előző nap
következő nap

„...egymás hite által, a tiétek és az enyém által” Róm 1,1–15

1 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát, 2 amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, 3 az ő Fiáról, aki test szerint Dávid utódaitól származott, 4 a szentség Lelke szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Jézus Krisztus a mi Urunk, 5 általa kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet, 6 akik közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus elhívottai. 7 Mindazoknak, akik Rómában vagytok, Isten szeretteinek, elhívott szentjeinek: Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 8 Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van. 9 Mert Isten a tanúm, akit lelkemből szolgálok Fia evangéliumának hirdetésével, hogy szüntelenül megemlékezem rólatok, 10 mindenkor kérve imádságaimban, hogy Isten akaratából egyszer már el tudjak menni hozzátok. 11 Mert szeretnélek meglátogatni titeket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak át nektek, 12 azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tietek és az enyém által. 13 Tudjátok meg, testvéreim: sokszor elhatároztam már, hogy elmegyek hozzátok, de mindeddig megakadályoztattam abban, hogy munkámnak némi gyümölcse lehessen közöttetek, amint a többi nép között is. 14 Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak egyaránt adósa vagyok. 15 Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok.

„...egymás hite által, a tiétek és az enyém által" (12). Szánjunk időt arra, hogy a kisebb szakaszok előtt olvassuk el a teljes levelet. Pontosabban értjük majd a részt az egészben. A mai ige szerint az apostol érzékeny volt arra a különös feszültségre, amely kívül és belül e közösséget terhelte. Egyenesség és bátorság kell vállalni, amit nekünk adott a Lélek. Ugyanakkor tisztelettel és megbecsüléssel kell tekinteni a másikra ahhoz, hogy „aranyalma legyen ezüsttányéron" a ránk bízott üzenet. Így nem marad el az áldás.

RÉ 298 MRÉ 429

„…Áháb hívatta Óbadjáhút, a palota felügyelőjét…” (1Királyok 18,1–19) 1Királyok 18,1–19

(3) „…Áháb hívatta Óbadjáhút, a palota felügyelőjét…” (1Királyok 18,1–19) Egy Óbadjáhú nevű „hivatalnok” fontos tisztséget töltött be az istentelen Áháb király mellett, hiszen a közvetlen bizalmasa volt, királyi palotájának felügyelője (3). Mégis, ez az Óbadjáhú komoly hívő ember volt, aki igaz istenfélelemben élte az életét, és ezért kockázatokat is vállalt. Egyrészt akkor, amikor Áháb felesége, Jezábel megölette az Úr prófétáit, Óbadjáhú száz prófétát rejtett el, táplált és mentett meg (4). Másrészt pedig, amikor találkozott Illés prófétával, akit Áháb király halálra üldözött, akkor vállalta azt a kockázatot, hogy Illés próféta kérésére bejelentse őt a királlyal való találkozóra (7–15). Óbadjáhú bízott abban, hogy Illés valóban megjelenik a király előtt, és Isten majd hatalmasan cselekszik általa ebben a nyomorult helyzetben, könyörülve az északi országrész még megmaradt, hűségesen hívő, de rejtőzködni kénytelen népén. Lám, nem lett mindenki hitetlen Izráelben, Áháb idején sem. De túl kellett élni ezeket az időszakokat is. Vannak olyan helyzetek, amikor rejtőzködve, az adott rendszerben túlélve szolgálva, de azt nem kiszolgálva élhetünk az Isten dicsőségére, miközben nem sántikálunk kétfelé (21), de nem is megyünk esztelenül és értelmetlenül a falnak.