„Áldott az Isten..., aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat...” 2Kor 1,1–11
„Áldott az Isten..., aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat..." (3–4). Nyomorúságról, szenvedésről olvasunk mai igénkben. Pál apostol a korinthusiakéról és a magáéról szólva hétszer használja e súlyos szavakat. Ugyanakkor a vigasztalásról is szól; tízszer fordul elő ez a sötétbe is fényt hozó szó. Ha bőséges a szenvedésünk, még bőségesebb a vigasztalásunk Krisztusban, aki által ismerjük a „vigasztalás Istenét". Ha megvigasztalva és másokat is vigasztalva hordod szenvedéseidet, megmondom ki vagy, kié vagy: Krisztusé!
RÉ 185 MRÉ 236
„Mert elég volt az anyag…, sőt még maradt is.” (2Mózes 36) 2Mózes 36
(7) „Mert elég volt az anyag…, sőt még maradt is.” (2Mózes 36) ELÉG. – 1. Isten népének boldog tapasztalata ez az „elég”, mert az Úr gondoskodik az Ő ügyéről, kiválasztott népéről, rajta keresztül a világról. Isten mindig eleget ad. Isten a szent sátor építéséhez is elégséges adomány összegyűjtésére indította fel népét, amely az egész munka elvégzéséhez elegendő lett, sőt még maradt is. – 2. Amikor Illés prófétával együtt azt éreznénk, hogy elég volt a terhekből, és már-már feladnánk az erő felettinek tűnő megbízatásunkat (1Királyok 19,4), akkor jusson eszünkbe ez a bátorító Ige: „Elég néked az én kegyelmem…” (2Korinthus 12,9). – 3. Isten mindig ad annyit, amennyire aznap szükségünk van, még a legnehezebb próbatételek idején is, miközben nem terhel bennünket erő és tűréskereteink felett (2Korinthus 1,8), hiszen Ő jól ismer bennünket. Sőt, Isten úgy ad pont annyit, amennyi aznapra kell, hogy még annak a pont annyinak van feleslege is, ami örömmel tölt el, ami megerősít és felbátorít, felüdít és fellelkesít és tovább vihető másnapra (Máté 14,20).*
___
* Így maradt meg az ötezer ember megvendégelésekor tizenkét tele kosár kenyér (Máté 14,20).
Vegyük észre a „pont annyira elég”–ben ezt a mégis többet!