előző nap
következő nap

"Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez." ApCsel 21,27–40

27 Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, * 28 és így kiáltoztak: Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet. 29 Néhányan ugyanis látták vele a városban azelőtt az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a templomba. 30 Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták. 31 Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez, hogy egész Jeruzsálem lázong. 32 Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. 33 Amint az ezredes odaért, elfogatta őt, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe, majd kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el. 34 De a tömegből ki ezt, ki azt kiáltotta. Mivel a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék a várba. 35 Amikor pedig a lépcsőhöz ért, valósággal vinniük kellett Pált a katonáknak a tömeg erőszakossága miatt, 36 mert az egész tömeg követte, és kiáltozott: Végeztesd ki! 37 Amikor már éppen be akarták vinni Pált a várba, így szólt az ezredeshez: Szabad valamit mondanom neked? Az megkérdezte: Te tudsz görögül? 38 Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét? 39 Pál így felelt: Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Kilikia nevezetes városának polgára. Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez. 40 Miután ő megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így kezdett beszélni:

Miközben Pál a jeruzsálemi presbiterek tanácsára a templomba megy, hogy betöltve küldetését, a zsidóknak olyanná legyen, mint aki zsidó (1Kor 9,20), aközben régi kis-ázsiai ellenfelei – akik az igének ellenálltak – hamis vád alapján lázadást szítanak. Istenfélő vezetők tanácsa is vihet támadások közé? Még akkor is, ha az a célom, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket Krisztusnak? Ha Istennek terve van valakivel, akkor a pogány rómaiak sietnek a segítségére.

RÉ 86 MRÉ 86

„…hol van ebben a reménység…” (Jób 17,11–16) Jób 17,11–16

(15) „…hol van ebben a reménység…” (Jób 17,11–16) A REMÉNYSÉGRŐL. – 1. Jób a halálra készül, és nincs többé reménysége. A holtak hazája Jób korában az élet végét jelentette, napjai elmúlnak, kínjai gyalázatban és megalázó helyzetben tartották. Az őt ért csapások minden reményét kitépték a szívéből, mint ahogy a vihar kitépi a sátor cövekeit. Jób barátainak tanácsai nem hoztak számára világosságot a szenvedés sötét éjszakájában. Nem azzal vitatkozik, hogy jónak kell lenni. Persze, hogy jól kell viselkedni, mert a rossznak bizonnyal következménye van. De ki a jó? De aki nem követett el tetten érhető bűnöket, az miért szenved? (11–12) – 2. Jób reménytelenségének egyetlen reménysége, hogy a holtak hazájában már pihenhet, mert ahol a férgek megemésztik, ott már nem kell szenvednie. Jób számára a megsemmisülés az egyetlen reménység, a megszűnés, a semmi, a sírgödör, a por (13–16). Persze maga is felteszi a kérdést, hogy hol van ebben a reménység? (15) De ez még mindig jobb, mint gyötrődni. – 3. Van ennél több? Létezik igazi reménység? Woody Allen minden filmje erre kérdez rá. Merjük kimondani, hinni, élni: Jézus Krisztus feltámadott, a mi feltámadásunk zálogaként (1Korinthus 15,20).