„Megpróbálom, milyen az öröm… De kitűnt, hogy ez is hiábavalóság” Préd 2
„Megpróbálom, milyen az öröm... De kitűnt, hogy ez is hiábavalóság" (1). Hiábavalóság! – „csendül" fel újra a könyv egyik fő gondolata. Igen, minden hiábavalóság, ha emberi erőfeszítésből van. Mulandó az öröm és a gazdagság is, ha emberi, de örök öröm és gazdagság forrása lehet még a szenvedés is, ha azt Jézus Krisztus kezéből fogadod (2Kor 4,17–18).
RÉ 192 MRÉ 330
„…elfogyhatatlan kincset a mennyben…” (Lukács 12,33–34) Lukács 12,33–34
(33) „…elfogyhatatlan kincset a mennyben…” (Lukács 12,33–34) Hol a határ a vagyon kérdésében? Jézus világos ebben. A vagyon örvény, előbb-utóbb lehúz, magával ránt, elemészt. Fogalmazzunk világosan: Isten a mennyben ígért maradandó kincset. Viszont a földön azt jelentette ki nekünk, hogy egy nagy nyereség létezik: az istenfélelem megelégedéssel, hiszen semmit sem hoztunk ide, semmit sem viszünk el innen (1Timóteus 6,6). A földön ez az egy nyereség van. Életünket nem a vagyonunk tarja meg, hanem egyedül csak Ő (15). A vagyont ne állítsuk be áldásként. A vagyon továbbadandó. Isten gondviselő szeretetének apró jelei elégségesek. Ugyanis ahol vagyon van, ott piszok van. Uram, kimondom, nem kell több! Bőven elég, sok is az, ami van! Továbbadom. Nem keveredek bele semmibe a „még többért”. A fő kérdés: hol a szíved, kié az életed? Urunk, Te vegyél birtokba bennünket megváltó hatalmaddal, mert nekünk nem megy! Nélküled nem tudunk mások lenni! (34)
____
NEHÉZ IGE EZ. EZER GONDOLAT CIKÁZOTT BENNEM.– Nem akartam a „sablonokat” ismételgetni a vagyonnal kapcsolatban, miközben a valóság, még hívő körökben, de még a ténylegesen szegények között is egészen más.
Vívódtam.
Pedig a mi Urunk egyértelmű ebben a kérdésben!
– Egyik ismerősömhöz betörtek.
Nyilván kifigyelték a lehetőséget, mindent feldúltak, legintimebb tereiket és dolgaikat is, és otthoni értékeiket ellopták.
Ismerek olyanokat is, akik jóhiszeműen szervezett bűnözés, pénzügyi spekuláció, vagy lakásmaffia áldozatai lettek.
Egy élet munkája veszett oda.
Bizony többen belehaltak ilyenekbe, nem tudták újrakezdeni; – csak ezekről soha nem beszélünk.
Mire van szükség, és mi az, ami nem számít, amit bátran el lehet engedni, vagy meg sem kell szerezni?
– Vitathatatlan az örömhír, hogy Jézus Krisztus ajándéka mindent túlragyogó, örökké értékes kincs.
Ez a kincs soha meg nem avul, soha el nem fogy, tolvaj el nem lopja, moly meg nem emészti (33).
Ez a kincs a megváltás, az örök élet örömhíre, Isten szeretetének biztonsága, amitől soha nem szakíthatnak el bennünket (Róma 8,38–39).
– Ugyanakkor, mi a mai valóság?
A jóléti társadalmakban már az átlagember is megszokott „egy életszínvonalat”.
Az alapszintnek előteremtése is komoly kihívás.
Ma már a legszegényebb is mobiltelefonnal jár.
A szegények gazdagok akarnak lenni, a gazdagok még gazdagabbak.
Minden erről szól!
Mi a gazdagság?
Ki a gazdag, most nem átvitt értelemben, hanem vagyoni értelemben?
Hol van ennek a vége?
– Erre jön még az az érv, hogy más volt az a társadalom, amiben Jézus élt, és más a mi társadalmunk!
Igen, ezt mondják többen, akik ki akarnak bújni az Ige figyelmeztetése alól.
Ma nem vonulhatunk csak úgy ki a társadalomból!
Mennyit adjunk el a vagyonunkból, hogy segítsünk a szegényeken? (33)
– Pedig pont ez a hárítás jelzi, hogy mennyire megkötözöttek vagyunk, és mennyire érvényes Jézus intése!
Lehet–e „sajátod”?
De ez a „saját” fogva tart!
Mennyi ez a „saját”?
Mennyire kell szaporítani ezt a „sajátot”, miközben elveszek másoktól?
Mennyire von el a „sajátod” az örök élet és a másik ember szeretetétől?
Bizony, a gazdag és a szegény egyaránt a „vagyon” rabja, az egyik harácsolva, a másik gyűlölettel irigykedve.
Megkötözöttek vagyunk.
– „Hívőként” tudjuk a leckét az alábbi lajstrom szerint:
Egyszer még a legkedvesebb, apró dolgainkat is el kell itt engednünk.
Nehéz ez az elengedés! De ne féljünk tőle, mert maradandóan kapjuk vissza odaát.
Aki tud elengedni, az tud adni másoknak, és az kap az Úrtól.
Ne feledjük, javaink igen nagy része eleve nem a miénk, csak Isten nálunk tette le, hogy továbbadjuk azt.
Persze örülhetünk annak, amit itt nekünk adott az Úr, de mértékkel!
– Ezek azonban szép szavak csupán.
A valóság hívő körökben sem ez.
A vagyont sokan Isten áldásának állítják be.
Erre büszkék, a hit igazolásának veszik. Találnak rá Igéket, mégpedig sokat. A vagyonuk feleslegéből akár bőven adnak a gyülekezetnek is, akár tizedet is. Hála, hogy így van!
De erről beszél Jézus?
A kevésbé vagyonosok tapasztalatai alapján megfogalmazva a problémát: persze meg kell élni, meg Isten gondot visel rólunk, meg áldását is megmutatja rajtunk…
De hol a határ a vagyon kérdésében?
– Jézus világos ebben.
A vagyon örvény, előbb-utóbb lehúz, magával ránt, elemészt.
Fogalmazzunk világosan: Isten a mennyben ígért maradandó kincset.
Viszont a földön azt jelentette ki nekünk, hogy egy nagy nyereség létezik: az istenfélelem megelégedéssel, hiszen semmit sem hoztunk ide, semmit sem viszünk el innen (1Timóteus 6,6).
A földön ez az egy nyereség van.
Életünket nem a vagyonunk tarja meg, hanem egyedül csak Ő (15).
A vagyont ne állítsuk be áldásként.
A vagyon továbbadandó.
Isten gondviselő szeretetének apró jelei elégségesek.
Ugyanis ahol vagyon van, ott piszok van.
Uram, kimondom, nem kell „még több”!
Bőven elég, sok is az, ami van!
Továbbadom.
Nem keveredek bele semmibe a „még többért”.
– A fő kérdés: hol a szíved, kié az életed?
Urunk, Te vegyél birtokba bennünket megváltó hatalmaddal, mert nekünk nem megy!
Nélküled nem tudunk mások lenni! (34)