előző nap
következő nap

„Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” 1Kor 10,1–13

1 Tudjátok meg, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2 és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. 3 Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, 4 és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. 5 De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. 6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek." 8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 9 Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11 Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. 12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

„Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (12). Mindnyájan Isten megőrző kegyelmének köszönhetjük, ha nem esünk el a kísértésben (13). A bibliai események és személyek példává lettek számunkra (6), és a jó és a rossz példákból is tanulnunk kell. Amikor Isten népe rábízta életét Urára, akkor mindig megtapasztalta, hogy ő jelen volt életükben (4). Viszont az Isten akaratának nem engedelmeskedő nép a maga pusztulását okozza. Vigyázzunk, hogy el ne essünk!

RÉ 255 MRÉ 362

„A nap és a hold elsötétül…”(Jóel 2,1–11) Jóel 2,1–11

(10) „A nap és a hold elsötétül…”(Jóel 2,1–11)* Most nem a vita ideje van! VALAKI FÚJJA MEG VÉGRE HATÁROZOTTAN A KÜRTÖT! (1) – 1. Micsoda sötétségben vagyunk! Nemrég megértettem ezt. – 2. Traviata előadás. Violetta nagyáriája. Utána a karmester, megállítva az előadást, kiszól a nézőtéren át: Kérem a technikus kollégákat, hogy legyenek szívesek a zenekari árokba visszaadni a fényt, mert hosszú ideje vaksötétben játszunk! A zenészek semmit nem láttak, sem a kottát, sem egymást, nem számíthattak a papírra és egymásra, semmiféle „itteni” segítségre, és mi nézők ezt nem észleltük. Csak azért nem omlott össze az előadás, mert a zenészek tudták a Mester által tökéletesen megkomponált „darabot”; – fejből tudták. – 3. Az a nagy baj, hogy Európa már régóta nem ismeri (el) a Mester által megkomponált darabot; – ezért, ha sötétség támad, azonnal „beáll” minden! Riadó! Jöjj, Szentélek! Taníts meg a Mester által „komponált” darabra, hogy azt fejből tudjuk akkor is, amikor akkora lesz a sötétség, hogy a másik segítsége, és a magunk „terápiái” egyértelműen csődöt vallanak majd.

___

* Most nem a vita ideje van!

Valaki figyelmeztessen már felelősen, Isten megbízottjaként, Szentlelkének erejével!

VALAKI FÚJJA MEG VÉGRE HATÁROZOTTAN A KÜRTÖT! (1)

– 1. Feltartóztathatatlanul érkezik hitetlenségünk büntetése; – sáskaként, legyőzhetetlen seregként közelít Jézus Krisztushoz való hűtlenségünk ítélete (3–11); – nyomában minden „pusztává” lesz (3), sötétségbe borul a világ (2).

– 2. Csak az maradhat meg, aki az Úr napjaként, az Ő jogos csapásaként, megtérésben és hitben éli meg ezeket a napokat is (1).

Az Úr napja rádöbbenti az Isten gyermekeit arra, hogy minden „elkényeztetett nyugati terápia”, közösség, egymás segítése, érzelgős „kézfogó” szeretete gyarló és hiábavaló önmegváltási kísérlet a Megváltóba vetett hit nélkül.

– 3. Micsoda sötétségben vagyunk!

Nemrég megértettem ezt.

Traviata előadás. Violetta nagyáriája. Utána a karmester, megállítva az előadást, kiszól a nézőtéren át: Kérem a technikus kollégákat, hogy legyenek szívesek a zenekari árokba visszaadni a fényt, mert hosszú ideje vaksötétben játszunk!

A zenészek semmit nem láttak, sem a kottát, sem egymást, nem számíthattak a papírra és egymásra, semmiféle „itteni” segítségre, és mi nézők ezt nem észleltük.

Csak azért nem omlott össze az előadás, mert a zenészek tudták a Mester által tökéletesen megkomponált „darabot”; – fejből tudták.

– 4. Az a nagy baj, hogy Európa már régóta nem ismeri (el) a Mester által megkomponált darabot; – ezért, ha sötétség támad, azonnal „beáll” minden!

Riadó! Jöjj, Szentélek! Taníts meg a Mester által „komponált” darabra, hogy azt fejből tudjuk akkor is, amikor akkora lesz a sötétség, hogy a másik segítsége, és a magunk „terápiái” egyértelműen csődöt vallanak majd.