előző nap
következő nap

„Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember”. Péld 27,11–27

11 Légy bölcs, fiam, és vidíts fel engem, hogy megfelelhessek annak, aki gyaláz. 12 Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják. 13 Vedd el ruháját, mert kezességet vállalt másért, és zálogold meg az idegenért! 14 Aki kora reggel nagy hangon áldja felebarátját, átoknak veszik azt tőle. 15 A záporeső idején csepegő háztető és a zsémbes asszony egyformák: 16 aki feltartóztatja, szelet tartóztat fel, és jobbjával olajat fog meg. 17 Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat. 18 Aki a fügefát gondozza, az eszi a gyümölcsét, és aki gondoskodik uráról, azt megbecsülik. 19 Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember. 20 Amilyen telhetetlen a halál és az enyészet helye, éppoly telhetetlen az emberi szem. 21 Ami az ezüstnek az olvasztótégely és az aranynak az olvasztókemence, az az embernek a jó hírneve. 22 Ha apróra töröd is a bolondot mozsárban, mozsártörővel, akkor sem megy ki belőle a bolondság. 23 Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal, 24 mert a kincs nem marad meg örökké, sem az ékszer nemzedékről nemzedékre! 25 Amikor behordják a szénát, és a fű kizöldül újra, mikor begyűjtik a hegyekről a takarmányt, 26 akkor a bárányokért ruhát, a kecskékért mezőt vehetsz; 27 és lesz elég kecsketejed eledelre, házad népe eledelére és szolgálóid megélhetésére.

Az ókori ember számára a szív az értelem és az érzelem központja volt, vagyis mindaz, ami maga az ember. Ezt a szoros összefüggést fejezi ki a 19. vers hasonlata is: „Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember". Ami kívülről látszik, nem mindig a valóság. Próbálhatjuk megjátszani magunkat, mégis tetteink, döntéseink és a másik iránt tanúsított érzéseink elárulnak bennünket. Vízként tükrözik személyiségünket. De még ha az emberek előtt meg is játszhatjuk magunkat, Isten előtt semmi sem marad titokban.

RÉ 80 MRÉ 80

„Jézus, igen megrendült…” (János 13,21–30) János 13,21–30

(21) „Jézus, igen megrendült…” (János 13,21–30) JÉZUS MEGRENDÜLÉSÉNEK TÉNYE UTAL A TANÍTVÁNYOKKAL VALÓ LEGBENSŐBB KAPCSOLATÁRA (21). – 1. Hiszen Jézus kinyilvánította megrendülését tanítványai előtt. Legbensőbb dolgainkat többnyire leplezzük, manapság különösen. Csak a hozzánk legközelebb állók előtt tárjuk fel lelkünket. – 2. Ez a „közelség” emberekkel kapcsolatban áldás és szent teher egyszerre, bizonyos esetekben elhordozhatatlan súly is lehet. Ezért ennek a közelségnek az emberek között fix, mindenkit védő határai vannak. Ezeket a határokat mindenki érdekében védeni kell. Ezért csak a hozzánk legközelebb állók „nyerhetik” és „szenvedhetik” el saját életünk „közelségét”. – 3. Jézus Krisztus közelsége az egyetlen, ami úgy áldás, hogy soha nem lesz teherré; – sőt, az egyetlen, legfőbb áldás, megváltás, Ővele közösségben lenni. Ezt a megváltó közelséget ember soha nem adhatja nekünk (21).*

___

* JÉZUS MEGRENDÜLÉSÉNEK TÉNYE UTAL AZ Ő EMBER VOLTÁRA.

– 1. Jézus is tudott megrendülni, könnyekre fakadni (11,35), szenvedett, elfáradt, megszomjazott, megéhezett (4,6–8).

– 2. Jézus testi–lelki gyötrelmeket élt át emberként (Lukács 22,42–44), főként a kereszten (19,28).

– 3. Jézus tudta, mit jelent embernek lenni (Zsidókhoz írt levél 2,18)!

Ő mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt (21).

– 4. De Ő mégis sokkal több, mint csak ember!

Jézus megrendülésének ténye nem emberi szorongás csupán.

Jézus megrendülése, gyötrelme nemcsak emberi szenvedés, hanem megváltó szenvedés!

Egyedül ez segíthet rajtunk: Ő, mint Isten egyszülött Fia szenvedett, hogy legyőzze az emberi szorongást, a szenvedést és a halált, isteni hatalmával megszabadítva bennünket.