„Vigye azt a kijelentés sátrának bejáratához...” 3Móz 1
Az áldozatot az ember akarja bemutatni, és nem Isten kötelezi őt erre! Viszont, ha már áldozatot szeretne valaki bemutatni, akkor figyeljen rá oda, hogy az kedves legyen az előtt, akinek szól. „Vigye azt a kijelentés sátrának bejáratához..." (3). Nem elég, ha csak elküldi az áldozatát, ő maga is jelenjen meg az Úr színe előtt. Tegye kezét az áldozati állat fejére! Az áldozattal való azonosulást hivatott kiábrázolni ez a gesztus. Azt jelképezi, hogy „önmagamat adom". A mi igazi helyettes áldozatunk Krisztus, aki magára vette a mi bűneinket, és bemutatta Atyja előtt az egyetlen és tökéletes áldozatot.
RÉ 230 MRÉ 213
„…felkészült népet állítson az Úr elé.” (Lukács 1,1–25) Lukács 1,1–25
(17) „…felkészült népet állítson az Úr elé.” (Lukács 1,1–25) Felkészültél? Megrettenünk, amikor ilyen kérdést hallunk. Mi fog történni? Mire kell már megint készen állni? Miközben az a baj, hogy állandóan ugrásra készen tevékenykedünk, de valójában soha nem vagyunk készen, végképp nem vagyunk felkészülve. A nagy dolgok felkészületlenül érnek bennünket: az örömök, a kudarcok ugyanúgy, mint az Úr érkezése. Pedig mi a végső, isteni megoldás, a megváltás beteljesedett eseményének világosságában élhetnénk; – bizonyossággal várva annak maradéktalan kiteljesedését, az Úr eljövetelét (1–4). Igaznak lenni, ahogy Zakariást és Erzsébetet leírja az Ige, valójában ezt jelentené: a beteljesedett bizonyosság kiteljesedésére várni, örömmel, békességgel, felkészülten; – miközben hűséggel, istentiszteletként végezzük a feladatunkat, amíg lehet. Nagyon okosan és felkészülten járunk el egy stratégiai feladat során, miközben totális analfabéták vagyunk hitben, reménységben és szeretetben. Folyton beszélünk, teszünk, noha némaságot és bénaságot érdemelnénk (20), vagy legalábbis el kellene rejtőznünk (24), amíg be nem tölt minket az Úr Lelke (17).