előző nap
következő nap

„...bátorította őket...” ApCsel 20,1–6

1 Miután megszűnt a zavargás, magához hívatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Makedóniába. 2 Bejárta annak vidékeit, számos beszédben bátorította őket, majd elment Görögországba. 3 Három hónapig maradt ott, mivel azonban a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Makedónián át tér vissza. 4 Elkísérte őt a béreai Szópatrosz, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tikhikosz és Trofimosz. 5 Ezek előre mentek, és Tróászban vártak ránk. 6 Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk.

„...bátorította őket..." (1.2). Különös és szinte hihetetlen, hogy az üldözött és bátorításra szoruló Pál bátorít másokat. Ez nála nem valamiféle vallási fanatizmusból, kegyes képmutatásból ered – mindez kevés is lenne hozzá –, hanem az élő Istennel való szoros életközösségből. Urunk a „bátorító" Szentlelket ígéri övéinek (Jn 14,16). Félelmekkel teli világunk kihívásaiban feloldódhatnak szorongásaid, ha a „bátorító Lélek" vezetésében élsz. Így válhatsz magad is alkalmatlanságod ellenére alkalmassá mások lelki felkarolására, bátorítására.

RÉ 4 MRÉ 4

„Íme, előterjesztem ügyemet!”(Jób 13,13–28) Jób 13,13–28

(18) „Íme, előterjesztem ügyemet!”(Jób 13,13–28)* Valóban felnézhetünk A HIT BAJNOKAIRA, akik szenvedéseiket szó nélkül, teljes reménységgel hordozzák, a legnagyobb kínok között is. Sőt, a kómából felébredve máris szolgálnak, bizonyságot tesznek a kórtermi betegágyon másoknak. Őszinte tisztelettel tekintek ezekre a „hit-bajnokokra” magam is. – 1. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy Jób nem ilyen „hit-bajnok”. Egyrészt fárasztja barátai folytonos beszéde, okoskodása, egyáltalán az emberek jelenléte. Ezek csak sokszorozzák szenvedéseit. Jób egyedül szeretne maradni az Úrral! (13–17) – 2. Másrészt semmit sem kíván jobban, mint azt, hogy az Úrral őszintén megbeszélhesse életét, örömeit, nyomorúságait, ifjúkori bűneit (26), kérdéseit egyaránt (18–22). Jób az Úr elé akarja terjeszteni ügyét (18). Most azt akarja, hogy róla legyen szó, hús és vér, valós, tényleges kérdéseiről, elmélet, szerep, elvárások, tanok nélkül. – 3. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte megállhatunk így; – emberek előtt soha, de az Úr előtt igen. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte feltehetjük a legvalósabb kérdéseinket is!

___

* Valóban felnézhetünk A HIT BAJNOKAIRA, akik szenvedéseiket szó nélkül, teljes reménységgel hordozzák, a legnagyobb kínok között is.

Sőt, a kómából felébredve máris szolgálnak, bizonyságot tesznek a kórtermi betegágyon másoknak.

Őszinte tisztelettel tekintek ezekre a „hit-bajnokokra” magam is.

– 1. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy Jób nem ilyen „hit-bajnok”.

Egyrészt fárasztja barátai folytonos beszéde, okoskodása, egyáltalán az emberek jelenléte.

Ezek csak sokszorozzák szenvedéseit.

Jób egyedül szeretne maradni az Úrral! (13–17)

– 2. Másrészt semmit sem kíván jobban, mint azt, hogy az Úrral őszintén megbeszélhesse életét, örömeit, nyomorúságait, ifjúkori bűneit (26), kérdéseit egyaránt (18–22).

Jób az Úr elé akarja terjeszteni ügyét (18).

Most azt akarja, hogy róla legyen szó, hús és vér, valós, tényleges kérdéseiről, elmélet, szerep, elvárások, tanok nélkül.

– 3. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte megállhatunk így; – emberek előtt soha, de az Úr előtt igen.

Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte feltehetjük a legvalósabb kérdéseinket is; – azt is, amit nem értünk; – mindent, ami felvetődik bennünk.

Áldott legyen az Isten, hogy erre Jób történetében, és a még inkább a feltámadott Jézus Krisztusban felbátorított bennünket; – akik Őnélküle korhadtan mállanánk szét, és molyrágta ruhaként, elsodort falevélként tűnnénk el; – de Őbenne megtart bennünket, kegyeleméből (23–28).

Ez a bizonyosság az élő hit, ami mindenestől ajándék és nem „bajnokság” kérdése.