„Ez az Úrnak bemutatott békeáldozat törvénye:...” 3Móz 7,1–21
Miért kellett ennyiféle, részletesen kidolgozott rítus az ószövetségi áldozatokhoz? Mert tudták, hogy az ember nem tud nem vétkezni. De ebbe sem Isten, sem a vele szövetségre lépett népe nem nyugodott bele. Szorgalmasan és pontosan követték az előírásokat, hogy elfordítsák magukról Isten haragját. „Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké" (Zsolt 103,8–9). Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozata óta megváltottak vagyunk, és tudunk nem vétkezni. Hála legyen ezért!
RÉ 394 MRÉ 407
„…a Szentlélek volt rajta.” (Lukács 2,21–40) Lukács 2,21–40
(25) „…a Szentlélek volt rajta.” (Lukács 2,21–40) Élt egy idős, Simeon nevű ember Jeruzsálemben. Személyigazolványszerű adatokat tudunk meg csupán róla: név, lakcím, életkor. Simeon egy ember volt a sok között, azaz semmi jelentős részletet nem emel ki vele kapcsolatosan az Ige, amivel a mi szempontjaink szerint kitűnt volna a többiek közül (25).
De, mégis van itt valami lényeges! A Szentlélek volt rajta, nem pedig az időskor minden terhe. Nem a testi–lelki fájdalmak torzították el, nem kérdések és bizonytalan félelmek özöne nehezedett a lelkére, nem is elrendezetlen ügyekből fakadó indulatok feszültsége vibrált körülötte, hanem a Szentlélek volt rajta. Mi látható rajtad? Mi telepszik rád? Mi tart fogva téged? Mi rakódott le rád az életed során? Mi torzított el? Mi tett zárkózottá, csalódottá, vagy éppen nevetségesen túlbuzgóvá, életed alkonyán? Simeon életének, annak alkonyán is, Isten Lelke adott tartást, erőt, hitet, reményteli várakozást, a holnapra nézve (25).
A Szentlélek munkája által azt a kijelentést kapta ugyanis, hogy nem hal meg addig, amíg nem látja meg élete Megváltóját. Isten nem enged el bennünket a halálba a Megváltó nélkül. Sőt, földi életünket is úgy élhetjük, a Jézus Krisztusba vetett hitben, mint akiket örökre megtart, hordoz az Isten. Simeon ebben a bizonyosságban élt, ebben a reménységben várta a következő napot, bármit is hozna a holnap (29–32).
A Szentlélek megnyitja életünket az Úr üdvösséges ajándéka felé. Békességet, vigasztalást, üdvösséget nyert az az ember és az a nép, bármelyik nép, akinek megnyílt a szeme és a szíve arra, hogy a karácsonyi gyermekben megláthassa az Úr Krisztusát. Isten nem látványos csodákban, sodró eseményekben veszi kézbe az életünket, hanem a hétköznapok szürkeségében jelenik meg a maga üdvözítő világosságával (30).
Ahogy Simeon kézbe vette a kisgyermek Jézust, és megáldotta Őt, meglátva Őbenne a Megváltót, úgy veszi kézbe és áldja meg életünket a mi Urunk, a Szentlélek által (28).