„Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek.” Péld 30,1–14
Ágúr, az új megszólaló, Jóbhoz hasonlóan Isten végtelen nagyságát dicsőíti, melyhez mérten mi csupán tudatlan porszemek vagyunk. Hiába próbáljuk kikutatni az általa teremtett univerzumot, megszelídíteni és uralni a természet erőit, csak esetleges és tökéletlen megoldásokhoz jutunk. Ugyanakkor uralni igyekszünk környezetünket és a másik embert is – legalább annyira átmeneti sikerrel. Életünkre és kudarcainkra a megoldást csak Istenhez menekülve nyerhetjük el (5).
RÉ 264 MRÉ 348
„…mert eljön a világ fejedelme, bár énvelem nem tehet semmit.” (János 14,22–31) János 14,22–31
(30) „…mert eljön a világ fejedelme, bár énvelem nem tehet semmit.” (János 14,22–31) NÉHA UNDOR FOGJA EL AZ EMBERT attól, amit Németh László „világpiszoknak” nevezett, a Biblia pedig bűnnek mond. Tombol a gonosz, mindenhol. Nincs olyan terület, ahol ne vetné meg a lábát. Mindenki megvadult. Ez nem túlzás, ez tény. – 1. Jézus előre mutat halálára és feltámadására, kijelentve, hogy a világ fejedelme, a gonosz hatalma eljön érte, keresztre viszi, de éppen itt derül ki harmadnapra, hogy Ő a Krisztus, akin nem fog a gonosz hatalma, egyedül Őrajta nem (30). – 2. Mindezt elmondta övéinek, amíg velük volt (25), és a Szentlélek, a Pártfogó majd eszükbe juttatja ezt akkori és mai tanítványainak is (26), hogy higgyenek Őbenne (29), és ne nyugtalankodjanak, ne csüggedjenek, hanem békességük legyen akkor is, amikor küzdelmeket kell felvállalniuk az Ő ügyéért (27). – 3. Ez nekünk szól, örüljünk ennek: hiszen a világ fejedelme velünk sem tehet semmit, abban az értelemben, hogy noha megkínozhat, megölhet, de le nem győzhet. Mi az Úrban vagyunk, Őhozzá megyünk, illetve Ő visszajön érettünk (28). Ez minden erőnk forrása.