekünk, akinek ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van, ülvén az Istennek jobbján (Heidelbergi Káté 49.).
– 2. A mai Ige szerint is nagy szükségünk van az Úr Jézus Krisztus közbenjárására, amit népéért mond.
Nagy szükségünk van a mennyei reménységre és Lelkének erejére, mert Isten népét kezdettől fogva sokféle széthúzás gyengíti.
Már itt, Júda törzse és a többi törzsek, összefoglaló néven az izráeli törzsek, összevesztek egymással Dávid királyon.
Az izráelieket bosszantotta, hogy a júdaiak kisajátítják a királyságba visszatérő Dávidot (42).
Amikor a júdaiak azzal érveltek, hogy Dávid közülük való (43), akkor az izreáliek tízszeresen nagyobb voltukra hivatkoztak (44).
Akik támogatták a Dávid elleni lázadást, most nagy hangon követelték maguknak Dávid királyt (44).
– 3. Milyen gyerekes ez a veszekedés, és mégis halálosan komoly, amely aztán Isten népének kettészakadásához, és sok nyomorúsághoz, méltatlan állapotokhoz vezet.
Ma sem különb a helyzet.
Veszekszünk azon, hogy ki a hívőbb, kinek van tökéletesebb teológiai látása, ki az igazabb, kihez áll közelebb a „király”; – és közben olyan „belterjesekké” lettünk, hogy a világ elrohant mellőlünk.
A világ nagy bajba kerül az élő hit nélkül.
Viszont ezt az Úr rajtunk kéri majd számon!
– 4. Ígéretünk van, hogy megállhatunk Őelőtte!
Ez a kegyelem azonban arra indít bennünket, hogy abbahagyjuk a sok ostobaságot, és egymás helyett a ránk bízott drága kincsre vigyázzunk!
A kincsre pedig továbbadva lehet igazán vigyázni! Erre a kincsre, az evangéliumra mindenképpen csak így lehet vigyázni (2Timóteus 1,14).