„...Isten nem személyválogató” Róm 2,11–16
„...Isten nem személyválogató" (11). Mindenki ismer szimpatikus és ellenszenves embereket. Urunk azonban szereti azokat is, akiket mi nem tudunk befogadni. Istennek ez a mindenkihez lehajló kegyelmes szeretete kötelez minket, hogy megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek, és segítséget adjunk nem szimpatikus felebarátainknak is, ha bajba jutnak.
RÉ 100 MRÉ 100
„Nagyon buzgólkodtam az Úrért…” (1Királyok 19,9–21) 1Királyok 19,9–21
(14) „Nagyon buzgólkodtam az Úrért…” (1Királyok 19,9–21) ILLÉS NAGYON BUZGÓ. – 1. Aki pedig nagyon buzgólkodik, az észre sem veszi, hogy „árad”, így kárt okozva „elönti” mások életét, miközben ő maga is megfárad, és önmagát sajnálgatva veregeti a saját vállát, úgy gondolva, már csak egyedül ő maradt hűséges az Úrhoz. Pedig vannak ott még sokezren (9–18). – 2. Tisztelem Illés buzgóságát, de az Úr jelenlétére, és nem a mi lánglelkű buzgóságunkra van szükség; – vagyis ne a mi lelkünk buzogjon, hanem az Isten Lelke! Isten nem szaggat, nem tördel, nem „árad”, nem lángolva perzsel és éget, hanem a halk, szelíd szóban van jelen (11–12). Ez a szó azonban szíven üt, talál, megtalál, megtart! – 3. Egy harsány világban mi látványos, buzgó, pörgő keresztyénséget akarunk: – „síppal, dobbal, nádihegedűvel”; – profi módszerekkel, szervezőkkel, alkalmakkal, tömegekkel; – adott esetben szigorú, elizeusi prófétai lelkekkel, akik az „ökör erejével” odamondják az Úr Igéjét (19–21). Semmirevalónak tartjuk a szelíd szót. Jézus Krisztus ilyen volt? (Ézsaiás 42,2)*
___
* – 4. Jézus Krisztusról így szól a prófécia: „Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki…”(Ézsaiás 42,2; Máté 12,7–21)
Az Ő buzgósága nem az öntömjénezésben, hanem az önmegtagadásban lett áldássá, egészen a megváltó keresztig, a húsvéti üres sírig.