előző nap következő nap

„Áldott az Isten..., aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat...” 2Kor 1,1–11

1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: 2 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, 4 aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. 5 Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. 6 Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. 7 A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. 8 Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. 9 Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; 10 aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, 11 mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.

„Áldott az Isten..., aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat..." (3–4). Nyomorúságról, szenvedésről olvasunk mai igénkben. Pál apostol a korinthusiakéról és a magáéról szólva hétszer használja e súlyos szavakat. Ugyanakkor a vigasztalásról is szól; tízszer fordul elő ez a sötétbe is fényt hozó szó. Ha bőséges a szenvedésünk, még bőségesebb a vigasztalásunk Krisztusban, aki által ismerjük a „vigasztalás Istenét". Ha megvigasztalva és másokat is vigasztalva hordod szenvedéseidet, megmondom ki vagy, kié vagy: Krisztusé!

RÉ 185 MRÉ 236

„Mert elég volt az anyag…, sőt még maradt is.” (2Mózes 36) 2Mózes 36

(7) „Mert elég volt az anyag…, sőt még maradt is.” (2Mózes 36) ELÉG. – 1. Isten népének boldog tapasztalata ez az „elég”, mert az Úr gondoskodik az Ő ügyéről, kiválasztott népéről, rajta keresztül a világról. Isten mindig eleget ad. Isten a szent sátor építéséhez is elégséges adomány összegyűjtésére indította fel népét, amely az egész munka elvégzéséhez elegendő lett, sőt még maradt is. – 2. Amikor Illés prófétával együtt azt éreznénk, hogy elég volt a terhekből, és már-már feladnánk az erő felettinek tűnő megbízatásunkat (1Királyok 19,4), akkor jusson eszünkbe ez a bátorító Ige: „Elég néked az én kegyelmem…” (2Korinthus 12,9). – 3. Isten mindig ad annyit, amennyire aznap szükségünk van, még a legnehezebb próbatételek idején is, miközben nem terhel bennünket erő és tűréskereteink felett (2Korinthus 1,8), hiszen Ő jól ismer bennünket. Sőt, Isten úgy ad pont annyit, amennyi aznapra kell, hogy még annak a pont annyinak van feleslege is, ami örömmel tölt el, ami megerősít és felbátorít, felüdít és fellelkesít és tovább vihető másnapra (Máté 14,20).*

___

* Így maradt meg az ötezer ember megvendégelésekor tizenkét tele kosár kenyér (Máté 14,20).

Vegyük észre a „pont annyira elég”–ben ezt a mégis többet!