előző nap
következő nap

„...felépítem Dávid leomlott sátorát,... hogy keresse az emberek maradéka az Urat...” ApCsel 15,12–21

12 Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. 13 Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! 14 Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. 15 És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: 16 „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, 17 hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket 18 öröktől fogva ismertté tette." 19 Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, 20 hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. 21 Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák.

Jakab apostol (18) a dávidi szolgálat helyreállításának prófétai szavait (Ám 9,11–12) erősíti meg Isten üdvtervére nézve, melyben a pogánymisszió is benne van: „...felépítem Dávid leomlott sátorát,... hogy keresse az emberek maradéka az Urat..." (16–17). Ez a hivatkozás pedig olyan alap, amelyre ráépülhetnek az apostoli gyűlés eligazító határozatai (19–21). Így készüljünk mi is pünkösdre: missziói lelkülettel, „lélekben és igazságban" (Jn 4,24) való istenimádással.

RÉ 117 MRÉ 117

„Bizony, én vétkeztem…” (2Sámuel 24,11–17) 2Sámuel 24,11–17

(17) „Bizony, én vétkeztem…” (2Sámuel 24,11–17) DÁVID ÚJBÓL VÉTKEZETT, amikor saját erejét akarta felmérni és fitogtatni, ezzel pedig Istenbe vetett hite megkérdőjelezhetővé lett (11–13). Mindig ez az érzésem, amikor felmérjük a saját „egyházi” nyomorúságunkat, és azonnal soroljuk rá az emberi gyógymódokat, stratégiákat, technikákat, mert mi majd megoldjuk, megújítjuk magunkat. Igaz, hogy nyomorultak vagyunk, de mind a mai napig vagyunk, tehát minden megújulás valójában ott kezdődne, hogy áldjuk az Úr megtartó kegyelmét és örömmel arra hagyatkozva hűséggel szolgálunk Őneki. Nekünk is, Dáviddal együtt meg kell vallanunk: vétkeztünk, és a mi önhittségünk miatt sokan szenvednek, egyházban és világban egyaránt (17). Ugyanakkor Dáviddal együtt azt is valljuk, hogy egyedül az Úr kegyelme tart meg, ezért ettől kezdve nem emberekben, nem önmagunkban bízunk, hanem csakis az Úrban. Egymásban való bizalmunk forrása egyedül csak az Úrba vetett hitünk lehet (14–16).