„az Úr parancsa szerint...” 4Móz 9,15–23
Isten népe akkor indult el, és akkor pihent meg, amikor Istentől erre parancsot kapott. A felhő nappal, a tűzszerű tünemény pedig éjszaka vezette a népet a pusztában. Minden mondatban ismétlődik, hogy „az Úr parancsa szerint..." (18). Nem kell saját ötletünk alapján bolyongani a világban, mert attól csak elfáradunk, és sehova sem jutunk! Istentől kapunk intést, néha egészen közvetlen vezetést, hogy hova kell mennünk, és mikor kell leállnunk a vándorlásban. Figyeljünk Jézusra, aki maga az út! Kövessük őt!
RÉ 434 MRÉ 436
„…te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk.” (Lukács 22,66–71) Lukács 22,66–71
(67) „…te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk.” (Lukács 22,66–71) Emlékszem egy jelenetre. Hívtak bennünket, közös programunk után egy neves helyre beszélgetni, ahová nem lehet csak úgy bejutni. A velem lévők közül egy valaki nem élt a lehetőséggel. Elment… Nagy öröm és ajándék volt a beszélgetés, ami ilyen helyen először mindig feszültséggel jár, de aztán az első percek után kiderül, hogy áldás. Késő este hazaérve az eltávozótól sms üzenetben várt a kérdés: Milyen volt? A szívem szorult el: Tudta, hogy fontos, érdekelte, szerette volna; – de nem tudott valami „akadályt” legyőzni. A lényeget illetően pont ilyen ez a jelenet. A Nagytanács tagjai (66) pont arra kérdeznek rá, Jézus vallatása közben, ami a legfontosabb! Jézus most felel, éppen erre mutat rá: Hát ti magatok mondjátok! (70) Tudták ők, kicsoda Jézus Krisztus, de ott magasodott bennük egy fal, egy emberileg legyőzhetetlen akadály, amit csak annak a Jézus Krisztusnak a kiválasztó kegyelme dönthet le. Urunk, győzd le bennünk ezt az akadályt, adj megtérést. A többi emberi akadályaink innentől kezdve vagy megoldódnak, vagy nem számítanak, hiszen Tebenned üdvösségünk van. Aki elment aznap este haza, annál Isten ezt az akadályt legyőzte: üdvössége van, a többi nem számít!
___
Emlékszem egy jelenetre.
Hívtak bennünket, közös programunk után, egy neves helyre beszélgetni, ahová nem lehet csak úgy bejutni.
A velem lévők közül egy valaki nem élt a lehetőséggel: „Fáradt vagyok, még van dolgom, nekem ez most nem fontos…”
Elment…
Most is magam előtt látom távozó alakját.
Nagy öröm és ajándék volt a beszélgetés, ami egy ilyen helyen először mindig feszültséggel jár, de aztán az első percek után kiderül, hogy áldás.
Késő este hazaérve, az eltávozótól sms üzenetben várt a kérdés: Milyen volt?
A szívem szorult el: Tudta, hogy fontos, érdekelte, szerette volna; – de nem tudott valami „akadályt” legyőzni.
A lényeget illetően pont ilyen ez a jelenet.
A Nagytanács tagjai (66), a felelős vezetők, akik a verőlegényeiket is szabadjára engedték (63–65), „telibe” arra kérdeznek rá, Jézus vallatása közben, ami a legfontosabb!
Tudják ők, hogy mi itt a fő kérdés: Jézus-e a Krisztus? (66)
Jézus most felel, éppen erre mutat rá: Hát ti magatok mondjátok! (70)
Tudták ők, kicsoda Jézus Krisztus, de ott magasodott bennük egy fal, egy emberileg legyőzhetetlen akadály, amit csak annak a Jézus Krisztusnak a kiválasztó kegyelme dönthet le, aki látszólag a kezükben van, de Ő mégis fölötte van az eseményeknek, mert úgy van benne azokban, mint aki ül az Atya Isten jobbján (69).
Tudják ők, kicsoda Jézus, de nem hihetik (67).
„Ezek” Jézus szavát kiforgatják, és a maguk önző, emberi, érdekeken alapuló kegyességét érvényesítik (71).
Urunk, győzd le bennünk ezt az akadályt: Adj megtérést!
A többi emberi akadályaink innentől kezdve vagy megoldódnak, vagy nem számítanak, hiszen Tebenned üdvösségünk van.
Aki elment aznap este haza, annál Isten ezt az akadályt legyőzte: Üdvössége van, a többi nem számít!
Sőt, sokszor jobb is ebben a harsány, magamutogató világban a szelíd, akár szorongó visszavonulás, mit a „mindent akarás…”.
Bach, 101. számú kantátájának gyönyörűséges kettőse szól bennem, imádságként, utána a korállal: Jézus Krisztus, könyörülj!