előző nap
következő nap

„Amit én, az Úr, megmondok, azt meg is teszem!” Ez 17,11–24

11 Majd így szólt hozzám az Úr igéje: 12 Kérdezd meg az engedetlen népet: Tudjátok, mit jelent ez? Majd mondd: Azt, hogy eljött Babilónia királya Jeruzsálembe, fogta annak királyát és vezéreit, és magával vitte őket Babilóniába. 13 De vett egy királyi sarjat, szövetséget kötött vele, és hűségesküt tétetett vele. Az ország előkelőit azonban elvitte, 14 hogy alávetett királyság maradjon, és föl ne fuvalkodjék, hanem ragaszkodjék a szövetséghez, és így megmaradjon. 15 Mégis föllázadt ellene: elküldte követeit Egyiptomba, hogy az lovakat és sok hadinépet adjon neki. De jó vége lesz-e ennek? Megmenekülhet-e, aki ilyet csinál? Megszegte a szövetséget: megmenekülhet-e? 16 Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy ott fog meghalni Babilonban, annak a királynak a székhelyén, aki őt királlyá tette, akivel szemben a hűségesküt semmibe vette, és akinek a szövetségét megszegte. 17 Mert nem fog elég haderővel és elég nagy sereggel melléállni a fáraó a harcban, amikor sáncot emelnek és ostromgépeket építenek majd sok ember vesztére. 18 Nem fog megmenekülni, mert semmibe vette a hűségesküt, és megszegte a szövetséget. Bár kezet adott rá, mégis elkövette ezt! 19 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Életemre mondom: Fejére olvasom, hogy semmibe vette és megszegte az előttem tett hűségesküt, az előttem kötött szövetséget. 20 Kifeszítem hálómat ellene, és csapdába ejtem. Elviszem Babilóniába, és ott ítélkezem fölötte, amiért hűtlenséget követett el ellenem. 21 Legkiválóbb katonái, valamennyi csapatából, fegyvertől fognak elhullani, akik pedig megmaradnak, szétszóródnak majd mindenfelé. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr voltam az, aki szólt! 22 Így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. 23 Izráel magas hegyén ültetem el, hogy ágat növeljen, és gyümölcsöt hozzon. Pompás cédrus lesz belőle, amelyen mindenféle madár lakik, mindenféle szárnyas lakik lombja árnyékában. 24 Akkor majd megtudja a mező minden fája, hogy én, az Úr, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát. Én szárítom ki a zöldellő fát, és én teszem virulóvá a kiszáradt fát. Amit én, az Úr, megmondok, azt meg is teszem!

A teljes reménytelenségben megszólal Isten a maga bátorító hangján. Csodát hirdet, és minden csoda új teremtés. A világ teremtése is a semminél kezdődik, és ez most ismétlődni fog. Teremtőnk a kiszáradt fát is virulóvá tudja tenni. Mindent helyére tesz, amit az ember elrontott. A mennyei rendező Krisztus halálakor érteti meg az életre hívás jelentőségét.

RÉ 208 MRÉ 312

„…halálból való feltámadása…” (János 21,1–14) János 21,1–14

(14) „…halálból való feltámadása…” (János 21,1–14) A FELTÁMADOTT ÚR JELENLÉTE ÖRÖK MEGOLDÁS! – 1. A feltámadott Úr megvéd attól a kínzó érzéstől, ami csalódottan, nosztalgikusan visszakísértene a „halálos” régibe. Ő megóv a hiábavalóság, a „nincs semmi értelme az egésznek” örvényétől (1–5), de a túlbuzgóan kegyes rajongástól is (6–8).* – 2. A feltámadott Úr azt akarja, hogy hétköznapi életünket hassa át az Ő jelenlétének ereje és gazdagsága (8–13): ** – Ő megáldja a munkánkat, bírja a hálónk a halakat, nem szakadozik sem a háló, sem a halász, sem a közösség. – De akármilyen nagy a „fogás”, mégis „valós”, megszámolható, mint itt a halak (8–11). – Ő nem hagy éhezni, sem testben, sem lélekben, sem hitben (9). – Ő nemcsak halat ad, hanem testvéreket is (12–13). – 3. A feltámadott Úr azonban elsősorban nem e-világi megoldást ajándékoz nekünk. Az örök megoldás, a megváltás a miénk! (14) Csak ez a lényeg. Minden más örömünk csak ebből fakad. Jézus feltámadott, megjelent, most is itt van, minden napon, örökké (Máté 1,23; 28,20)

___

* Péter itt is vibrál: – Péter vissza akar menni halászni, oda, ahonnan az Úr elhívta őket (1–5); – majd, amikor meglátja a feltámadott Urat, otthagyva a mindennapi munkát a vízbe ugorva kiúszik Őhozzá (6–8). Mindegyik szánalmas.

** A feltámadott Úr azt akarja, hogy hétköznapi életünket hassa át az Ő jelenlétének ereje és gazdagsága (8–13):

– Ő megáldja a munkánkat, bírja a hálónk a halakat, nem szakadozik sem a háló, sem a halász, sem a közösség.

– De akármilyen nagy a „fogás”, mégis „valós”, megszámolható, mint itt a halak (8–11).

– Ő megetet, halat és kenyeret ad, mert már a nagy fogás előtt készen volt parázson az ennivaló. Kell erőlködni, de az eredmény kegyelem, előre készen van, és kellő időben vár ránk (9).

– Ő nem hagy éhezni, sem testben, sem lélekben, sem hitben.

– Ő nemcsak halat ad, hanem testvéreket is, hiszen Isten az Ő népét megőrzi (12–13).