előző nap
következő nap

„...nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz?” Róm 2,1–10

1 Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amiben mást megítélsz, abban önmagadat ítéled el, hiszen ugyanazokat teszed, miközben ítélkezel. 2 Azt pedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket tesznek. 3 Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy te megmenekülhetsz az Isten ítéletétől? 4 Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? 5 Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak a harag napjára, amikor Isten kihirdeti igaz ítéletét. 6 Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: 7 azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad, 8 azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a gonoszságnak engednek, haraggal és bosszúállással fizet majd. 9 Gyötrelem és szorongattatás vár minden emberi lélekre, aki a rosszat cselekszi, először a zsidókra, majd pedig a görögökre; 10 viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.

„...nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz?" (4). Ez a mi nemzedékünk tudatlansága is. Az igehirdetés, a hittanórák, a bibliaórák, az egyház közéleti megszólalásai, hetilapunk cikkei, rádiós és televíziós programjaink elsőrendű feladata, hogy szóval és tettekkel tegye hitelessé: Isten szereti ezt az ellene fellázadt világot, és azt akarja, hogy minden ember megtérésre jusson. Isten szeretetének örömüzenete és a megtérésre való felhívás nélkül hiábavaló minden egyházi buzgólkodás és ügyeskedő szervezkedés. Ne szégyelljük Megváltó Urunkat, Jézus Krisztust!

RÉ 93 MRÉ 93

„…amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal…” (1Királyok 19,1–8) 1Királyok 19,1–8

(1) „…amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal…” (1Királyok 19,1–8) EGYÉBKÉNT TÉNYLEG „ELÉG” VOLT! (4) – 1. Amibe igazán bele lehet fáradni, az maga a puszta tény, a bűnrontotta világ „hasadtsága”, ahol vagy „megöljük” egymást valamiként, vagy a mindent összemosó szennyes áradatba fulladunk bele. Ez a „vagy–vagy”. Minden vita, veszekedés, harc, háború igazából erről szól. – 2. Ebben a nyomorúságban hirdetjük, hogy mi vagyunk az igaz próféták, és a másik a hamis, mi vagyunk az igaz hívők, a másik csak vallásos; – most nem is megyek tovább ebben. Engem is kérdeztek már régebben vendég–gyülekezet tagjai, hogy a mi gyülekezetünk hívő, vagy csak „református”. Nem tudtam, mit feleljek hirtelen, de azért ösztönösen védekező állásba helyezkedtem, mielőtt felemlik a „kardjaikat” és lekaszabolnak. – 3. De éppen ebben a káoszban, minket is körülvevő „harcban” kell Illés erőtlen erejével hirdetni: Az Úr az Isten, aki Jézus Krisztusban megváltott, aki lehajolt megfáradt és még tiszta tankegyességünkben is foltos életünkhöz; – felemelt minket, magához ölelt, megetetett, erőt adott, kellő időben pedig hazahív.*

___

* Boldog, aki hadakozás helyett le tud roskadni ez előtt az Úr előtt, hogy aztán az Ő kegyelmében megerősödve, Őt hirdethesse és élhesse.

Nem a másik ellen harcolunk, hanem az Urat hirdetjük.

Az igaz és hamis prófétákat többek között ez különbözteti meg egymástól.