előző nap
következő nap

„Készíttessen naponként...” Ez 46,1–15

1 Ezt mondja az én Uram, az Úr: A belső udvar keletre néző kapuja legyen bezárva a hat munkanapon, de szombaton és újhold napján legyen nyitva. 2 A fejedelem kívülről, a kapu csarnokán át menjen be, és álljon meg a kapuban az ajtófélfánál, amíg a papok elkészítik égőáldozatát és békeáldozatát, ő imádkozzék a kapu küszöbén, azután menjen ki, de a kaput ne zárják be estig. 3 Az ország népe is ennek a kapunak a bejáratánál imádkozzék szombaton és újholdkor az Úr színe előtt. 4 Az az égőáldozat, amelyet a fejedelem szombaton mutat be az Úrnak, hat hibátlan bárány és egy hibátlan kos legyen. 5 Az ételáldozat legyen a koshoz egy véka finomliszt, a bárányokhoz pedig adjon annyi ételáldozatot, amennyit akar, továbbá egy hín olajat minden véka finomliszthez. 6 Újhold napján adjon egy hibátlan bikaborjút, hat bárányt meg egy kost; ezek is hibátlanok legyenek. 7 A bikához egy véka finomlisztet, a koshoz is egy vékát készítsen ételáldozatul, a bárányokhoz pedig annyit, amennyit akar, továbbá egy hín olajat minden véka finomliszthez. 8 Ha bemegy a fejedelem, a kapu csarnokán át menjen be, és ugyanazon az úton távozzék. 9 De ha az ország népe megy be az Úr színe elé az ünnepeken, akkor aki az északi kapun át ment be imádkozni, az a déli kapun át távozzon; aki pedig a déli kapun át ment be, az az északi kapun át távozzon. Ne azon a kapun át térjen vissza, amelyen bement, hanem a szemben levőn át távozzon. 10 A fejedelem pedig ugyanakkor menjen be, amikor azok bemennek, és akkor távozzon, amikor azok távoznak. 11 A különféle ünnepeken legyen az ételáldozat egy véka liszt egy bikához, egy véka egy koshoz, a bárányokhoz annyi, amennyit akar; az olajból pedig egy hín minden véka finomliszthez. 12 Ha a fejedelem önkéntes áldozatot készíttet, akár égőáldozatot, akár békeáldozatot mutat be önkéntes áldozatul az Úrnak, akkor nyittassa ki a keletre néző kaput, és úgy készíttesse el égőáldozatát vagy békeáldozatát, ahogyan a nyugalom napján szokta elkészíttetni. Amikor távozik, zárják be a kaput utána. 13 Készíttessen naponként egy egyéves hibátlan bárányt égőáldozatul az Úrnak; minden reggel készíttesse el. 14 Ételáldozatul készíttessen hozzá minden reggel egyhatod véka finomlisztet és egyharmad hín olajat, amelyet a finomlisztbe kell keverni. Az Úrnak szóló ételáldozat ez, örök érvényű, állandó rendelkezés. 15 Így készítsék el a bárányt, az ételáldozatot és az olajat minden reggel; állandó égőáldozat ez.

„Készíttessen naponként..." (13). Áldozatot naponként kell bemutatni, mert az ember naponként vétkezik. Már az Ószövetség is számol az ember esendő voltával, azzal, hogy az ember képtelen az Úr közelében maradni, és akarata szerint élni. Ezért kell nekünk is naponként a kegyelem királyi széke elé borulnunk, és kérni Jézus Krisztus megváltó erejét mindennapjainkhoz.

RÉ 325 MRÉ 204

„…aki megmenthet és elveszthet…” (Jakab 4,11–12) Jakab 4,11–12

(12) „…aki megmenthet és elveszthet…”(Jakab 4,11–12)* ISTEN MEGMENT, MEGTART, EGYÉBKÉNT ELVESZÜNK. – 1. Nincs igaz ember egy sem (Róma 3,1–10). Isten tökéletes törvénye mindenkit halálra ítél. Nézz csak bele Jézus Hegyi Beszédének tükrébe (Máté 5–7), amely a törvény summáját, a Tízparancsolat „lelkét”, lényegét elénk tárta; – és máris érted, hogy ugyanolyan elveszett vagy, mint bárki más. – 2. Mi tehát nem kárhoztathatunk senkit, mert mi is kegyelemből, hit által élünk; – és mert nem tudhatjuk, hogy Isten mikor, miként könyörül majd a másikon, örök rendelése szerint; – vagyis, mert nem láhatjuk a másikat az Isten nézőpontjából. Isten az egyetlen, aki megítélve megmenthet és elveszthet. Jézus Krisztusban megmentett (János 3,16). Jakabnál is Isten megmentő szeretete szerepel az első helyen. – 3. Ítélkezni, itt azt jelenti, hogy kárhoztatni a másikat. Nem kárhoztathatok senkit, mert én is kegyelem alatt vagyok. De a kegyelem világosságában, féltő szeretettel és evangéliumi bizonyossággal figyelmeztethetem a másikat. Az egyház, prófétai szolgálatát, az élet beszédének örömhíréből és igazságából következő intést nem adhatja fel soha.

___

* ISTEN MEGMENT, MEGTART, EGYÉBKÉNT ELVESZÜNK.

– 1. Isten törvénye mindenkit megítél, mert nincs igaz ember egy sem (Róma 3,1–10).

Isten tökéletes törvénye mindenkit halálra ítél.

Nézz csak bele Jézus Hegyi Beszédének tükrébe (Máté 5–7), amely a törvény summáját, a Tízparancsolat „lelkét”, lényegét elénk tárta; – és máris érted, hogy ugyanolyan elveszett vagy, mint bárki más.

A különbség csak abban van, hogy valaki látványosabbá teszi életében ezt az állapot, más valaki pedig „elbújva” haldoklik elveszettségében.

Ki az, aki tökéletes szeretettel szereti Istent és felebarátját? (Máté 22,37–40)

Jakab ugyanazt hangsúlyozza, mint Pál: mindnyájan elvesztünk.

Mi nem mondhatunk ítéletet a másikról, nem szólhatjuk meg a másikat, mert akkor a törvény fölé helyezzük magunkat, amely minket is megítél.

Végképp nem rágalmazhatjuk meg felebarátunkat, mert a rágalmazás mindig a saját önző érdekeink képviselete, a másik tönkretételének hazug és aljas módszerével.

– 2. Mi tehát nem kárhoztathatunk senkit, mert mi is kegyelemből, hit által élünk; – és mert nem tudhatjuk, hogy Isten mikor, miként könyörül majd a másikon, örök rendelése szerint; – vagyis, mert nem láhatjuk a másikat az Isten nézőpontjából.

Isten az egyetlen, aki megítélve megmenthet és elveszthet.

Jézus Krisztusban megmentett (János 3,16).

Jakabnál is Isten megmentő szeretete szerepel az első helyen.

– 3. Ítélkezni, itt azt jelenti, hogy kárhoztatni a másikat.

Nem kárhoztathatok senkit, mert én is kegyelem alatt vagyok.

De a kegyelem világosságában, féltő szeretettel és evangéliumi bizonyossággal figyelmeztethetem a másikat.

Az egyház, prófétai szolgálatát, az élet beszédének örömhíréből és igazságából következő intést nem adhatja fel soha.