előző nap
következő nap

„De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten.” 1Kor 8

1 Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. 2 Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. 3 De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten. 4 Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. 5 Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, 6 nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. 7 Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. 8 Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. 9 De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között. 10 Mert ha valaki látja, hogy te, akinek ismereted van, a bálványtemplom asztalánál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst? 11 És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt. 12 Így amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek. 13 Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.

Imádságainkban, életvitelünkben sokszor úgy nyilvánulunk meg, mintha Isten lenne értünk, neki lenne szüksége ránk, hogy szolgáljuk őt, és „általunk” történjenek meg dolgok az ő egyházában. Pedig őáltala vagyunk, az ő akaratából élünk: ő váltott meg, ő ébresztett hitet bennünk. Egyúttal őérte is vagyunk: életünk célja, hogy felmutassa Isten dicsőségét. Másképp élve hitünk eltéveszti célját, és ez bűn.

RÉ 141 MRÉ 141

„Tudom, hogy mindent megtehetsz…” (Jób 42,1–6) Jób 42,1–6

(1) „Tudom, hogy mindent megtehetsz…” (Jób 42,1–6) Ilyen az, AMIKOR VALAKI MÁR NEM HÍRBŐL ISMERI AZ ISTENT, hanem „saját tapasztalata” lett az Úr jelenléte, szava, felfoghatatlan, örökkévaló rendje, és mégis aláhajló szeretete (4–5). – 1. Ez az egyetlen lehetőségünk, amit Jób tesz, itt a végén, leborul az Úr előtt. Jób bűnbánatot tart; – visszavonja minden eddigi szavát (6), hogy az Úr Igéje szólalhasson meg; – elfogadja, amit nem érthet meg, és igazodik az Ő örökkévaló rendjéhez (3), anélkül, hogy teljességében felfoghatná azt (2). – 2. Az Úr azt tesz, amit akar; – Ő kiismerhetetlen (2). A legfontosabbat Jézus Krisztusban tudhatjuk meg Őróla. A mi feltámadott Urunkra tekintve és az az üzenet erősödik meg bennünk, hogy ezek a sorok az Úr szerelmes énekét zengik teremtményeiről. – 3. Érthetetlen, még a „behemótot” is szeretheti az Isten? (41,15–24) A szenvedő Jób számára is, de minden beteg, elesett, minden meghasadt élet számára felcsillan a reménysugár. De aki számára igazán felcsillant a krisztusi remény, az akármilyen „behemót” is, alázattal leborul ez előtt az Úr előtt.*

___

* Micsoda vigasztalás: a világ rendjének alapja nem a hasznosság és a célszerűség, hanem Isten öröme és ok nélküli szeretete, amellyel szabadon kormányozza ezt a világot; – aminek nem ellensége, hanem megváltója Ő.