„Az izráeli törzsek családfői... az Úr színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál... végezték el az ország felosztását” Józs 19
Kinek mi az öröksége? Neked mi az örökséged? Mi az, ami emberi örökség, emberi osztozkodás szerint jutott neked, és mi az, ami Isten szerinti örökséged? Egyáltalán van ilyen? „Az izráeli törzsek családfői... az Úr színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál... végezték el az ország felosztását" (51). Nyilvánvaló, hogy mi nem országok felosztása ügyében rendelkezünk. Vagy mégis? Hiszen Isten országa szolgálatában neked is megvan a szolgálati területed!
RÉ 78 MRÉ 78
„…valójában csak egyre.” (Lukács 10,38–42) Lukács 10,38–42
(42) „…valójában csak egyre.” (Lukács 10,38–42) Jézus Krisztus nem ad igazat a „tevékeny” Mártának, de az „elmélkedő” Máriának sem. Önmagában mindkettő lehet áldás és átok is: a konkrét és szellemi „túbuzgás” egyaránt. A mi Urunk arra az igazságra helyezi a hangsúlyt, hogy Őnélküle senkik vagyunk. Őnélküle halálba ragadt, kárba veszett az életünk; – akár fizikailag, akár szellemileg voltunk szorgalmasak; – de lehettünk akár „lusták” is; – a lényeget illetően mindegy. Hiszen: – ha nem figyeltünk az Úrra; – ha nem éltünk az Őáltala elkészített alkalmakkal; – ha nem fogadtuk el azt a „keveset”, ami a „legtöbb”, ami életünk örök alapja, hordozója, amit nem vehet el tőlünk senki, semmi, még a halál sem; – akkor Mártaként és Máriaként is káros életet éltünk, az itteni és az öröklétre nézve is. Életünk csak az Úrban lehet áldássá. Erre az egyre, Jézus Krisztusra épül fel minden áldás. Őbenne szorgalmunk áldottá lesz, lustaságunk tevékeny életté. Őnélküle viszont kínzó túlbuzgóság minden aktivitás, amivel megőrjítünk, puszta jóindulatból másokat (41–42).
___
Ismert, kedves történet ez, Mária és Márta története.Két véglet, KÉTFAJTA EMBERTÍPUS áll előttünk.
– 1. Márta a szorgalmas, az örökké tevékeny, aki a konyhai munkát végzi, mindenkit vendégül lát, és soha nem tud leállni, csak a fáradtságtól összeesni.
Munkája nélkülözhetetlen, mert gondoskodó szeretete biztosítja az élet alapvető feltételeit.
Ugyanakkor állandó nyughatatlansága nehezen képes figyelni arra, hogy ennél „több az élet” (Lukács 12,23); – sőt, másokat is „zsarol”, másokat is gürcölésre kényszerít folytonos „kattogása”.
Sok rejtett feszültség „kidolgozása” ez, miközben „mártír” is lehetek, mert persze másokért teszem…
Márta szorgalmas; – sőt, túlbuzgó.
– 2. Mária az, aki szívesen nézelődik, figyel, megfigyel, hallgat, meghallgat, beszélget, kérdez, visszakérdez, vitázik, gondolkodik.
Ő az, aki „látszólag” emelkedetten éli az életét.
Ugyanakkor ő az, aki csak úgy néz bele hatalmas gondolataival a világba, miközben mellette megszakadnak mások.
Vannak olyan testvérek, akik templomot takarítani, gyülekezeti illemhelyet pucolni, udvart rendezni, soha nem jönnek el; – de nekik vannak a legnagyobb látomásaik a megújult egyházról.
Mária szellemileg szorgalmas, lelkileg túlbuzgó.
– 3. A kétfajta embertípus örök harcban áll.
Nem is tartják sokra egymást.
Egy profi szakmunkás néha nagyobb úr, mint bárki más; – aki lenéz minden magasröptű „szellemi bűvészkedést”.
Ugyanakkor az értelmiség sem becsüli sokra a szakmákat.
Természetesen ezen belül és kívül, valójában mindenki lenéz mindenkit, és isteníti saját magát, ha teheti!
Ma már nincsenek „valakik”!
Mindenki valaki és mindenki egy nagy senki.
– 4. Egyébként pontosan erre mutat rá a mi Urunk!
Jézus Krisztus nem ad igazat Mártának, de Máriának sem.
Mindkettő lehet áldás és átok is: a konkrét és szellemi „túbuzgás” egyaránt.
A mi Urunk arra az igazságra helyezi a hangsúlyt, hogy Őnélküle senkik vagyunk.
Őnélküle halálba ragadt, kárba veszett az életünk; – akár fizikailag, akár szellemileg voltunk szorgalmasak; – de lehettünk akár „lusták” is; – a lényeget illetően mindegy.
Hiszen: – ha nem figyeltünk az Úrra; – ha nem éltünk az elkészített alkalmakkal; – ha nem fogadtuk el azt a „keveset”, ami a „legtöbb”, ami életünk örök alapja, hordozója, amit nem vehet el tőlünk senki, semmi, még a halál sem; – akkor Mártaként és Máriaként is káros életet éltünk, az itteni és az öröklétre nézve egyként.
Életünk csak az Úrban lehet áldássá.
Erre az egyre, Jézus Krisztusra épül fel minden áldás.
Őbenne szorgalmunk áldottá lesz, lustaságunk tevékeny életté.
Őnélküle viszont kínzó túlbuzgóság minden aktivitás, amivel megőrjítünk, puszta jóindulatból másokat (41–42).