„Megesküdött az Úr Jákób büszkeségére: Sosem felejtem el, hogy miket műveltek!” Ám 8
„Megesküdött az Úr Jákób büszkeségére: Sosem felejtem el, hogy miket műveltek!" (7). Életünk sok-sok eseményét szeretnénk meg nem történtté tenni, vagy legalábbis elfeledni. De ez nem ilyen egyszerű. Minden, amit gondolattal, szóval, cselekedettel teszünk vagy elmulasztunk megtenni, az életünk része marad. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: Isten kegyelme és szeretete nagyobb, mint az ő igazsága.
RÉ 13 MRÉ 13
„Örülj velem, mert megtaláltam azt a drahmát, amit elvesztettem.” (Lukács 15,8–10) Lukács 15,8–10
(9) „Örülj velem, mert megtaláltam azt a drahmát, amit elvesztettem.” (Lukács 15,8–10) – 1. Az elveszett juh és az elveszett drahma példázata fő üzenetében ugyanaz: Isten, Jézus Krisztusban megkeresi és megtalálja elveszett életünket. A „boldog” Isten öröme az (1Timóteus 1,11), hogy megkeres és megtalál bennünket (5). – 2. Az asszony nyilván nem a kis ablakú, sötét szobában, gyertyafénnyel a kezében keresi a használatban elbarnult drahmát, amin már nem csillant meg a fény; – hanem kisepri a szobát, kiviszi a napfényre, és ott kidobva a szemetet, találhatja meg a drahmát. Isten is így tart nagytakarítást, elhasznált, már nem csillogó, életünket összesepri, kiviszi a sötétből az Ő Igéjének napfényére, és elválasztja azt minden szeméttől, hogy megtalálhasson. Életünket belepi a világ kosza, a csillogás elhomályosul, életünk tulajdonosának felirata alig látható, mint ahogy a pénzen elhomályosult a felirat. Egyetlen esélyünk, ha Isten összeseper, elválaszt, megtalál, kézbe vesz, megtisztít, és újra felragyog rajtunk az Ő arca, „felirata”. – 3. A két példázat ugyanazon üzeneten belül máshová teszi a hangsúlyt. Egyet emelek ki ezek közül. A bárány tud bégetni, tudja jelezni, hogy merre van éppen. Viszont a drahma teljesen tehetetlen, így várja, hogy megtalálják. Az ember állapota is ilyen. Isten cselekszik mindent, Ő keres, Ő talál meg, Ő örül nekünk, hogy aztán mi is örülhessünk.
___
– 1. Az elveszett juh és az elveszett drahma példázata fő üzenetében ugyanaz: Isten, Jézus Krisztusban megkeresi és megtalálja elveszett életünket.
A „boldog” Isten öröme az (1Timóteus 1,11), hogy megkeres és megtalál bennünket (5).
– 2. Az asszony nyilván nem a kis ablakú, sötét szobában, gyertyafénnyel a kezében keresi a használatban elbarnult drahmát, amin már nem csillant meg a fény; – hanem kisepri a szobát, kiviszi a napfényre, és ott kidobva a szemetet, találhatja meg a drahmát.
Isten is így tart nagytakarítást, elhasznált, már nem csillogó, életünket összesepri, kiviszi a sötétből az Ő Igéjének napfényére, és elválasztja azt minden szeméttől, hogy megtalálhasson.
Életünket belepi a világ kosza, a csillogás elhomályosul, életünk tulajdonosának felirata alig látható, mint ahogy a pénzen elhomályosult a felirat.
Egyetlen esélyünk, ha Isten összeseper, elválaszt, megtalál, kézbe vesz, megtisztít, és újra felragyog rajtunk az Ő arca, „felirata”.
– 3. A két példázat ugyanazon üzeneten belül máshová teszi a hangsúlyt.
A pásztornak el kellett számolnia a juhokkal a gazdának.
A drahma azonban egészen az asszonyé volt, nem kellett azzal elszámolnia, de keresi, mert neki nagyon fontos.
Isten is önmagáért keresi az elveszett embert, mert az ember élete, üdvössége fontos számára.
Az Isten nem azért keresi az embert, amiért az asszony a drahmát.
Éppen ettől lesz még hangsúlyosabb az említett üzenet, hiszen az asszonynak ugyan nem kellett elszámolnia a saját pénzével senkinek, de számára, talán egzisztenciális kérdés lehetett annak az egy, szinte értéktelen drahmának megtalálása is.
Az élő Istennek nem életkérdés az ember megtalálása, és mégis keres bennünket.
Ilyen a megváltó szeretet: a látszólag értéktelen egy drahma is értékes számára, mindent tűvé tesz érte az Úr, nem hagyja abba a keresését.
– 4. A bárány tud bégetni, tudja jelezni, hogy merre van éppen.
Viszont a drahma teljesen tehetetlen, így várja, hogy megtalálják.
Az ember állapota is ilyen. Isten cselekszik mindent, Ő keres, Ő talál meg, Ő örül nekünk, hogy aztán mi is örülhessünk.