előző nap
következő nap

„Hűséges az Isten...” 1Kor 1,1–17

1 Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola és Szószthenész testvér 2 az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják: 3 kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálaadás a gyülekezet lelki ajándékaiért 4 Hálát adok értetek az én Istenemnek mindenkor azért a kegyelemért, amely nektek Krisztus Jézusban adatott. 5 Mert őbenne meggazdagodtatok mindenben: minden beszédben és minden ismeretben, 6 amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. 7 Ezért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, 8 aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. 9 Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre. 10 A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! 11 Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. 12 Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé. 13 Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? 14 Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, 15 nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre keresztelkedtetek meg. 16 Igaz, megkereszteltem még Sztefanász háza népét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna. 17 Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.

„Hűséges az Isten..." (9). Mihez is kezdenénk, ha nem lenne az! Ez Isten végtelen szeretetének és kegyelmének az ajándéka. A Korinthusi levelet olvasva tanuljuk meg vagy ismételjük át Isten szeretetének és kegyelemének az élet mindennapi dolgaiban tapasztalható erejét.

RÉ 199 MRÉ 409

„Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz.” (Jób 30,16–31) Jób 30,16–31

(20) „Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz.”(Jób 30,16–31)* Jób nagy kérdése nem az, hogy milyen az ember magatartása a szenvedésben, hanem az, hogy MILYEN MAGATARTÁST TANÚSÍT ISTEN, AMIKOR AZ EMBER SZENVED? – 1. Döbbenetes képekkel írja le Jób a saját szenvedéseit, miközben sakálként sír (29) a testi szenvedéstől és a lelki gyötrelmek miatt (27). – 2. Az egyik értelmezés szerint Jóbot a szenvedő ember legnagyobb kísértése környékezi, mert úgy érzi, hogy mindenki, még Isten is magára hagyta. Jób szinte kegyetlen zsarnoknak írja le Isten némaságát. Ennél még merészebb Jób, kísértő gondolatai között… – 3. A másik értelmezés szerint Jób nem panaszkodik hanem kapaszkodót keres. Ekkor azonban mindig eljut odáig, hogy Isten alázta meg őt (12). – 4. Amíg hisszük, hogy Isten cselekszik velünk, és nem a kiszámíthatatlan vaksorsnak, vagy a könyörtelen embereknek vagyunk kiszolgáltatva, addig még mindig van remény (11).

___

* Jób nagy kérdése nem az, hogy milyen az ember magatartása a szenvedésben.

Jób ennél nagyobb kérdést tesz fel: MILYEN MAGATARTÁST TANÚSÍT ISTEN, AMIKOR AZ EMBER SZENVED?

– 1. Döbbenetes képekkel írja le Jób a saját szenvedéseit, miközben sakálként sír (29), „forrong”, a testi szenvedés és a lelki gyötrelmek miatt (27).

Emberileg teljes a reménytelenség: „Bizony jót reméltem, és rossz jött.” (26)

– 2. Az egyik értelmezés szerint Jóbot a szenvedő ember legnagyobb kísértése környékezi, mert úgy érzi, hogy mindenki, még Isten is magára hagyta; – sőt, ellene fordult az Isten, mint aki nem segítő kezet nyújt a fuldoklónak, hanem a vízbe nyomja annak fejét.

Jób szinte kegyetlen zsarnoknak írja le Isten némaságát.

Ennél még merészebbek Jób megkísértett gondolatai…

– 3. A másik értelmezés szerint Jób nem panaszkodik, nem önkínzóan szenved, nem mentegetőzik, hanem helyzetét szeretné jobban megérteni, és kapaszkodót keres.

Ekkor azonban mindig eljut odáig, hogy ő valójában nem szerencsétlenné lett, nem csapások érték, hanem mindezt Isten tette vele.

Jób íját Isten lazította meg, Isten tette őt fegyvertelenné támadóival szemben, Isten alázta meg őt (12).

– 4. Ez az utóbbi értelmezés azt hirdeti, hogy amíg hisszük, hogy Isten cselekszik velünk, még az érthetetlen szenvedések idején is; – és nem a kiszámíthatatlan vaksorsnak, vagy a könyörtelen embereknek vagyunk kiszolgáltatva, addig még mindig van remény, a legnagyobb rémület idején is (11).