előző nap
következő nap

„Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Mondd meg Izráel fiainak:...” 3Móz 7,22–38

22 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 23 Mondd meg Izráel fiainak: A marhának, a juhnak és a kecskének semmiféle kövérjét ne egyétek meg! 24 Az elhullott vagy széttépett állat kövérje bármire felhasználható, de megennetek nem szabad. 25 Ki kell irtani népe közül mindenkit, aki eszik annak az állatnak a kövérjéből, amelyből tűzáldozatot mutatnak be az Úrnak: mindenkit, aki eszik belőle. 26 Vért egyáltalán ne egyetek sehol, ahol laktok: se madárét, se négylábú állatét. 27 Ki kell irtani népe közül az olyan embert, aki bármilyen vért eszik. 28 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 29 Mondd meg Izráel fiainak: Aki békeáldozatot mutat be az Úrnak, az vigyen békeáldozatából áldozati ajándékot az Úrnak. 30 Saját kezével vigye oda az Úr tűzáldozatait. A kövérjét a szegyével együtt vigye el; a szegyét azért, hogy felmutassák felmutatott áldozatul az Úr színe előtt. 31 A pap füstölögtesse el a kövérjét az oltáron, a szegye pedig legyen Ároné és a fiaié. 32 A jobb combot is adjátok békeáldozataitokból felajánlásként a papnak. 33 Annak a része legyen a jobb comb, aki Áron fiai közül bemutatja a békeáldozat vérét és kövérjét. 34 Mert a békeáldozatokból a felmutatott áldozati szegyet és a felajánlott combot elvettem Izráel fiaitól, és Áron papnak és fiainak adtam: örök rendelkezés ez Izráel fiainál. 35 Ez Áronnak és fiainak a részesedése az Úr tűzáldozataiból attól a naptól fogva, hogy az Úr papjaivá tették őket. 36 Megparancsolta az Úr, hogy ezt adják nekik Izráel fiai fölkenésük napjától kezdve. Örök rendelkezés legyen ez nekik nemzedékről nemzedékre. 37 Ez az égőáldozatnak, az ételáldozatnak és a vétekáldozatnak, a jóvátételi áldozatnak, a fölavatási áldozatnak és a békeáldozatnak a törvénye. 38 Így parancsolta az Úr Mózesnek a Sínai-hegyen akkor, amikor megparancsolta Izráel fiainak, hogy mutassák be áldozataikat az Úrnak a Sínai-pusztában.

Hatféle áldozati szertartást sorol fel az ige (37). Hat, tartalmilag ma már nem egészen pontosan elkülöníthető módja, hogy az ember rendezze Istennel rendezetlen dolgait. Jézus Krisztus óta nem kell újabb áldozat, de tapasztaljuk, hogy nem könnyű a bűneinkkel Isten elé állni. Minden egyes ilyen alkalom egyben lehetőség az irgalom, a kegyelem és a megtartott ígéretek megtapasztalására. „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket” (Zsolt 103,12).

RÉ 166 MRÉ 168

„Nem tudjátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (Lukács 2,41–52) Lukács 2,41–52

(49) „Nem tudjátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (Lukács 2,41–52) Minden felnőtt zsidónak, évente háromszor, a három fő ünnepen, a páska, az aratás és a lombsátrak ünnepén, meg kellett jelennie a templomban (41–42). Ez kötelező volt: a hit, a kultúra, a megmaradás nélkülözhetetlen eleme volt; – olyan, mint ma az, hogy időre be kell menni dolgozni, hogy be kell fizetni az előírt adót. Ezekben nincs vita, a szabadság keretei között sem. Amikor a személyes, egyéni, élő hitre helyeztük a hangsúlyt, elengedtük keresztyén kultúránk alapvető, kötelező elemeit, kereteit; – ezért hullik szét minden. Valaki említette nekem: Én nem nyitnék vitát a keresztyén hit külső gyakorlását illetően, ahogy más kultúrában sem vita tárgya ez. Jézus is engedelmes volt szüleinek, és azoknak a vallási és kulturális kereteknek, ahová Őt az Atya helyezte, miközben engedelmes volt mindhalálig Istenének (51–52).

Az persze tény, hogy ennél több kell, ha hitről akarunk beszélni. Az ünnep külső keretei Jézus Krisztus által töltődnek meg valóságos tartalommal. A templom Őáltala lesz Isten háza, ahol Isten szava, a megváltás evangéliuma megszólalhat, miközben életünk helyreáll, gyógyul, és valóban megjelenik az örök élet mennyei örömünnepe az életünkben. Ne a gyermek Jézus okossága és értelmessége ragadjon meg bennünket. Sok okos van még ezen a világon, aki hasonlóképpen tudja az Igéket, a válaszokat. Engem ez nem hat meg. Itt többről van szó, arról, hogy Jézus Krisztus otthon van a templomban, az Isten közelében, és Őáltala érkezhetünk meg mi is újra az üdvözítő Isten elé (46–49).

Ha nem érted, miről van szó, ahogy Jézus szülei sem értették gyermeküket; – ha netán egyik gondolattal sem értesz egyet; – ha azon meditálsz, hogy miért nem érzed jól magad a templomban; – akkor már régen elvesztetted az Urat, Ővele együtt pedig mindent. Ne csodálkozz, ha minden „hullik ki a kezedből”. Az már kegyelem, ha ezt észreveszed, és nemcsak általában keresel valami kapaszkodót, hanem Őt keresed. Vissza kell menni oda, ahonnan elindultál, mielőtt eltévedtél volna, ahogy ezt Jézus szülei is tették, és megtalálták Jézust (43–46).